Blogolj!

Részletek derültek ki a szentpétervári robbantóról

A hétfői robbantás során hatástalanított pokolgép elemeire hasonlító eszközöket találtak a gyanúsított lakásán.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője elmondta, hogy a talált eszközöket - ragasztószalagot, alufóliát és más tárgyakat - laboratóriumi vizsgálatra küldték. Tűzszerész szakértők tanulmányozzák a szentpétervári Ploscsagy Voszsztanyija metrómegállóban megtalált és hatástalanított, házi készítésű robbanószerkezetet, hogy megállapítsák annak összetételét és robbanóerejét.

Nem találtak szélsőséges tevékenységre utaló nyomokat

Az orosz hírügynökség informátora szerint a nyomozók egyik feltételezése az, hogy az elkövetőhöz a merénylet napján juttathatták el a két pokolgépet, amelyek közül az egyik működésbe is lépett a metróban. Az SZK szóvivője elmondta, hogy a DNS-vizsgálat megállapította a gyanúsított, Akbarzson Dzsalilov személyazonosságát. Beszámolója szerint Dzsalilov szülei, akik szerdán Kirgizisztánból Szentpétervárra érkeztek, hogy ott azonosítsák fiuk maradványait, és hogy válaszoljanak a nyomozók kérdéseire, szintén megerősítették fiuk személyazonosságát.

A feltételezett elkövető muszlim vallású volt


Az SZK a Dzsalilov lakása környékén működő biztonsági kamerák felvételeire hivatkozva közölte, hogy a gyanúsított egy hátizsákkal és egy táskával hagyta el otthonát. A sajtóban megjelent információk szerint a táskában a fel nem robbant, a hátizsákban pedig a működésbe hozott pokolgép volt. A Kirgizisztánban született, de orosz állampolgárrá vált 22 éves Dzsalilov hat évig élt Szentpéterváron, ahol egyebek között autószerelőként, illetve szusiéttermekben dolgozott. Muszlim vallású volt, akit azonban környezete nem tartott fanatikusnak.

A Kommerszant című napilap online kiadása szerint Dzsalilov előbb a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson akart merényletet elkövetni, ám a robbanószerkezet ismeretlen okból nem lépett működésbe. A gyanúsított ezért egy pad alatt hagyta a bombát rejtő táskát, és a gazdátlanul hagyott táskára 20 perccel a másik pokolgéppel végrehajtott metrókocsis robbantás előtt talált rá a metró egyik alkalmazottja, aki értesítette a rendőrséget.

Medvegyev orosz miniszterelnök szerdán határozatot írt alá arról, hogy a metróhálózatok védelmére az üzemeltetők közlekedésbiztonsági egységeket, azokon belül pedig folyamatos készültségben lévő, gyorsreagálású csoportokat hozzanak létre. Az érintetteknek három hónapon belül ki kell értékelniük a földalatti vasutak objektumainak sebezhetőségét. 

Oroszország több nagyvárosában szombatra terrorizmusellenes nagygyűléseket szerveznek. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő nem erősítette meg azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a tüntetéseket a Kreml kezdeményezte volna.
A hétfői szentpétervári metrórobbantásnak 14 halálos és több tucatnyi sebesült áldozata volt, közülük 55-en a városi kórházak legfrissebb adatai szerint még mindig ápolásra szorulnak, hármójuk állapota rendkívül súlyos. Szerdán az utolsó halottat is azonosították.

Vlagyimir Putyin a FÁK-országok biztonsági szerveinek vezetőivel találkozott Moszkvában, ahol elmondta:

A szentpétervári metrórobbantás azt bizonyítja, hogy a terrorhelyzet nem javul, a Független Államok Közösségének (FÁK) összes tagja terrortámadások potenciális célpontja


"Tudjuk, hogy országaink mindegyike, gyakorlatilag mindegyike terrortámadások lehetséges, potenciális célpontja" - mondta. A találkozót megelőzően a Kreml honlapján közzétett nyilatkozatában az orosz vezető hangsúlyozta, hogy a nemzetközi terrorizmussal és a szélsőséges csoportokkal szembeni hatékony fellépés érdekében a FÁK-országok szakszolgálatainak szorosan együtt kell működniük.

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/36871/pics/lead_800x600.jpeg
Aktuális,robbantás,Szentpétervár,terrortámadás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2017.09.24. 02:45
Orbán lefejezése, Merkel ördögi fegyelmezése, vasúti terror, forrongó medencék, hazaárulók és provokátorok vasárnapi online lapszemlénkben.

Madrid átvette az irányítást a katalán rendőrség felett

2017.09.23. 19:55
A madridi központi kormányzat szombaton átvette az irányítást a katalán rendőrség felett az október 1-jére kitűzött katalán függetlenségi népszavazás előtt.

Magyarellenes iskolai támadás Erdélyben - Felelősségére figyelmeztet az RMDSZ

2017.09.23. 19:00
A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra …

Magyarország kétféle választ ad az ukrán oktatási törvényre

2017.09.23. 15:30
Magyarország diplomáciai választ is ad az ukrán oktatási törvény elfogadhatatlan módosítására, ugyanakkor folytatja a humanitárius segítségnyújtást is - közölte …

Elképzelhető, hogy megint robbantottak Észak-Koreában

2017.09.23. 13:55
Kis erejű, 3,4-es fokozatú földrengés volt szombaton Észak-Koreában, az epicentruma mindössze öt kilométerre volt a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantás helyszínétől, az …

Blogstar kávéház

2017.09.21. 03:05
A gőgös giccs szimbóluma, szárnyaszegett nemzeti melldöngetés, menekülő cefreceleb és a virtuális játszóterek veszélyei csütörtöki online lapszemlénkben.

Áder János: a vízválság előbb sújthat bennünket, mint a klímaváltozás

2017.09.20. 21:25
Az államfő Ferenc pápa szavait idézte beszédében: Isten mindig megbocsát, az ember néha megbocsát, a természet azonban soha nem bocsát meg.

Blogstar kávéház

2017.09.20. 04:15
Uniós nyüzsgés Felcsúton, iszlám világoffenzíva, relativizált nemi erőszak, trumpista hadüzenetek és felmelegített döglött akták szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.09.19. 04:15
Botka és Gyurcsány párviadala, Szanyi kapitány és a vadállatok, uniós közpénztemető beruházások és Orbán futása keddi online lapszemlénkben.

Dr. Bátyi Zoltán „Az év jogász írója” elismerésben részesült

2017.09.18. 18:05
Az Irodalmi Rádió szerkesztősége ez év elején több országos pályázatot írt ki "Az év jogász írója és költője", " Az év orvos írója …

Ezeket a cikkeket olvastad már?