Blogolj!

Fidesz: a Soros-szervezetek titkolóznak vagyonukról és ügynökeikről

Halász János a parlamenti ülésteremben - MTI fotó:  Koszticsák Szilárd

A Fidesz szerint a "Soros-szervezetek titkolóznak a vagyonukról és az általuk pénzelt emberekről, ügynökökről, miközben másoktól átláthatóságot követelnek, saját működésüket egyáltalán nem akarják átláthatóvá tenni".

Halász János, a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciójának szóvivője fogalmazott így vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva,

ez nem pusztán kétszínű és hazug magatartás, de komolyan felvet nemzeti szuverenitási és nemzetbiztonsági kérdéseket is.

Kiemelte, a "Soros-hálózathoz tartozó Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency, amely csak a nevében átlátható", valamint a Magyar Helsinki Bizottság is "összehangoltan megtagadta" a Magyar Hírlap közérdekű adatigénylését.  

Azt már tudjuk, hogy iszonyatos pénzeket forgattak ezek a szervezetek, Soros György csak 2015-ben 1,2 milliárd forintot pumpált beléjük

- mondta, hozzátéve: a napilap emellett szerette volna azt is megtudni, hogy "kik dolgoznak ezeknél a szervezeteknél, kik a tanácsadóik, kik a vezetőség tagjai, mennyi pénzt fizetnek ki nekik bérként, tiszteletdíjként, vagy költségtérítésként".

Magyarul hányan és kik a Soros-hálózat alkalmazottai, mekkora vagyona van ezeknek a szervezeteknek, milyen befektetéseik, esetleg értékpapírjaik vannak, milyen hazai és külföldi pályázati támogatásokban részesülnek, ők kiknek fizettek és fizetnek ki támogatásokat

- sorolta tovább Halász János, aki szerint ezek mind olyan kérdések, amelyekkel ezek a szervezetek "rendszeresen bombázzák a különböző magyar intézeteket, szervezeteket".

A Fidesz-frakció szóvivője szerint ebből úgy tűnik, hogy a "Soros-szervezetek magukat egyáltalán nem szeretnék átláthatóvá tenni".

Ahogy a migránsokra, úgy magukra nézve sem tartják kötelezőnek a magyar törvényeket

- mondta, megjegyezve, hogy "ez a titkolózás sok kérdést vet fel".

Ezek a szervezetek akkora pénzügyi forrással rendelkeznek, amivel még a magyar emberek által demokratikusan megválasztott pártok sem - jelentette ki a kormánypárti politikus, aki szerint ezek a szervezetek minden erejükkel azon vannak, hogy nyomást gyakoroljanak a magyar bevándorláspolitikára.

Tüntetéseket szerveznek és Brüsszellel együtt azt akarják elérni, hogy engedjük be a migránsokat, bontsuk le a határzárat és fogadjuk el a betelepítési kvótát

- mondta Halász János, aláhúzva, hogy a Fidesz-frakció álláspontja szerint azonban a magyar embereknek joga lenne tudni, hogy ezek az ügynökszervezetek milyen külföldi pénzekből élnek, mekkora vagyonuk van, kiket pénzelnek itt Magyarországon, hogy ő általuk is nyomást gyakoroljanak a magyar kormányra és a bevándorláspolitikára.

Halász János az elmúlt időszak tüntetéseire vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, ezek a demonstrációk is "azt mutatják, hogy egy működő demokráciában élünk".

Kiemelte, fontos látni azt is, hogy létezik a tüntetéseken megfogalmazottaktól eltérő vélemény is, mint amilyet például a választáson fogalmaztak meg az állampolgárok, és amely alapján a kormány is végzi a munkáját. A Fidesz-frakció szóvivője aláhúzta továbbá, hogy a rendőrség példaértékű munkát végez ezeken a tüntetéseken.

Bár így lett volna 2006-ban is, amikor a Gyurcsány-féle rendőrség gumilövedéket használt, szemeket lőttek ki

- jegyezte meg.

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/37484/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,politika,Soros György,tüntetés
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Késes ámokfutó Finnországban

2017.08.18. 16:30
Több embert megsebesített, az elkövetőt elfogták.

Újabb gázolásos merénylet történt Spanyolországban - Frissítve

2017.08.18. 09:00
A gázolásos merényletet a Barcelonától 120 kilométerre délre fekvő Cambrils tengerparti üdülőhely központjában követték el, hét embert megsebesítettek, …

Blogstar kávéház

2017.08.18. 03:50
Agymosott gyermekterroristák, orrcseppfüggő nemzet, öngyilkos netes őrület, szemhéjplasztikázott sztárok és Gyurcsány, a hasznos idióta pénteki online lapszemlénkben.

Terrortámadás Barcelonában, 13 halott, legalább 50 sérült – Frissítve

2017.08.17. 18:15
Barcelona belvárosában egy fehér furgon hajtott a tömegbe. 13 halott és 50 sérült van.

Nem megoldás a migránsok kötelező szétosztása, ezt az uniós országok sem támogatják

2017.08.16. 09:25
A két évvel ezelőtti magyar javaslatoknak megfelelően őrizni kell az államhatárokat, és a legutóbbi olaszországi …

Blogstar kávéház

2017.08.16. 03:45
Soros aknamunkája, a CEU bizakodása, a Jobbik lebőgése, létszámhiányos multik és halálos homeopátia szerdai online lapszemlénkben.

Ünneplő emberekre dőlt egy fa Madeirán, egy magyar áldozat is van

2017.08.15. 21:45
Nagyboldogasszony miatt összegyűlt tömegre dőlt egy fa Madeirán, legalább tizenketten meghaltak, köztük egy magyar is.

Melocco Miklós lesz a SZEGEDma Klub vendége

2017.08.15. 19:20
A szobrásszal augusztus 17-én, csütörtökön beszélget Csúri Ákos a Bistorant rendezvénytermében.

Bakondi: a belbiztonságot fenyegetik az embercsempészekkel együttműködő szervezetek

2017.08.15. 16:30
Fenyegetettséget jelent a belbiztonság számára azon nem kormányzati szervezetek (NGO-k) tevékenysége, amelyek sokszor az …

Blogstar kávéház

2017.08.15. 03:00
Végtelenített nyugdíjasgate, baloldali túlélési esélyek, szocialista Bourbonok, Ferenc pápa majma és az akadémiai futballpélda keddi online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?