Blogolj!

Oscar-díjas a Saul fia!

A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Nemes Jeles László rendező holokausztdrámája az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését, harmincnégy évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve diadalmaskodott.

A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. "Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film" - fogalmazott.

A Saul fia a Mustang című francia, A kígyó ölelése című kolumbiai, az Egy háború című dán és A sivatagon át című jordániai filmmel volt versenyben.

Címkék: Most
http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/35197/pics/lead_800x600.jpg
Most
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Álljunk ki Magyarországért! – ÉLŐ, Orbán Viktor beszéde

2017.06.27. 14:55
Orbán Viktor miniszterelnök értékeli a Nemzeti Konzultációt, amelyen közel 1,7 millióan vettek részt. Komoly kérdések voltak, hiszen lényegében hazánk …

ÉLŐ: Kormányinfó 92.

2017.06.15. 13:30
Ma is megtudjuk Lázár János Miniszterelnökséget vezető minsztertől és Kovács Zoltán kormányszóvivőtől, hogy mit és miért tesz a kormány.

ÉLŐ: Kormányinfó 91.

2017.06.08. 13:30
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatója arról, hogy mit és miért tesz a kormány.

Harcolunk a Benes-dekrétumok eltörléséért

2017.06.05. 15:15
Minden erőnkkel harcolni fogunk a felvidéki magyarság jogfosztását kimondó Benes-dekrétumok eltörléséért - jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn a Tolna megyei Bonyhádon.

Az Iszlám Állam vállalta magára a londoni terrort

2017.06.05. 06:00
Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára vasárnap a hét ember életét követelő londoni gázolásos és késeléses merényletet.

ÉLŐ: Kormányinfó 90.

2017.06.01. 13:30
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatója, amelyen az emúlt hét legfontosabb eseményeiről esik szó. Kövesse élőben, hogy mi hangzik el.

ÉLŐ: Kormányinfó 89.

2017.05.25. 13:30
Élő, szöveges tudósítás a sajtótájékoztatóról, amelyen kiderül, hogy mit és miért tesz a kormány. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóviviő válaszol a kérdésekre.

ÉLŐ: Kormányinfó 88.

2017.05.18. 13:30
Ma sem unalmas az előttünk álló két – vagy több – óra, hiszen tegnap alaposan nekünkestek, így biztosan érdekes dolgokat mond majd Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő.

BM: Nincs áram a kerítésben

2017.05.12. 17:05
Feszültségkeltésnek nevezte a Belügyminisztérium (BM) az index.hu tudósítását az MTI-nek péntek délután eljuttatott közleményében, kiemelve, hogy a határkerítések nincsenek áram alatt.

ÉLŐ: Kormányinfó 87.

2017.05.11. 13:30
Izgalmas bő két óra következik és garantálható, hogy sokat hallunk ma Brüsszelről, de még Liget Projekt is nagy figyelmet kaphat. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatója.

Ezeket a cikkeket olvastad már?