Blogolj!

Blogstar kávéház

Cicaharc

Önállóan vagy összefogásban? Az MSZP májusi kongresszusa hozhat végső döntést a 2018-as stratégiáról.

Az Origo készített elemzést arról, hogy két elképzelés verseng a szocialistáknál: Botka László azt szeretné elérni, hogy egy magas részvétel révén ne jussanak be a parlamentbe a kisebb balliberális erők, a másik irányzat gyakorlatilag megismételné a 2014-es összefogást.

„A szegedi polgármester korábbi feltételeiből (közös lista, új baloldali program) egyelőre semmi nem teljesült, és ha tartja magát a korábban mondottakhoz, akkor minden bizonnyal visszalép a jelöltségtől. Ráadásul, az utóbbi időben derült ki, hogy nagyon vagyonos ember... Ráadásul a kisemmizett kisvállalkozók elvett pénze miatt is felelősség terhelheti, hiszen akármennyire is próbálta tagadni, ő a Szeviép-botrány egyik szereplője. Így nehéz lesz baloldali miniszterelnök-jelöltként indulni a választásokon.”

Botka Gyurcsányt és liberálisokat is kiszorítaná

Több stratégia mentén készül a 2018-as választásra az MSZP. Botka László azt szeretné elérni, hogy egy magas részvétel révén ne jussanak be a parlamentbe a kisebb balliberális erők, így 2022-ig szinte biztosan egyedül maradnának a baloldali térfélen. A másik irányzat a választási győzelem érdekében gyakorlatilag megismételné a 2014-es összefogást.

Közmunka

300, illetve 200 óra közmunkára ítélték a két fiatalt, akik festékkel dobálták meg a Sándor-palotát.

Gulyás Márton és Varga Gergely komoly sajtóérdeklődés mellett zajló peréről az Index közöl részletes összeállítást.

„Gulyás humoránál volt: súlyosbító körülményként rótta fel magának, hogy nem ő szervezte a tüntetést, csak tudomást szerzett róla. 'De ettől még nem vettem volna este nyakamba a várost, hogy vízbázisú festéket szerezzek. Egészen addig, amíg meg nem hallottam Kósa Lajos nyilatkozatát, amiből úgy éreztem, itt a vég. Bár Kósát hallgatva az embernek gyakran az az érzése, hogy itt a vég.'”

300 óra közmunkára ítélték a Sándor-palotát megdobálni akaró Gulyás Mártont

Fontosabb részletek: Fél egytól este nyolcig tartott a per, a csoportos garázdasággal és rongálással vádolt vádlottakat vezetőszáron vitték a terembe A védelemnek nem volt tanúja, a vád hat rendőrt hívott be A tanúk nem láttak harmadik elkövetőt a két vádlott, Gulyás Márton és Varga Gergely mellett.

Elvárás

Markánsan és aktívan kormányellenes politikát képvisel a Szegedi Tudományegyetem Lázár János szerint.

A miniszter annak kapcsán nyilatkozott erről, hogy az SZTE elsők között állt ki a CEU mellett. A SZEGEDma.hu cikkéből kiderül, hogy a helyi Fidesz-elnök is utalt rá a héten tartott demonstrációval összefüggésben: nem szerencsés, hogy az egyetem oktatói pártpolitikai uszításban vállalnak szerepet.

„Kár az egyetemet politikai vitákba és politikai akciókba vinni, nem azt várják az intézménytől az ott tanuló diákok vagy a szüleik.”

Lázár János: A szegedi egyetem markánsan és aktívan kormányellenes politikát képvisel (FRISSÍTVE)

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a CEU-ügy kapcsán mondta ezt a Vásárhelyi Televíziónak. Szabó Gábor rektor úgy reagált erre: az SZTE nem politizál, politikai tartalmú nyilatkozatot nem adott ki. "Nehéz józan ésszel belátni, hogy a szegedi egyetem életét hogyan befolyásolja a külföldi egyetemek egységes szabályozása, vagy a vásárhelyi mezőgazdasági karon tanuló diákok helyzetét miként javítja, ha Soros György egyeteme átláthatatlanul és kiváltságokkal működhet Budapesten.

