Blogolj!

Már nem csak papíron van Vectronunk

A Menettérti blog áprilisban már jelezte, hogy a GYSEV a Siemens jóvoltából új, modern Vectron MS típusú mozdonyokkal gazdagodik, aminek első két darabját ma délben, a soproni pályaudvar első vágányán át is adtak a német cég hazai és osztrák képviselői.

A mozdony mellett ott állt dr. Mosóczi László (NFM) – aki beszédében elmondta, hogy a vasúti járműpark cseréje nagy erőkkel zajlik, a kormány 2020-ig 1500 milliárd forintot költ a teljes vasútirendszer korszerűsítésére, átalakítására –, Kövesdi Szilárd (GYSEV Zrt.), Dr. Ludvig László, (Siemens Zrt. Mobility divíziójának vezetője) és Dr. Karl Strasser, az osztrák Siemens AG Vasúti fővonali és városi közlekedési egységének vezetője is. Ebből is látszik, hogy a hazai vasúttörténet egyik mérföldkövéhez ért Nyugat-Magyarország.

Az, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt megérkezhettek a szerelvények, többek között annak is volt köszönhető – ahogy dr. Ludvig László, a Siemens Zrt. Mobility divíziójának vezetője fogalmazott –, hogy „nagy volt a sietség, múlt hét szerdán és csütörtökön Szécsey István, Gavallér László és Uri János kollégáim még a szükséges próbákat és hatósági vizsgákat végezték az NFM részéről Iványi Zoltán és Szeleczky Norbert urakkal”. Így aztán a GYSEV és a magyar utasok is használatba vehetik a mozdonyokat, amelyek – Ludvig elmondása és reményei szerint – mind a társaság, mind a közönség (elvégre értük lenne minden) nagy megelégedésre fognak szolgálni.

Már csak azért is, mert Európában 29 vasúttársaságnál, összesen 490 darab Vectron teljesít szolgálatot. A Taurus becenéven ismert Eurosprinterekből, vagyis a Vectron elődjéből a GYSEV is vett már 5 darabot, valamint az opciós jogot is lehívta a további 4 Vectron AC típusú mozdonyra, így összesen 9 db Vectron mozdonyt szállít a Siemens a GYSEV-nek. Ez már talán több is, mint egy „beginning of the beautiful friendship”, hiszen a GYSEV-SIEMENS partnerség kiterjedhet a régióban a jövőbeni járműkarbantartásokra is.

A tapasztalat megvan, hiszen a Siemens immáron immáron 130 éve járul hozzá a vasúti közlekedés modernizációjához.

 

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/38521/pics/lead_800x600.png
fejlesztés,GYSEV,Siemens,vasút
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Közel egymilliárdból szépült meg a szegedi zsinagóga

2017.09.04. 15:35
Tavaly augusztusban kezdődött a kivitelezés, vasárnap este pedig már át is adták a megújult szegedi zsinagógát. Egy év alatt az államtól kapott 970 millió forintból az épület …

Tusványos - Új óvodák létesülnek Kárpát-medence-szerte

2017.07.19. 17:50
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében.

Közel negyven magyar vár és kastély újul meg

2017.07.16. 09:25
Időarányosan és jól halad előre az országszerte összesen 39 épületet érintő nemzeti kastély- és várprogram - mondta Virág Zsolt az MTI-nek, kiemelve, hogy az egységes rendszerben való …

Kovács Ferenc: Egymás mellett egymást kell erősíteni

2017.07.07. 10:00
Nyíregyháza – a keleti vég. Sokakban nem túl színes és fényes a kép él a szabolcsi megyeszékhellyel kapcsolatban. A múltban valóban voltak problémák – és nyilván mindegyik nem …

Óriási beruházást indít Magyarországon a Siemens

2017.06.20. 11:30
A Siemens a budapesti Power and Gas üzem telephelyén mintegy 10 milliárd forint beruházással bővíti gáz- és gőzturbinalapát-gyárát.

Orbán: Hódmezővásárhely őrzi a magyar történelmi tradíciót

2017.05.26. 13:45
Hódmezővásárhely régi magyar történelmi tradíciót, létformát és kultúrát folytat és őriz meg a jövő számára, amiért köszönet illeti - mondta Orbán …

Erdély is részesül a magyar kormány gazdaságfejlesztéséből

2017.05.19. 17:35
A Vajdaság és Kárpátalja után Erdélyre is kiterjeszti a magyar közösségek megerősítését szolgáló gazdaságfejlesztési programjait a magyar kormány.

Lázár: A kormány a kisebb településeket is fejleszti

2017.05.10. 06:35
A megyei jogú városok után a többi település következik, 2018-ban a kisebb városok, községek számára is ajánlatot tesz a Fidesz-kormány.

Lázár János azt üzente

2017.04.27. 11:50
Tegnap 10 kérdést tett fel a Miniszterelnökséget vezető miniszter az NFM-nek, ma pedig a Délmagyarország internetes felületének adott exkluzív interjút Lázár, aki szerint a tramtrain ügye róla is szó, amelyből idézünk.

Bánki Erik: A hazug Demszkyt előbb utolérik, mint a sánta kutyát

2017.04.25. 09:00
Kizártnak tartom, hogy a lex CEU, a civiltörvény vagy bármely más mondvacsinált ok miatt eltávolítsák Magyarországot az Európai Néppártból – nyilatkozta a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?