Blogolj!

Blogstar kávéház

Test-őrzés

Bebizonyosodott: Botka retteg saját szavazóitól, retteg a szegediektől.

A 888.hu szúrta ki, hogy az MSZP miniszterelnök-jelölt-jelöltje zakós-dorkós testőrökkel kísértette magát a szegedi borfesztiválon, azaz neki is megvannak a maga kopaszai.

„Vajon mitől félhet Botka László, hogy ilyen jól öltözött izomagyakkal zárja el magától a szegedi szavazókat?”

Bebizonyosodott: Botka retteg saját szavazóitól

Az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként tetszelgő polgármester még saját városában is kerüli a nyilvánosságot, és kopaszokkal keríti el mag...

Ellenállás

Huszonnégyen tudtak összegyűlni szombaton, hogy a miniszterelnök házánál tüntessenek Orbán Viktor ellen.

A HVG Online beszámolója szerint véres-taknyos zsebkendővel üzent a Demokrata Ellenállás által szervezett maroknyi demonstrálók.

„Hosszasan ecsetelték, miért Putyin embere, csicskája Orbán, illetve miért nevezték át a kormányfő hazának utcáját Putyin sugárútra. Tudósítónk összesen 24 tüntetőt számolt össze a helyszínen. A demonstrálók azt mondták: szerintük lesz majd olyan is, amikor 500-an lesznek.”

Véres-taknyos zsebkendővel üzentek Bayernek az Orbán házánál tüntetők

Maroknyian mentek fel tüntetni szombat délután Orbán Viktor Cinege úti házához. Tudósítónk szerint az odafele vezető úton erős volt a rendőri jelenlét. Bayer Zsoltnak is üzentek.

Képmutatás

Bayer Zsolt megnyilvánulásai miatt tiltakoznak, közben ők akasztanának és fejeznének.

A PestiSrácok történeti visszatekintésre vállalkozott, áttekintette, hogy a magyar baloldali politikusoktól, újságíróktól és aktivistáktól nem áll más távolabb, mint a szelíd, mimózalelkű politika.

„Nem árt észben tartani: a baloldal első magyarországi hatalomra kerülését akasztott emberek és rettegés kísérte, majd a másodikat is, és a baloldal ma is ilyesmiről álmodik.”

Bayer Zsolt miatt hőbörögnek, pedig ők akasztanának, lefejeznének és munkatáborokat nyitnának

Rettenetes felzúdulást váltott ki Bayer Zsolt azzal a minapi kijelentésével, hogy ha kell, a taknyukon-vérükön kell kirángatni a parlamentből a civil tiltakozókat. Érthető persze a megütközés a baloldali politikusok, újságírók és aktivisták részéről, hiszen a baloldal hagyományosan szelíd, mimózalelkű politikát folytat ebben az országban (is), amelytől végtelenül távol áll az erőszak.

Konszenzus

A Magyar Olimpiai Bizottság új elnökének ajtaja nyitva áll, de egyszerre csak egy embernek.

Kulcsár Krisztián a Magyar Nemzet Online-nak adott nagyinterjút kampányáról, terveiről és a politikai befolyásról.

„Egy MOB-elnöknek olimpiarendezés-pártinak kell lennie, így nem is kérdés, hogy én is a budapesti olimpia mellett állok. Reálisan nézve viszont elengedhetetlen, hogy újra megteremtsük a társadalmi konszenzust a rendezés mögött.”

„Politikus vagy balett-táncos, engem nem érdekel"

Elnök úr, Star Wars-rajongó? - Óriási fanatikusnak nem mondanám magam, de szeretem a Star Wars-filmeket. - Csak hogy mindenki értse: a május 2-i MOB-tisztújításon a választás előtti beszédét kezdte a Csillagok háborújából ismert Yoda szavaival: „Tedd vagy ne tedd! De ne próbáld!"

Cérna

Harcsa Veronika alaposan kiosztotta Németh Szilárdot.

A Blikk cikkéből kiderül, az énekesnőnél azért szakadt el a cérna, mert a Fidesz alelnöke nyavalyás provokációnak minősítette a napokban a Kálvin téri aluljáróban történt incidenst, ahol egy migránsgyűlölő férfi megütött egy nőt, aki épp egy konfliktust akart csillapítani.

„Emberek, ilyet nem lehet! Bántalmazott nőből nem csinálunk bűnöst, hogy ezzel duplán is áldozattá tegyük!”

Most szakadt el a cérna: az énekesnő a Facebookon üzent a Fidesz alelnökének

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a Kálvin téri aluljáróban található Trio pizza egyik dolgozója szerencsétlenségére angolul szólított meg egy vendéget, aki erre őt mocskos migránsnak nevezve teljesen kikelt magából, a Bernadett nevű hölgyet pedig, aki próbált közbelépni, nemcsak szidalmazta, hanem bántalmazta is. A Fidesz alelnöke az ATV Start műsorában fejtette ki véleményét az eset kapcsán.

Címkék: Aktuális, lapszemle
http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/38194/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2017.07.25. 02:50
Korlátlan hatalom, megbélyegzett zsidók, falazó franciák, rendőrségi szarvashiba és Gyárfás önelégültsége keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.07.24. 04:55
A siránkozó ellenzék felelőssége, Orbán leckéje, Hitler és Vona tökéletessége, Soros megítélése és Kulcsár Attila kilátásai hétfindító lapszemlénkben.

EYOF – Győr és a valóra vált álom

2017.07.23. 17:40
Kulcsár Krisztián, a MOB) elnöke megvalósult álmokról és a 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról (EYOF) beszélt a vasárnapi sajtótájékoztatón.

Blogstar kávéház

2017.07.23. 05:15
Magyar kalandok az Antarktiszon, nyugati disznóságok az arab világban, a baloldal fuldoklása és a magyarok csodája vasárnapi online lapszemlénkben.

A BKK hackere a MÁV és a Szerencsejáték Zrt. rendszerét is feltörhette

2017.07.22. 19:45
A válasz.hu megszerezte a BKK rendszerét feltörő 18 éves fiú bejelentőlevelét. Ha az igazat írta, akkor nagyobb a baj, mint azt sejteni lehetett.

Blogstar kávéház

2017.07.22. 05:30
Orbán ellenségképe, baloldali kincstárkisöprés, lagymatag Momentum, Trump pénztárcája és Itália élet-halál harca szombati online lapszemlénkben.

Majdnem 30 év után újra van magyar világbajnok kardozónk

2017.07.21. 20:40
A lipcsei vívó világbajnokságon 27 év után nyert magyar versenyző. Szatmári András kemény csatában, de legyőzte dél-koreai ellenfelét.

Blogstar kávéház

2017.07.21. 05:20
Politikai hungarikum, európai erózió, fideszes szembesítés, jobbikos ámokfutás és Budapestet ellepő fedett ügynökök pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.07.20. 04:00
Orbán mesterterve, Soros mesterkedése, Csisztu kifakadása és Csernus doki pólós trükkjei csütörtöki online lapszemlénkben.

Tusványos - Új óvodák létesülnek Kárpát-medence-szerte

2017.07.19. 17:50
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében.

Ezeket a cikkeket olvastad már?