Blogolj!

Az Alkotmánybíróság előtt a felsőoktatási törvény módosítása

Az LMP politikusai pénteken benyújtották az úgynevezett lex CEU elleni beadványukat az Alkotmánybírósághoz. Az MTI híradása szerint az ehhez kapcsolódó sajtótájékoztatójukon úgy fogalmaztak: vissza kell verni a magyar oktatás ellen irányuló fideszes támadást.

Szél Bernadett társelnök sorsdöntőnek nevezte a beadványt, hiszen a jogszabály ellen jobb- és baloldali, valamint liberális választók egyaránt tiltakoztak, de hazai és külföldi kutatók, valamint jogtudósuk is kifejezték aggályaikat – mondta. A kormány teljesen egyedül maradt, amikor el akart lehetetleníteni egy hazai egyeteme – tette hozzá, bírálva Áder János államfőt, aki szerinte mindezek ellenére “ahelyett, hogy államfő lett volna, sokkal inkább egy pártfeladatot teljesített” a jogszabály aláírásakor.

Kifejtette: tartalmi és formai okok miatt is alkotmányellenesnek ítélik a felsőoktatási törvény módosítását, a többi között azért, mert annak elfogadását nem előzte meg egyeztetés, mert lehetetlen feltételeket támaszt a CEU-val szemben vagy azért, mert egyetlen intézményre szabták.

Ungár Péter országos elnökségi tag a nemzet ügyének nevezte a CEU ügyét, mondván: a jogszabály szól a vidéki egyetemek és főiskolák ellehetetlenítéséről, a gimnáziumok felvételi keretszámainak csökkentéséről, vagyis az oktatás Fidesz általi korlátozásáról. Hozzátette: mint a CEU egykori hallgatója, úgy látja, az intézmény rengeteget adott Magyarországnak, “mindannyiunk közös érdeke a megmentése”.

A tájékoztatón elhangzott: a beadványt szocialista, jobbikos és független parlamenti képviselők támogatták.

A Fidesz úgy reagált erre, hogy az ellenzék – az MSZP-től kezdve az LMP-n át a Jobbikig – pontosan azt teszi, amit Soros György elvár tőlük. A nagyobbik kormánypárt szerint az ellenzékiek ezzel “asszisztálnak egy hazug Soros-kampányhoz, amelyben a Soros-egyetem ügyét csak ürügyként használják egy Magyarország elleni támadáshoz, amelynek végső célja, hogy nyomást gyakoroljanak a magyar bevándorláspolitikára”.

A Fidesz hozzátette: Soros György dróton rángatja a baloldalt, és ez alól a Jobbik sem kivétel. A Jobbik választási programjában még a Soros-szervezetek kitakarítását ígérte, ma meg az ő érdeküket szolgálja – olvasható a kommünikében, amely hazugságnak tartja, hogy bezár a Soros-egyetem, hiszen a magyar jogszabályok alapján továbbra is működhet, évfolyamokat indíthat és diplomát adhat ki. Ha a Soros-egyetemben megvan a jó szándék, meg tudja oldani a problémát, a kormány kész a tárgyalásokra – zárul a közlemény.

Közben az is napvilágot látott, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke jövő csütörtökön Brüsszelben megbeszélést folytat Soros Györggyel a magyarországi felsőoktatási intézményeket érintő új magyar szabályozásról. Frans Timmermans, az európai Bizottság első alelnöke pedig két uniós biztos társaságában ugyancsak találkozni fog Soros Györggyel a jövő héten, és tárgyalnak a magyar származású pénzügyi befektető által alapított CEU helyzetéről.

Amerikai szenátorok egy kétpárti, tízfős csoportja pedig kérte a magyar kormányt egy Orbán Viktor miniszterelnöknek csütörtökön írt levélben, hogy Közép-Európai Egyetemmel (CEU) együttműködve találjon olyan megoldást, amely lehetővé teszi az egyetem Budapesten maradását. Chris Murphy, Connecticut állam demokrata párti szenátora vezetésével, aggodalmukat fejezték ki a magyar parlament által a közelmúltban hozott felsőoktatási törvénymódosítás miatt, mert az szerintük veszélyezteti a tanszabadságot Magyarországon. Hangsúlyozzák, hogy a CEU jelentős szerepet tölt be az Egyesült Államok és Magyarország közötti kulturális és tudományos kapcsolatok előmozdításában. Szerintük a törvény olyan kivételeket tartalmaz a magyarországi nemzetközi egyetemek működésére vonatkozóan, amelyek teljesülnek a CEU-n kívüli mind a 27 egyetem esetében, így a jogszabály kizárólag a CEU-t veszi célba.

Forrás: MTI

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/37410/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A hatóság elrendelte az Auróra Kioszk és Auróra Kert azonnali bezárását

2017.06.28. 17:40
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalának jegyzője szerdán napon bezáratta az Auróra utca 9. és 11. szám alatti …

Matolcsy Ádám, Matolcsy György fia vette meg az Origó kiadóját

2017.06.28. 17:10
A Matolcsy Ádám vezette Magyar Stratégiai Zrt. vette meg a korábbi New Wave Media és Origo Media portfólió egyesítéséből tavasszal létrejött New Wave Media Group …

Igazi sztárparádé lesz a vizes vb megnyitóján

2017.06.28. 15:00
Emeli Sandé, Eötvös Péter, Herczku Ágnes, Bogányi Gergely, valamint további 510 művész működik közre a budapesti FINA vizes világbajnokság július 14-i nyitórendezvényén.

Leállt a MÁV szervere

2017.06.28. 13:05
Elektromos kábelátvágás miatt leállt a MÁV Déli pályaudvaron lévő szerverterme, az erről üzemeltetett informatikai rendszerek délelőtt 10 óra után leálltak. Szünetel az internetes jegyértékesítés is.

Részeg kamionos, fagyban szenvedő migránsok

2017.06.28. 12:20
Olyan bolgár kamionossal szemben emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség, aki idén januárban öt iraki állampolgárt csempészett Magyarország területére, majd egy benzinkúton berúgott és …

Blogstar kávéház

2017.06.28. 03:50
Ellenzéki harakiri, megszívatott diákmunkások, életveszélyes metróbuhera, Merkel őrülete és Zuckerberg jótékonysága szerdai online lapszemlénkben.

Hackertámadás ért Ukrajnában több bankot és szolgáltató vállalatot

2017.06.27. 18:30
Globális méreteket kezd ölteni az Oroszországban és Ukrajnában kitört zsarolóvírus-fertőzés a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat jelentése …

Álljunk ki Magyarországért! – ÉLŐ, Orbán Viktor beszéde

2017.06.27. 14:55
Orbán Viktor miniszterelnök értékeli a Nemzeti Konzultációt, amelyen közel 1,7 millióan vettek részt. Komoly kérdések voltak, hiszen lényegében hazánk …

Kannabiszon bukott meg a szegedi narkóárus

2017.06.27. 12:40
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a szegedi fiatalembert, aki kannabiszt árult. A 20. életévét még be sem töltött férfit 2017. …

Fidesz: a Soros-szervezeteknek átláthatóan kell működniük

2017.06.27. 11:15
A Fidesz szerint a Soros-szervezeteknek átláthatóvá kell tenni működésüket.

Ezeket a cikkeket olvastad már?