Vénaszkenner

Az FTC elnöke bízik abban, hogy megállapodásra juthatnak a tüntető szurkolói csoportokkal.

Kubatov Gábor a Fradiváros népligeti fejlesztésének boncolgatása mellett a Népszavának elismerte, valóban találkozott a vénaszkenner ellen tiltakozó ultrákkal

„Korrekt beszélgetést folytattunk, ami már régóta váratott magára, s abban reménykedem, hogy idővel lesz belőle megállapodás. Kell még ezen dolgozni rajta mindkét félnek.”

Kubatov Gábor: a kiegyezésre még várni kell

A vártnál gyengébb bajnoki szereplés ellenére sem köszöni meg idő előtt a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros Thomas Doll vezetőedző munkáját - ezt Kubatov Gábor, a klub elnöke mondta Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatójának társaságában csütörtökön a sportklub sajtótájékoztatóján. Kubatov lapunk érdeklődésére a vénaszkenner ellen tüntető szurkolótáborról is beszélt.

Csokitorta

Szülinapot ünnepeltek Majkáék.

A Blikk édes-ízes beszámolót közöl róla, hogy Majka legkisebb fia, Olivér első születésnapján nekiesett egy jó csokis tortának.

„Olivér könyökéig és füléig egyaránt maszatos lett, így láthatóan élvezte a meglepetést.”

Nagy az öröm: kisfiuk első születésnapját ünnepelték Majkáék - fotó

Majka legkisebb fia, Olivér most töltötte be első életévét. Az ünneplésnek meg is adták a módját, és egy jó csokis tortának esett neki a kicsi. Olivér könyökéig és füléig egyaránt maszatos lett, így l áthatóan élvezte a meglepetést.

Címkék: Aktuális, lapszemle
http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/37181/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2017.07.20. 04:00
Orbán mesterterve, Soros mesterkedése, Csisztu kifakadása és Csernus doki pólós trükkjei csütörtöki online lapszemlénkben.

Tusványos - Új óvodák létesülnek Kárpát-medence-szerte

2017.07.19. 17:50
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében.

Bombariadó a nemzetközi vonatjáratokon

2017.07.19. 12:40
Bombafenyegetés miatt a rendőrség átvizsgálja az összes nemzetközi vonatot- közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Blogstar kávéház

2017.07.19. 03:10
Pokoli nyarak, bibliai mesék, nyílt muszlimellenesség, balliberális látszatkoalíció és jobbikos kuncogás szerdai online lapszemlénkben.

Dézsy Zoltán: A félelmemet mindig legyőzte az újságírói kíváncsiságom

2017.07.18. 07:00
A Seuso-kincsek legendás útja több országon átívelő történet, amiben közrejátszott a politika, pénz és a hatalmi harcok. Dézsy Zoltán …

Blogstar kávéház

2017.07.18. 03:55
Orbán levele, Marcon korlátai, a nyugati pénzemberek bolsevista sameszai és a magyarok lelkére törő sátánfajzat keddi online lapszemlénkben.

Óriási siker: Budapest rendezheti a 2024-es rövidpályás úszó vb-t

2017.07.17. 13:15
Budapest rendezheti a 2024-es rövidpályás úszó-világbajnokságot.

Blogstar kávéház

2017.07.17. 04:40
Uniós pesszimizmus, Soros vigyora, Gyurcsány csábítása, Orbánbasi és a fideszbirkák, no meg külföldön habzó magyar sör hétindító online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.07.16. 04:50
Határokon átívelő nemzetegyesítés, nemzetállamok feletti massza, momentumos uszítás és szocialista hónaljszag vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.07.15. 05:35
Látványos csúcsgála versus giccses hakni a Duna partján, balatoni halbotrány és Szanyi kapitány gyorsulási versenye szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?