Blogolj!

Fidesz: Köszönet és megbecsülés a rendőrségnek

A rendőrség napja alkalmából köszönetet mondott a kormány és a kormánypártok nevében a rendőröknek és a rendőrségi dolgozóknak munkájukért Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten.

A politikus sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a tömeges bevándorlási hullám kezdete óta Európában állandósult a terrorveszély, és "ahol a migránsok megjelennek, ott megsokszorozódnak a bűncselekmények". Szerinte azonban Magyarországon ez nincsen így, itt biztonságban lehet élni, és ez jelentős mértékben köszönhető a rendőrség és a magyar rendőrök munkájának.

Nyitrai Zsolt április 24-e, a rendőrség napja alkalmából a kormányzat és a kormánypártok köszönetét és megbecsülését tolmácsolta a rendőröknek és a rendőrségi dolgozóknak, akik - mint mondta - védik a határokat és a biztonságot, és felelősségteljes munkájukat az év minden napján, hétvégén és ünnepnapokon is végzik. A képviselő azt is megköszönte a rendőröknek, hogy szakmailag profin biztosították az elmúlt időszak tüntetéseit. Jelezte: a kormány a Zsaru magazinban, hirdetésben is köszönetet nyilvánít a rendőrségnek.

 Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: 2010-hez képest a magyar rendőrség létszámában, eszközeiben és szervezetileg is jóval erősebb lett. A magyar rendőrök új autókat, új egyéni védőfelszerelést és korszerű határvédelmi eszközöket kaptak, valamint anyagi elismerésben is részesültek, hiszen 2015-ben elindult az életpályamodell, amelynek köszönhetően 2019-ig átlagosan 50 százalékkal többet keresnek majd - ismertette. A fideszes politikus szerint ez azért fontos, mert ilyen módon vonzóvá lehet tenni a rendőri pályát.

Forrás: MTI

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/37519/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Fidesz,rendőrség
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Európában a biztonsági helyzet rossz, a terrorfenyegetettség nagyon súlyos

2017.08.22. 15:40
Az európai vezetők felelőssége a kontinens biztonságának garantálása, és akik erre nem képesek, nincs helyük az európai vezetők között.

Blogstar kávéház

2017.08.22. 02:40
A baloldal piszkos trükkjei, falra festett ördög, multikulti idill, szivárványszínű forgatag és válogatós terroristák keddi online lapszemlénkben.

Kiss Balázs, Korpási Bálint és Lőrincz Tamás is bronzérmes a párizsi birkózó vb-n

2017.08.21. 19:50
Kiss Balázs a kötöttfogásúak 98 kilogrammos kategóriájában, Korpási Bálint a 71 kilogrammos kategóriában nyert bronzérme …

Lelőtték a barcelonai gázolás gyanúsítottját

2017.08.21. 17:15
A rendőrség lelőtte a barcelonai merénylet utolsó szabad lábon lévő gyanúsítottját Barcelonától nyugatra.

Álrendőrök raboltak Szegeden

2017.08.21. 15:05
Két olyan helybéli férfit vettek őrizetbe a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói, akik magukat rendőrnek kiadva egy fiatalt raboltak ki a városban.

Blogstar kávéház

2017.08.21. 04:15
Simicska mentőmellénye, Horthy tűzgolyója, Baji gepárdtrükkjei, feszült erőszakmentesség és apokaliptikus ellenzéki lebőgés hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.08.20. 05:35
Rakka pokla, fehér felsőbbrendűség, vizes bizonyítékok, kincses gyümölcsösök és a holdfoglalás előjátéka vasárnapi online lapszemlénkben.

Elhunyt Arthur J. Finkelstein

2017.08.19. 19:35
A The Washington Post adta hírül, hogy pénteken hosszú betegség után tüdőrákban elhunyt Arthur J. Finkelstein, az amerikai republikánusok kampánystratégája. A kiváló stratéga 2008 óta a Fideszt is ellátta a tanácsaival, de …

Kereszténység nélkül Európa szétesik, szétmállik az időben

2017.08.19. 18:15
A kereszténység nélküli Európa szétesik, szétmállik az időben - jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szombaton a felvidéki Királyfiakarcsán …

A nyugdíjasok bocsánatkérést várnak Vona Gábortól

2017.08.19. 14:10
A Fidesz-KDNP ismételten felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy kérjen bocsánatot négy hete tett, nyugdíjasokat sértő kijelentése miatt.

Ezeket a cikkeket olvastad már?