Blogolj!

Robbantottak Dortmundban a BL-meccs előtt

Robbannás történt Dortmundban a Monaco vendégjátéka előtt, egy futballista is megsérült. 

A csapat busza mellett akkor robbant bomba, amikor az együttes a mérkőzés helyszínére utazott. A detonáció a jármű hátsó részénél történt és betörtek a busz ablakai, amelynek következtében Marc Bartra, a német gárda játékosa megsérült.

A busz ablaka (Fotó: Twitter)

Eközben már voltak drukkerek a stadionban is, akiket nyugalomra intettek a rendezők. Este fél kilenckor bejelentették, hogy elmarad a meccs, amit szerdán 18.45-kor pótolnak.  

Nem sokkal később Marc Bartra édesanyja megerősítette, hogy a fia megsérült, de csak a karján szenvedett könnyebb sérüléseket. 

A Dortmund busza (Twitter)

A dortmundi rendőrség közleményben erősítette meg, hogy a busz közelében egy robbanás történt, a sérült Marc Bartra sokkot kapott és üvegszilánkok vágták meg a karját. Később azt is bejelentették, hogy összesen három robbantás történt

A Monaco-szurkolók is a stadionban voltak már. Szép, emberi gesztus: a Dortmundot éltették. És a Bayern-drukkerek is kiálltak a BVB mellett.

A szurkolók lassan elhagyták a stadiont, a rendőrség komoly erőkkel vonult ki a helyszínre. 

Napvilágot látott egy fotó, amelyen a Dortmund játékosai láthatóak a robbantás után. 

Fotó: Bild

Az eseményekkel kapcsolatban nyilatkozott Hans-Joachim Watzke a Dortmund elnöke. 

Bombatámadást követtek el a csapat busza ellen, az egész csapat sokkos állapotban van. Ezt nem lesz könnyű kitörölni a fejekből. Remélem, hogy a csapat versenyképes állapotban lesz holnapra. Az ilyen válsághelyzet még inkább összehozza a Borussia-családot. 

A rendőrség este újabb közleményt adott ki, amely arról szólt, hogy mindenkit mozgósítanak és vizsgálják a történteket. 

A svájci Blick megszólaltatta Roman Bürkit, a BVB kapusát is. 

19.15-kor indultunk el a szállodából, aztán amikor a busz kifordult a főútra, akkor egy hatalmas robbanást hallottunk. A hátsó sorban ültem Marc Bartra mellett, akinek megsérült a keze a szilánkoktól. Mindannyian lebuktunk a busz padlójára, nem tudtuk, hogy mi történt. A rendőrség gyorsan a helyszínre ért. Mindannyian megdöbbentünk…

Címkék: Most
1
http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/37105/pics/lead_800x600.jpg
Most
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Laszlo 2017-04-12 06:07:53
Na ezen ügyködnek a sorosügynökök, hogy nálunk is ilyen állapotok legyenek, hogy a nők ne merjenek egyedül az utcára menni, hogy ne lehessen tudni, mikor repülsz a levegőbe, vagy gázol el egy kamion a járdán a horda jóvoltából. De ebből nem esztek büdös soroskomcsik, itt Orbán a miniszterelnök, és nem az elmebeteg Merkel és társai.
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Nincs azbeszt a Városligetben

2017.09.19. 17:05
Bebizonyosodott, hogy alaptalanok azok a híresztelések, amelyek a Városliget fertőzöttségéről szóltak.

Kósa Lajos miniszter lesz

2017.09.07. 21:25
Kósa Lajos, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője a Modern városok program végrehajtását felügyelő és irányító tárca nélküli miniszter lesz, várhatóan október 1-jétől.

ÉLŐ: Kormányinfó 97.

2017.09.07. 13:30
Egy nappal a kvótadöntés kihirdetése után minden bizonnyal komoly izgalmakat tartogat Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatója.

ÉLŐ: Kormányinfó 96.

2017.08.31. 13:30
A nyári szünet utáni első Kormányinfó – összességében a 96. – izgalmasnak ígérkezik, hiszen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő izgalmas nyár után áll az újságírók elé.

Olimpia 2024: Budapest nyerhetett volna – állítja egy szakíró

2017.08.26. 09:55
Budapest jó eséllyel pályázott a 2024-es olimpia rendezésére – állítja Duncan Mackay az olimpiai és paralimpiai mozgalommal foglalkozó, tekintélyes …

A kormány kiállt Szijjártó Péter mellett

2017.08.25. 14:50
A miniszterek számára is véget ért a nyári szünet, amely után már tart az első kormányülés. Ennek szünetében tart sajtótájékoztatót Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Új lendületet kap a magyar–izraeli kapcsolat

2017.07.18. 13:15
Budapestre érkezett Benjamin Netnanjahu izraeli miniszterelnök, aki találkozott Orbán Viktorral majd közös sajtótájékoztatón számoltak be a beszélgetésükről.

ÉLŐ: Kormányinfó 95.

2017.07.13. 13:25
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő tájékoztat arról, hogy mit és miért tett a kormány az utóbbi napokban. Izgalmas órák jönnek.

ÉLŐ: Kormányinfó 94.

2017.07.06. 13:25
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatója arról, hogy mit és miért tett a kormány az elmúlt időszakban, illetve mi várható a közeljövőben. ÉLŐ szöveges tudósítás. …

Ingyenessé vált több szolgáltatás

2017.07.01. 06:15
Díjmentessé váltak a közműcsatlakozások a lakosságnak és a kkv-knak július 1-jétől

Ezeket a cikkeket olvastad már?