Blogolj!

A svédek is bekeményítenek

Stefan Löfven svéd miniszterelnök kormánya a pénteki stockholmi gázolásos merényletet követően bejelentette a határellenőrzések szigorítását - írja az MTI.

A döntés értelmében 10 napig minden, Svédországból kiutazó személyt ellenőriznek. Anders Ygeman svéd belügyminiszter az SVT állami rádiónak elmondta, hogy szükség esetén további 20 nappal meghosszabbíthatják a skandináv állam határain a teljes határellenőrzést.

Löfven a merénylet helyszínén virágot helyezett el és mécsest gyújtott. Sajtótájékoztatóján a miniszterelnök kijelentette: Svédország egyesült részvétében és haragjában, továbbá megfogadta, hogy nem engedik, hogy a gyűlölet lerombolja a skandináv ország értékeit. „Az ilyen jellegű cselekmények sosem érik el céljukat” – hangoztatta Löfven. „Svédország nem fog meghunyászkodni ezek miatt a megvetendő gyilkosok miatt” – tette hozzá.

„Szörnyű, ami történt. Ártatlan emberek estek áldozatul” – mondta a svéd a kormányfő, és emlékeztetett, hogy a terroristák célja a demokrácia aláásása. „De ezt a céljukat Svédországban sosem fogják elérni” – fűzte hozzá. „Örökké szóló üzenetünk: nem tudtok elnyomni minket, és nem tudtok dönteni az életünkről. Sosem fogtok győzni” – hangsúlyozta Löfven, aki szavait a terroristáknak címezte.

A skandináv ország kormányfője rámutatott, hogy a hatóságok minden tőlük telhetőt meg fognak tenni Svédország megvédésére, ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy ilyen cselekmény ne fordulhasson elő a jövőben.

Stockholmban péntek délután egy teherautó sétálóutcába, majd pedig egy bevásárlóközpontba hajtott, és legalább négy embert halálra gázolt, sokakat megsebesített. Stefan Löfven úgy nyilatkozott, hogy „minden jel szerint” terrortámadást követtek el.

Forrás: MTI

Címkék: terrortámadás
http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/36961/pics/lead_800x600.jpg
terrortámadás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Újabb gyanúsítottat fogtak el a londoni robbantással kapcsolatban

2017.09.17. 12:55
Őrizetbe vettek vasárnap egy 21 éves férfit a londoni metróban péntek reggel elkövetett pokolgépes merénylettel összefüggésben. Ő a második, akit a …

Hidvéghi: Brüsszel nem törődik az európai emberek biztonságával

2017.09.11. 17:10
Ahol a tömeges bevándorlás megjelent Európában, ott azzal együtt a terrorizmus is megjelent, a kontinensen állandósult a terrorveszély.

Az imámok csábítják terrorakciókra a muszlim fiatalokat

2017.08.25. 10:30
Perspektívát adnak a fiatalok számára, és terrorista akciókba is képesek bevonni őket.

Szakértő: nagyon nehéz védekezni a gázolásos merényletek ellen

2017.08.19. 09:40
Nagyon nehéz védekezni a gázolásos merényletek ellen - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az M1 aktuális csatorna szombat reggeli …

Orbán Viktor Európa biztonságának helyreállítását sürgeti

2017.08.18. 10:20
A miniszterelnök úgy fogalmazott: a szörnyű barcelonai támadás megerősíti azon meggyőződésünket, hogy az előttünk álló időszak legfontosabb feladata Európa és az …

Újabb gázolásos merénylet történt Spanyolországban - Frissítve

2017.08.18. 09:00
A gázolásos merényletet a Barcelonától 120 kilométerre délre fekvő Cambrils tengerparti üdülőhely központjában követték el, hét embert megsebesítettek, …

Terrortámadás Barcelonában, 13 halott, legalább 50 sérült – Frissítve

2017.08.17. 18:15
Barcelona belvárosában egy fehér furgon hajtott a tömegbe. 13 halott és 50 sérült van.

Az Iszlám Állam vállalta magára a londoni terrort

2017.06.05. 06:00
Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára vasárnap a hét ember életét követelő londoni gázolásos és késeléses merényletet.

Manchesteri robbantás - reakciók

2017.05.23. 17:40
A világ vezető politikusai együttérzésüket fejezték ki a manchesteri robbantásos merénylet után, Ariane Grande lemondta turnéja további állomásait, és a Take That sem lép színpadra.

Robbanás Manchesterben – 22 halott

2017.05.23. 06:05
22-re emelkedett a halálos áldozatok száma, és még ötvenkilenc sérültje van a Manchester Arena rendezvényközpontban előző éjjel történt robbantásos merényletnek.

Ezeket a cikkeket olvastad már?