Blogolj!

Lázár: A vállalkozók a kormány legfontosabb szövetségesei

A vállalkozók a kormány legfontosabb szövetségesei, akik maguknak és másoknak is képesek munkát adni - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Lázár János a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórummal összekötött küldött közgyűlésén elmondott előadásában kifejtette: a kormány azt kutatja, hol van még potenciál a gazdasági növekedés erősítésére. Ezért jövő pénteken, amikor a miniszterelnök a Modern városok program keretében Hódmezővásárhelyre érkezik, Orbán Viktor figyelmébe ajánlják a Békéscsaba-Hódmezővásárhely-Szeged-Szabadka együttműködést - tette hozzá. A térség országgyűlési képviseletét is ellátó politikus szerint fontos, hogy a közlekedést is fejlesszék, ezért támogatják a 47-es főút négysávúsítását. Az együttműködés észak irányába Debrecenig bővíthető - közölte. Kiemelte: fontos a humán erőforrás fejlesztése is, ugyanis a térségben van még szabad munkaerő, ezért kiemelt feladat a megfelelő szakképzés megszervezése.

A miniszter kifejtette: a Fidesz-KDNP politikájának több állandó eleme van, így amikor ők kormányoznak, az államadósság alacsony, ugyanis a magas államadósság függőséget jelent. 2002-ben a GDP 54-55 százaléka volt az államadósság, 2010-ben 85 százalék volt, jövőre pedig várhatóan 72 százalék lesz. Alacsony a költségvetési hiány is, amely idén és jövőre is GDP-arányosan két százalék körül alakul - mondta. Kifejtette, a két párt mindig a növekedés támogatását célozza. Ezzel kapcsolatban Lázár János elmondta, 1992 és 2002 között - uniós források nélkül - 4-5 százalékos volt a növekedés. "Tehát a magyar vállalkozókban külső támogatás nélkül is megvan a 4-5 százalékos növekedés esélye" - fogalmazott, utalva a 2020 utáni uniós költségvetési időszak kilátásaira. Az is állandó politikai elem, hogy a kormány a munkaalapú társadalomban hisz - mondta a miniszter. A vállalkozók legnagyobb sikerének nevezte, hogy ennyi munkahely van az országban, hogy a piaci munkahelyek száma bővül, és nem a közfoglalkoztatásé, illetve hogy a jövő évi költségvetési tervezet szerint mindenki, aki dolgozni akar, tud majd.

Lázár János megjegyezte: véleménye szerint a közbiztonság és a munka között szoros összefüggés van. Ezt a bűncselekményi adatokkal szemléltette: 2010-ben közel 500 ezer bűncselekmény történt, tavaly 270 ezer. A foglalkoztatottak száma közben 3,7 millióról közel 4,5 millióra nőtt - közölte.

Elmondta azt is, ahhoz, hogy legyen munkaerő, a családokat kell támogatni, és ez is a Fidesz-KDNP kormányok egyik fő jellemzője. Évente 93 ezer gyerek születik, de 126 ezren halnak meg. "Ez lesz a következő tíz-húsz év legnagyobb kihívása" - jelentette ki.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke előadásában kifejtette, hogy Hódmezővásárhely az elmúlt évtizedben "döbbenetes fejlődést produkált", de Arad és Temesvár még jobban fejlődött.

Szavai szerint az lesz a nagy kérdés, hogy a térség meg tudja-e ragadni azt a lehetőséget, amit Szerbia felé a határ nyitottsága jelent. Az elnök szerint a gazdaságban mára egyensúly alakult ki, "a politika megértette, hogy a vállalkozó nem ellenfél, hanem partner". Hozzátette: reményei szerint három-négy éven belül reális lehet az, hogy a kis- és középvállalkozások adóbevallását - a magánszemélyekhez hasonlóan - az adóhivatal készítse el.

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/38363/pics/lead_800x600.jpg
Hódmezővásárhely,költségvetés,Lázár János,vállalkozás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

ÉLŐ: Kormányifó 98.

2017.09.21. 13:30
Elkezdődött a parlament őszi ülésszaka. Emellett jön az új konzultáció. Érdekes Kormányinfó lesz.

Lázár: a fiatalok boldogulásáért dolgozunk

2017.09.08. 20:00
A városfejlesztés nem öncélú dolog, a siker fokmérője, hogy a fiatalok megtalálják-e boldogulásukat abban a közösségben, ahova születtek

Lázár: magasabb színvonalú, de olcsóbb szolgáltatást az embereknek

2017.09.08. 15:20
Össze kell hangolni a közösség kezében lévő szervezetek, közműszolgáltatók, pénzintézetek, az önkormányzatok tevékenységét annak érdekében, hogy az …

ÉLŐ: Kormányinfó 97.

2017.09.07. 13:30
Egy nappal a kvótadöntés kihirdetése után minden bizonnyal komoly izgalmakat tartogat Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatója.

ÉLŐ: Kormányinfó 96.

2017.08.31. 13:30
A nyári szünet utáni első Kormányinfó – összességében a 96. – izgalmasnak ígérkezik, hiszen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő izgalmas nyár után áll az újságírók elé.

Ausztriában egyre több szociális támogatást kapnak a migránsok

2017.08.28. 15:10
Növekszik a folyósított szociális támogatások összege Ausztriában, mert a jövőben több lesz a pozitívan elbírált menedékkérelem, amelyekkel igényt tarthatnak a …

Gulyás Gergely: Az ország teljesítménye elegendő muníciót ad

2017.08.24. 08:00
A Fidesz alelnöke, a Parlament Törvényalkotási bizottságának elnöke Szent István örökségéről, a plakáttörvényről, a választási kampányról, a magyar családok …

Grezsa István: Közmegegyezés kell Trianon igazságtalanságáról

2017.07.30. 08:30
Tusnádfürdő szabadegyetem után mindig érdemes egy indulatoktól, érzelmektől mentes, higgadt nemzetpolitikai mérleget vonni. A blogstar.hu kérésére erre …

Kővel, palackokkal dobálta az autókat egy békéssámsoni férfi

2017.07.21. 12:00
A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított nyomozást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egy békéssámsoni férfival szemben.

ÉLŐ: Kormányinfó 95.

2017.07.13. 13:25
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő tájékoztat arról, hogy mit és miért tett a kormány az utóbbi napokban. Izgalmas órák jönnek.

Ezeket a cikkeket olvastad már?