Blogolj!

Szárnyra kaphat Botka László becsülete

Szabó Bálint kitalicskázott százmilliókról beszél

Botka László a szegedi szocialistákkal együtt nyakig benne van a „Szeviép-ügyben”. A ki nem fizetett alvállalkozókat Ujhelyi István sofőrje által vezetett cég hagyta bajban, aki jelenleg a szegedi reptér vezetője.

Feljelentést tett a Szeviép Zrt. egyik leányvállalata, a Biztonsági Üzem Kft.-nél történtek ügyében csődbűntett gyanúja miatt az építőipari cégcsoport egykori alvállalkozóinak egy részét képviselő Szabó Bálint, aki ezt hétfőn közölte Szegeden, a csongrádi megyeszékhely repülőterénél tartott sajtótájékoztatóján – adta hírül a hirado.hu

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, a Szeviép-ügyben mintegy 429 millió forintot “talicskáztak ki” a Biztonsági Üzem Kft. révén, úgy, hogy azzal az összeggel a kisvállalkozókat megkárosították.

A kft.-t – amely szintén csődbe ment és két tucat kisvállalkozást hagyott kifizetetlenül – Ujhelyi István korábbi szocialista országgyűlési képviselő sofőrje irányította, aki jelenleg a szegedi repülőtér vezetője.

Szabó Bálint kijelentette, egyértelmű személyi összefonódás van a szegedi szocialisták és a Szeviép között. Az ügyvezető szerint Botka László polgármester a szegedi szocialistákkal együtt “nyakig benne van a Szeviép-ügyben”.

A cégvezető azt követelte, Botka László állítson föl önkormányzati vizsgálóbizottságot a Szeviép-ügyben és “ne falazzon tovább” szocialista párttársainak.

A Szeviép Zrt. három egykori vezetője ellen csődbűntett minősített esete miatt indult eljárás a Szegedi Járásbíróságon. A vádirat szerint a cégvezetők döntése alapján rendszeresen és nagy összegben adtak kölcsönöket az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek, sportszervezeteknek. A vádlottak tagadják bűnösségüket.

Az ügyben készült vádirat szerint a Szeviép Zrt. 2008 májusa és 2010 áprilisa – a végül eredménytelenül zárult csődeljárás kezdete között – heti-havi rendszerességgel folyósított kölcsönöket a 100 százalékban a tulajdonában álló Biztonsági Üzem Kft.-nek. A veszteségesen működő cég e hiteleket nem tudta visszafizetni – a vádlottak a kölcsönök folyósításával a Szeviép Zrt. vagyonát mintegy 429 millió forinttal csökkentették -, 2010 júniusában a kft. felszámolását is elrendelték.

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/37048/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Kerüljék el Röszkét!

2017.07.20. 15:15
Megnövekedett a várakozási idő a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán, a személyforgalomban. Az utazóknak két órát kell várakozniuk.

Illegális migránsokat fogtak el Csongrád megyében

2017.07.20. 15:10
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra 14 migráns a Csongrád megyei Röszke község közelében.

Sokba került a G20-as csúcs Hamburgnak

2017.07.20. 06:15
Összesen 12 millió eurós kárt állapítottak meg Hamburgban a G20-as csúcs után. A tanácskozást még utcai összecsapások is kísérték.

Blogstar kávéház

2017.07.20. 04:00
Orbán mesterterve, Soros mesterkedése, Csisztu kifakadása és Csernus doki pólós trükkjei csütörtöki online lapszemlénkben.

Tusványos - Új óvodák létesülnek Kárpát-medence-szerte

2017.07.19. 17:50
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében.

Bombariadó a nemzetközi vonatjáratokon

2017.07.19. 12:40
Bombafenyegetés miatt a rendőrség átvizsgálja az összes nemzetközi vonatot- közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Sarokkövéhez érkezett a nemzet közjogi egyesítése

2017.07.19. 12:25
Sarokkövéhez érkezett a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése, a napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet - jelentette be Semjén Zsolt …

Szijjártó: Netanjahu látogatása politikai és gazdasági téren is új dimenziókat nyit

2017.07.19. 10:05
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kiállása Magyarország mellett egyértelmű cáfolata az országot ért hazug és …

Egyre több ország változtatna a migrációs politikán az EU-ban

2017.07.19. 06:25
Noha az Európai Unió továbbra sem szakít eddig követett migrációs politikájával, több tagország politikusai nyilatkoznak annak szükségességéről. Erről beszélt …

Blogstar kávéház

2017.07.19. 03:10
Pokoli nyarak, bibliai mesék, nyílt muszlimellenesség, balliberális látszatkoalíció és jobbikos kuncogás szerdai online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?