Blogolj!

Győzike hűvösre kerülhet

Gáspár Győző ellen újra eljárást indított a NAV. A gyanú szerint az énekes, előadóművész testvérével és másik három társával luxusautókat adott el úgy, hogy az áfát nem fizették be. Emellett a Romantic volt tagja 50 milliót sikkaszthatott egy román cégen keresztül.

A héten adta hírül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása alapján az MTI, hogy 40 millió forintos költségvetési csalással gyanúsítanak egy Nógrád megyei testvérpárt. A sajtó hamar kiderítette, hogy Gáspár Győzőről és testvéréről, valamint még három társukról van szó. A gyanú szerint Győzike és testvére 2014 nyarától mostanáig nagy értékű autókat vásároltak saját, külföldön bejegyzett cégek nevére, majd azokat olyan magyar vállalkozásoknak adták tovább, amiket saját embereik, strómanjaik vezettek. Végül az autók többségét haszonnal eladták. Céljuk az áfafizetés megkerülése volt.

Győzike, testvére és még három társuk tíz autó többszöri eladása révén több mint 40 millió forint adóhiányt okoztak az államkasszának. Ráadásul a testvérpár idősebb tagja, azaz maga Győző a család román cégének bankszámlájáról 50 millió forintot költött magára, ezért sikkasztás bűntette miatt is felelnie kell. Ez összesen már 90 milliós csalás.

A pénzügyi nyomozók egyébként több mint hatvan helyszínen tartottak házkutatást, hogy összegyűjtsék a bizonyítékokat. A nyomozás során a NAV több mint 50 millió forint értékben két luxusautót, csaknem 3 millió forint készpénzt és egy széfnyi aranyékszert foglalt le.

Az énekes mellett a testvére és három társuk ellen is büntetőeljárást indított a Nemzeti Adó és Vámhivatal. Győzikét, testvérét és a cégek ügyvezetőit költségvetési csalás (plusz Győzikét sikkasztás) gyanújával hallgatták ki a pénzügyi nyomozók.

A „celeb” nem ismeretlen a hatóságok előtt. 2011-ben egy show-műsorbeli szereplés kapcsán 22,2 millió forintos adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolták a Gáspár házaspárt. 2013 októberében a Balassagyarmati Törvényszék adócsalás miatt jogerősen egy év nyolc hónap, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Gáspár Győzőt. Az M1 híradójában elhangzott, mivel a terhére rótt bűncselekményeket a korábbi ügyében kikötött próbaidő alatt követte el, Győzike így már csak letöltendőt kaphat, és végrehajtják felfüggesztett büntetését is. A halmazati büntetés felső határa 10 és fél év, ehhez jöhet még az egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtása.

1
http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/37233/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Gáspár Győző,Győzike
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Elena 2017-04-15 14:52:29
A cikkben javítani kellene egy elírást.
Idézet a cikkből: " Győzike, testvére és még három társuk tíz autó többszöri eladása révén több mint 40 millió forint adóhiányt okoztak az államkasszának. Ráadásul a testvérpár idősebb tagja, azaz maga Győző a család román cégének bankszámlájáról 50 forintot költött magára, ezért sikkasztás bűntette miatt is felelnie kell. Ez összesen már 90 milliós csalás." 50 forintot?
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2017.07.20. 04:00
Orbán mesterterve, Soros mesterkedése, Csisztu kifakadása és Csernus doki pólós trükkjei csütörtöki online lapszemlénkben.

Tusványos - Új óvodák létesülnek Kárpát-medence-szerte

2017.07.19. 17:50
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében.

Bombariadó a nemzetközi vonatjáratokon

2017.07.19. 12:40
Bombafenyegetés miatt a rendőrség átvizsgálja az összes nemzetközi vonatot- közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Blogstar kávéház

2017.07.19. 03:10
Pokoli nyarak, bibliai mesék, nyílt muszlimellenesség, balliberális látszatkoalíció és jobbikos kuncogás szerdai online lapszemlénkben.

Dézsy Zoltán: A félelmemet mindig legyőzte az újságírói kíváncsiságom

2017.07.18. 07:00
A Seuso-kincsek legendás útja több országon átívelő történet, amiben közrejátszott a politika, pénz és a hatalmi harcok. Dézsy Zoltán …

Blogstar kávéház

2017.07.18. 03:55
Orbán levele, Marcon korlátai, a nyugati pénzemberek bolsevista sameszai és a magyarok lelkére törő sátánfajzat keddi online lapszemlénkben.

Óriási siker: Budapest rendezheti a 2024-es rövidpályás úszó vb-t

2017.07.17. 13:15
Budapest rendezheti a 2024-es rövidpályás úszó-világbajnokságot.

Blogstar kávéház

2017.07.17. 04:40
Uniós pesszimizmus, Soros vigyora, Gyurcsány csábítása, Orbánbasi és a fideszbirkák, no meg külföldön habzó magyar sör hétindító online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.07.16. 04:50
Határokon átívelő nemzetegyesítés, nemzetállamok feletti massza, momentumos uszítás és szocialista hónaljszag vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.07.15. 05:35
Látványos csúcsgála versus giccses hakni a Duna partján, balatoni halbotrány és Szanyi kapitány gyorsulási versenye szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?