Blogolj!

Már a diákok 85 százaléka kapja ingyen a tankönyvet!

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára vasárnap Budapesten.

Palkovics László a sajtótájékoztatón felidézte: 2011-ben tűzték célul, hogy 2013-tól éves felmenő rendszerben ingyenessé teszik a tankönyveket az általános iskola 1-8. osztályos tanulói számára. Ezt egészítik ki most a középiskola első évfolyamával. Értékelése szerint ez a "legdrágább" évfolyam a családok számára, mivel több olyan könyvet is megvásárolnak ilyenkor a diákoknak, amelyeket a későbbiekben még több évig használnak.

Az államtitkár közlése szerint szeptembertől 1 millió 18 ezer diák kapja majd ingyenesen a tankönyvet, köztük az 1-9. évfolyamosok, valamint azok, akik jogosultak erre a kedvezményre. Ez az állam számára 2,4 millió forint többletköltséget jelent - tette hozzá.

Palkovics László hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a családoknak minél kisebb terhet jelentsen a gyermekek iskoláztatása, különösen az iskolakezdés.

Szólt arról, hogy a 2013-2014-es tanévben 614 ezer gyerek kapott ingyenesen tankönyvet, köztük nem csak az akkori első osztályosok, hanem azok is, akik alanyi jogon voltak jogosultak térítésmentes tankönyvellátásra. A 2016-2017-es tanévben már 733 ezren kaptak térítésmentesen tankönyvet, ez a teljes diáklétszám 67 százalékát jelentette: valamennyi alsótagozatos diákot, nemzetiségi, illetve gyógypedagógiai képzésben résztvevő tanulót, továbbá azokat érintette, akik alanyi jogon voltak jogosultak erre.

Palkovics László emlékeztetett arra is, hogy az állam megvásárolt két korábbi tankönyvkiadót, amellyel az volt a célja, hogy a finanszírozást hatékonyabbá tegye. Átrendeződött az állam és a családok közötti tehereloszlás is: a 2013-ban még 15 milliárd forintos tankönypiac felét az állam, felét a családok állták. Ez az összeg 2016-ban 3 milliárd forinttal csökkent, a 12 milliárd forintos összegből 7,3 milliárd forintot az állam finanszíroz.

Címkék: Aktuális, oktatás
http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/38202/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,oktatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2017.07.20. 04:00
Orbán mesterterve, Soros mesterkedése, Csisztu kifakadása és Csernus doki pólós trükkjei csütörtöki online lapszemlénkben.

Tusványos - Új óvodák létesülnek Kárpát-medence-szerte

2017.07.19. 17:50
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében.

Bombariadó a nemzetközi vonatjáratokon

2017.07.19. 12:40
Bombafenyegetés miatt a rendőrség átvizsgálja az összes nemzetközi vonatot- közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Blogstar kávéház

2017.07.19. 03:10
Pokoli nyarak, bibliai mesék, nyílt muszlimellenesség, balliberális látszatkoalíció és jobbikos kuncogás szerdai online lapszemlénkben.

Dézsy Zoltán: A félelmemet mindig legyőzte az újságírói kíváncsiságom

2017.07.18. 07:00
A Seuso-kincsek legendás útja több országon átívelő történet, amiben közrejátszott a politika, pénz és a hatalmi harcok. Dézsy Zoltán …

Blogstar kávéház

2017.07.18. 03:55
Orbán levele, Marcon korlátai, a nyugati pénzemberek bolsevista sameszai és a magyarok lelkére törő sátánfajzat keddi online lapszemlénkben.

Óriási siker: Budapest rendezheti a 2024-es rövidpályás úszó vb-t

2017.07.17. 13:15
Budapest rendezheti a 2024-es rövidpályás úszó-világbajnokságot.

Blogstar kávéház

2017.07.17. 04:40
Uniós pesszimizmus, Soros vigyora, Gyurcsány csábítása, Orbánbasi és a fideszbirkák, no meg külföldön habzó magyar sör hétindító online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.07.16. 04:50
Határokon átívelő nemzetegyesítés, nemzetállamok feletti massza, momentumos uszítás és szocialista hónaljszag vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.07.15. 05:35
Látványos csúcsgála versus giccses hakni a Duna partján, balatoni halbotrány és Szanyi kapitány gyorsulási versenye szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?