Blogolj!

Orbán: Sikerült megvédeni az álláspontunkat

Fotó: Szecsődi Balázs/MTi

Az Európai Néppárt brüsszeli csúcstalálkozóján sikerült megvédeni Magyarország álláspontját - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Nagy-Britannia tervezett kiválása után az Európai Unióban maradó tagállamok rendkívüli csúcstalálkozóját követően.

A néppárt elnökségének szombati találkozóján Magyarországot érintve több olyan kérdésről tárgyaltak, amelyről a hét folyamán az Európai Parlament plenáris ülésén is szó volt - mondta, és leszögezte, hogy eredményesen védte meg Magyarország álláspontját. A kormányfő Soros György amerikai milliárdos brüsszeli látogatásáról úgy vélekedett: "van, aki ártani akar Magyarországnak, van, akinek az a dolga, hogy megvédje". Véleménye szerint sikerült helyretenni a dolgokat Brüsszellel.

Orbán Viktor elmondta, hogy a Közép-európai Egyetem ügye a maga jogi menetében halad tovább. Kijelentette, hogy Magyarországnak senki sem szabhat feltételeket. Ez egy jogi kérdés, az Európai Bizottság és Magyarország tárgyalni fog róla a következő hónapokban. Magyarország végre fogja hajtani a vita eredményeképpen kialakuló megállapodást - közölte a miniszterelnök.

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek szombati, rendkívüli csúcstalálkozójával kapcsolatban elmondta, ott az volt a feladata, hogy olyan tárgyalási forgatókönyv jöjjön létre Nagy-Britannia uniós kilépésére (Brexit) vonatkozóan, amely a magyar érdeknek megfelel. Az eredményt ezen a téren is sikeresnek értékelte, hiszen - mint mondta - az előkészítő munkának köszönhetően az Európai Tanács a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó iránymutatást elfogadta.

Az Európai Néppártnak és minden uniós szervnek az a kérése, hogy amikor Európáról véleményt mond Magyarország, akkor legyen világos, hogy az nem Európa ellen történik. Kiemelte, hogy az Európai Unióban Magyarországon a legnagyobb a tagság támogatottsága, és ebben az eredményben benne van a kormány munkája is. A magyar kormány ugyanis Európa-párti - jelentette ki.

Hangsúlyozta, nem enged azon véleményéből, hogy az unió rosszul működik és meg kell reformálni. Erről nyílt vitát, megbeszéléseket kell folytatni. Hozzátette, vannak olyan kérdések, amelyek veszélyesek a magyarokra nézve, ilyen a migráció és az Európai Bizottság rezsicsökkentést eltörölni akaró kezdeményezése. Magyarország azt szeretné, hogy ezekben a kérdésekben mindenképpen az előterjesztő változtassa meg az álláspontját - szögezte le. 

A "Stop Brüsszel" nem Brüsszel-, nem Európa-ellenes indítvány, Magyarország azt szeretné, hogy ne változzon meg a tagállamok és a brüsszeli hatáskör közötti megosztás. Maradjon úgy, ahogy most van, a magyaroknak ez az érdekük - fogalmazott Orbán Viktor.

 

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/37734/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Brüsszel,EU,Orbán Viktor,tárgyalás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A hatóság elrendelte az Auróra Kioszk és Auróra Kert azonnali bezárását

2017.06.28. 17:40
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalának jegyzője szerdán napon bezáratta az Auróra utca 9. és 11. szám alatti …

Igazi sztárparádé lesz a vizes vb megnyitóján

2017.06.28. 15:00
Emeli Sandé, Eötvös Péter, Herczku Ágnes, Bogányi Gergely, valamint további 510 művész működik közre a budapesti FINA vizes világbajnokság július 14-i nyitórendezvényén.

Leállt a MÁV szervere

2017.06.28. 13:05
Elektromos kábelátvágás miatt leállt a MÁV Déli pályaudvaron lévő szerverterme, az erről üzemeltetett informatikai rendszerek délelőtt 10 óra után leálltak. Szünetel az internetes jegyértékesítés is.

Blogstar kávéház

2017.06.28. 03:50
Ellenzéki harakiri, megszívatott diákmunkások, életveszélyes metróbuhera, Merkel őrülete és Zuckerberg jótékonysága szerdai online lapszemlénkben.

Álljunk ki Magyarországért! – ÉLŐ, Orbán Viktor beszéde

2017.06.27. 14:55
Orbán Viktor miniszterelnök értékeli a Nemzeti Konzultációt, amelyen közel 1,7 millióan vettek részt. Komoly kérdések voltak, hiszen lényegében hazánk …

Fidesz: a Soros-szervezeteknek átláthatóan kell működniük

2017.06.27. 11:15
A Fidesz szerint a Soros-szervezeteknek átláthatóvá kell tenni működésüket.

72 órán belül életbe lépnek az átmeneti beutazási korlátozások Amerikában

2017.06.27. 07:10
Az amerikai külügyminisztérium szerint a legfelsőbb bíróság döntése nyomán 72 órán belül, már csütörtökön életbe lépnek a Trump …

Blogstar kávéház

2017.06.27. 03:30
Orosz rulett Budapesten, bűnözői körök a honosítás körül, ellenzéki gyűlöletverseny és bődületes szakmai baki, no meg Soros lemeztelenített valósága keddi online lapszemlénkben.

Brutális hőség jön!

2017.06.26. 06:45
A hét közepén 40 Celsius-fok körüli meleg lehet Magyarország térségében - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán egy európai előrejelzésre hivatkozva.

Blogstar kávéház

2017.06.26. 05:10
Hétindítói kávézásunk főszereplői: Botka, a sírásó, Orbán, a játékos, Putyin, a médiatanár, Bochkor, az egyéniség és Fekete-Győr, a 21. századi.

Ezeket a cikkeket olvastad már?