Blogolj!

Az Egyesült Államok megtámadta Szíriát!

Az Egyesült Államok masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolják - közölték amerikai tisztségviselők.

Donald Trump amerikai elnök a floridai rezidenciáján rövid beszédben jelentette be döntését a szíriai célpontok elleni támadásokról. Megismételte, hogy mélyen megrendítette őt a szíriai Idlíb tartományban végrehajtott gáztámadás, és leszögezte, hogy szerinte a korábbi évek erőfeszítései Bassár el-Aszad szíriai elnök álláspontjának, viselkedésének megváltoztatására immár végleg kudarcot vallottak.

Fotó: CNN

Trump elnök diktátornak nevezte Aszadot, és hangsúlyozta álláspontját, miszerint a szíriai elnök rendelte el az idlíbi gáztámadást, melynek során halálos ideggázzal öltek meg ártatlan embereket, köztük gyermekeket, kisbabákat.

Trump hozzátette: "Nem lehet vita tárgya, hogy Szíria tiltott vegyi fegyvereket vetett be, s ezzel megsértette a vegyi fegyverek betiltásáról rendelkező nemzetközi egyezményt, továbbá figyelmen kívül hagyta az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgetését is".

Az amerikai elnök a rövid beszédben felszólította a civilizált nemzeteket, hogy vessenek véget a vérontásnak és a mészárlásnak Szíriában. Egyúttal hangsúlyozta: az Egyesült Államok "létfontosságú nemzetbiztonsági érdeke", hogy megelőzze és elrettentse a halálos vegyi fegyverek elterjedését és használatát.

Az amerikai légicsapásokról először - még Trump elnök beszéde előtt - az NBC televízió adott hírt. Az első információk szerint a Tomahawk manőverező robotrepülőgépek az amerikai haditengerészetnek a Földközi-tenger keleti térségében állomásozó rombolóhajóiról indultak, és a szíriai Homsz közelében lévő légibázisra mértek csapást.

A CNN hírtelevízió szerint az Egyesült Államok több mint 50 Tomahawkot indított, szíriai légibázisok, kifutópályák, üzemanyagállomások ellen. A CNN arról is tudósított, hogy Washington több országot előre értesített a várható légicsapásokról, a Pentagon - az amerikai védelmi minisztérium - pedig bejelentette, hogy az Egyesült Államok informálta az orosz haderőt is. A légicsapások egyébként nem érintettek olyan térséget a homszi légibázison, ahol orosz haderő állomásozik.

Donald Trump beszéde után nyilatkozott Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó is.

Tillerson, aki szintén Floridában tartózkodik és részt vesz a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatandó tárgyalásokon, közölte: az Egyesült Államok csaknem teljes bizonyossággal tudja, hogy az idlíbi vegyifegyver-támadáskor szaringázt vetettek be.

A megtorló légicsapásokat a miniszter "arányosaknak" minősítette. Majd ismét felvetette Oroszország felelősségét, azt állítva, hogy Moszkva nem ellenőrizte a 2013-ban Szíriával a vegyifegyver-készletének megsemmisítéséről kötött megállapodás végrehajtását. Tillerson szerint Moszkva "vagy cinkos, vagy alkalmatlan egy egyezmény végrehajtására".

Hozzátette: Moszkvát ugyan előzetesen tájékoztatták a mostani légicsapásokról, de nem kérték a beleegyezését.

Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta: a légicsapások elrendelése is bizonyítja, hogy Trump elnök felkészült a döntő cselekvésre, ha választ kell adni gyűlöletes akciókra.

Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó arról tájékoztatott, hogy az idlíbi gáztámadásra adandó válaszcsapáshoz három opciót vázoltak fel az elnöknek, aki különösen két változatot tartott megfelelőnek, s a döntést végül csütörtökön hozta meg.

A Pentagon szóvivője bejelentette: az amerikai haderő 59 Tomahawk robotrepülőgépet indított, és az első jelzések szerint repülőgépek, hangárok, üzemanyag-, és logisztikai raktárak, továbbá légvédelmi rendszerek és radarok megsemmisítésével sikerült csökkenteni a damaszkuszi kormány képességét újabb vegyifegyver-támadások indítására. (mti)

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/36910/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Kövér László: hűen a kossuthi örökséghez

2017.09.26. 18:05
Kossuth Lajos példája irányt tud mutatni a 21. század magyarjainak is - mondta az Országgyűlés elnöke Pápán, a Kossuth Lajos születésének 215., pápai díszpolgárrá választásának 130. és az …

Brüsszel a "Soros-terv" szerint halad

2017.09.26. 15:50
Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának elmondása szerint Brüsszel a "Soros-terv" szerint halad, holott a milliárdos víziója szerinti kötelező betelepítési kvótáról …

A magyar parlament nemzetiségek bizottsága is elítéli az ukrán oktatási törvényt

2017.09.26. 15:05
Az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottsága támogatja "a jogtipró ukrán oktatási törvény elítéléséről és az …

Blogstar kávéház

2017.09.26. 03:05
Botka vergődése, Simicska füttye, Vona tánca, kormányzati pénzszórás és Pintér Tibor vágyai keddi online lapszemlénkben.

A kormányablak az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér kialakításában is segít

2017.09.25. 21:25
A gördülékenyebb betegellátást fogja szolgálni az az informatikai rendszer, amelynek bevezetésére készül az …

Az ukrán elnök aláírta az új oktatási törvényt

2017.09.25. 21:00
Petro Porosenko ukrán elnök aláírta hétfőn az új oktatási törvényt, amit szeptember 5-én fogadott el a kijevi parlament, és ami a kisebbségi nyelveken történő oktatás visszaszorítása …

Észak-Korea szerint Amerika hadat üzent nekik

2017.09.25. 17:45
Az észak-koreai külügyminiszter szerint Donald Trump hadat üzent nekik, így most már joguk van lelőni azokat az amerikai harci gépeket, amik berepülnek az ország légterébe, vagy csak közel repülnek …

Ausztrália űrhivatalt hoz létre

2017.09.25. 17:25
Az ország a helyi űripar fejlesztésén dolgozik, így nemzeti űrhivatalt hoz létre.

Botka „nagyvonalú” ajánlatot tett az ellenzék felé

2017.09.25. 16:20
Az MSZP "nagyvonalú" ajánlattal fordul "a demokratikus ellenzéki pártokhoz" a listás választási helyek elosztása érdekében - közölte az ellenzéki párt …

A Soros-terv része a határzár lebontása

2017.09.25. 11:55
Az Orbán-kormány azonban kitart a határzár mellett, és arra kéri az embereket, mondják el véleményüket erről a nemzeti konzultációban.

Ezeket a cikkeket olvastad már?