Blogolj!

Halálos baleset okozásával vádolják a balástyai férfit

Milyen büntetést érdemel az, akit hosszabb idő óta kezelnek olyan betegséggel, amely miatt a klinikai vélemények szerint autót nem vezethet, mégis kocsiba ül, majd halálos balesetet okoz? Erre a kérdésre majd a bíróság adja meg a választ. Az ügyben most a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség emelt vádat azzal balástyai férfivel szemben, aki faluja külterületén karambolozott.

A vádirat szerint a hetven év feletti férfi 2015. szeptember 4-én a kora délutáni órákban kocsijával Kistelek felé autózott. Ekkor a vezetési koncentrációját több másodpercre elvesztette, és fékezés nélkül átsodródott az ellentétes forgalmi sávba. Ott összeütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival, aminek vezetője ugyan azonnal fékezni kezdett, és oldalra kormányzott, de a frontális ütközést nem tudta elkerülni. Az ütközés előtt a vádlott által vezetett autó mintegy 70 km/órás sebességgel haladt.

A karambolban a vétlen autót vezető férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, míg a baleset okozója 8 napon túl gyógyuló, maradandó sérüléseket szenvedett.

A vádlottat hosszabb idő óta kezelik olyan betegséggel, amely miatt a klinikai vélemények szerint autót nem vezethet, ennek ellenére a férfi a kezelésekre rendszeresen nem ment el, gyógyszereit évek óta nem váltotta ki. Emellett az őt kezelő szakorvost sem tájékoztatta a vezetési képességeit érintő betegségéről. Mint a vizsgálat során kiderült, a vádlott a gépjármű-vezetésre egészségügyi szempontból minden kategória tekintetében alkalmatlan volt.

Az ügyészség az idős férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság dönt majd.

(rual)

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/38309/pics/lead_800x600.jpg
baleset,bűnügy,rendőrség,Szeged,ügyészség
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Madrid átvette az irányítást a katalán rendőrség felett

2017.09.23. 19:55
A madridi központi kormányzat szombaton átvette az irányítást a katalán rendőrség felett az október 1-jére kitűzött katalán függetlenségi népszavazás előtt.

Portól fulladoznak a szegediek

2017.09.23. 18:20
Szeged – szép város. Annak ellenére is, hogy évek óta Botka László a polgármester, mert ő sem tud mindent elrontani. Mondjuk megjavítani sem…

Előzetes letartóztatásban a szerb kábítószercsempész

2017.09.21. 12:35
Előzetes letartóztatásba helyezték Szegeden azt a szerb férfit, aki közel 4 kg marihuánát próbált Magyarországra csempészni.

Harangozó Attila: Hazánk Európa egyik legbiztonságosabb országa

2017.09.21. 08:50
Immáron öt éve vezeti a Szegedi Ítélőtáblát dr. Harangozó Attila, aki szerint a magyar bíróságokon magas színvonalú, időszerű bíráskodás zajlik, semmi nem …

Boxerrel és viperával támadó családot vádol az ügyészség

2017.09.20. 10:00
Azzal a négy férfival szemben emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség, akik kiskorú lányt és fiút bántalmaztak az egyik szegedi iskola előtt.

Bakondi György: Életveszélyes Botkáék migránsbarátsága

2017.09.20. 09:00
Huszonnegyedik órájához érkezett az Európai Unió, hogy átvizsgálja az eddigi, kudarcokkal teli migrációs politikáját. A kötelező betelepítési kvóta sikertelen, és ha a …

Iraki embercsempészt vádol az ügyészség

2017.09.19. 10:00
Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azzal az iraki állampolgárságú, kurd anyanyelvű, de olasz tartózkodási engedéllyel rendelkező férfival szemben, aki magyar bűntársával együtt …

Dr. Bátyi Zoltán „Az év jogász írója” elismerésben részesült

2017.09.18. 18:05
Az Irodalmi Rádió szerkesztősége ez év elején több országos pályázatot írt ki "Az év jogász írója és költője", " Az év orvos írója …

Kábítószer-csempészéssel vádolják a román „turistát”

2017.09.18. 10:50
A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a román férfival szemben, aki Nagylaknál belépve próbált kábítószert becsempészni Magyarországra.

Gúnyt űztek a szegedi holokauszt-emlékműből

2017.09.17. 10:10
A Bortér résztvevői szerint vicces dolog gúnyt űzni egy holokauszt-emlékműből. 57 perc alatt kapott 300 kedvelést a bejegyzés az egyik szegedi Facebook-csoportban.

Ezeket a cikkeket olvastad már?