Blogolj!

Ismeretlen eredetű füstölt árukat foglaltak le koszos helyiségekben

Az egészséges táplálkozásunk érdekében keményen küzd a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), ám a munkája soha sincs befejezve. Tegyük hozzá: sajnos. Erről szól az MTI legfrissebb híre is. Eszerint, mintegy 6,5 tonna füstölt árut – sonkát, kolbászt, pácolt félkész termékeket – foglaltak le a Nébih szakemberei egy fővárosi húsüzlethez tartozó egységben. Az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható. Az egységből fővárosi és pest megyei húsüzletekbe, valamint hétvégi piacokra szállítottak.

A Nébih csütörtöki közleménye jelezte, a padozat, az oldalfalak és a mennyezet több helyen sérült, koszos, repedezett volt. A fűszerek tárolására és kimérésére használt helyiségben a munkapult erősen szennyezett, a mérleg koszos és rozsdás volt. A közlemény szerint az egységben semmilyen nyomon követési rendszert nem vezettek, így a termékek eredete nem volt bizonyítható.

A termékek jellegének megfelelő elkülönített tárolást sem biztosították minden esetben, valamint az eszközfertőtlenítő sem működött. Az ellenőrzés idején a húsok bontására használt helyiségben a maximálisan megengedett 12 fok helyett 15 volt.

A dolgozók részére kialakított öltöző és szociális helyiség szintén koszos volt, és hiányoztak a higiénikus kézmosás feltételei.

Az egységben a termékek készítésekor, az előírásoktól eltérően, fagyasztott alapanyagokat is felhasználtak.

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/36882/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2017.09.24. 02:45
Orbán lefejezése, Merkel ördögi fegyelmezése, vasúti terror, forrongó medencék, hazaárulók és provokátorok vasárnapi online lapszemlénkben.

Madrid átvette az irányítást a katalán rendőrség felett

2017.09.23. 19:55
A madridi központi kormányzat szombaton átvette az irányítást a katalán rendőrség felett az október 1-jére kitűzött katalán függetlenségi népszavazás előtt.

Magyarellenes iskolai támadás Erdélyben - Felelősségére figyelmeztet az RMDSZ

2017.09.23. 19:00
A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra …

Portól fulladoznak a szegediek

2017.09.23. 18:20
Szeged – szép város. Annak ellenére is, hogy évek óta Botka László a polgármester, mert ő sem tud mindent elrontani. Mondjuk megjavítani sem…

Magyarország kétféle választ ad az ukrán oktatási törvényre

2017.09.23. 15:30
Magyarország diplomáciai választ is ad az ukrán oktatási törvény elfogadhatatlan módosítására, ugyanakkor folytatja a humanitárius segítségnyújtást is - közölte …

Elképzelhető, hogy megint robbantottak Észak-Koreában

2017.09.23. 13:55
Kis erejű, 3,4-es fokozatú földrengés volt szombaton Észak-Koreában, az epicentruma mindössze öt kilométerre volt a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantás helyszínétől, az …

Aggasztó a szájkarate

2017.09.23. 09:40
Matura Tamás külpolitikai szakértő szerint egyre aggasztóbb az Egyesült Államok és Észak-Korea közti "szájkarate", amely új szintre lépett a héten.

Blogstar kávéház

2017.09.23. 05:25
Fideszes személyeskedés, jobbikos plakátcsel, viccpártok, bűnszövetkezetek és a polgári engedetlenség előszele szombati online lapszemlénkben.

A Közép-Európát érő kihívásokról beszélt az ENSZ közgyűlésén Szijjártó

2017.09.22. 20:55
Kiemelte, Európának a hidegháború lezárása óta nem kellett ennyi súlyos kihívással szembenéznie, mint jelenleg. Komoly probléma a …

A "Soros-terv" fejenként 9 millióval támogatná a migránsok integrációját

2017.09.22. 14:30
Egy minimálbért kereső magyar ember 9 év alatt kereshet annyit, amennyit Soros György egy migráns integrációjára akar költeni - …

Ezeket a cikkeket olvastad már?