Blogolj!

Blogstar kávéház

Ugyanaz

Besült az MSZP csodafegyvere.

A Magyar Nemzet Online elemzése szerint egyáltalán nem derül ki, Botka László hogyan forgatná ki sarkaiból a magyar politikát, és a számok nem azt mutatják, hogy Orbán Viktor valós kihívója lehetne.

„A legnehezebb feladat, ahogy Botka László mondta, a kormánnyal elégedetlenek megnyerése. A bizonytalanok, akiket mindig, mindenki maga mögé akar állítani. Ám észre kellene venni, hogy ezek az emberek valami újra vágynak. Innovációra. És mit kapnak mondjuk Botka Lászlótól? Pontosan ugyanazt, amit eddig is: ígéretek tömkelegét.”

Ígéret, szép szó

Biztos mindenki ismeri azt az érzést, amikor nagyon vár valamit, találkozót egy rég nem látott baráttal, egy színházi előadást vagy éppen csak egy vacsorát a kedvenc fogásaiból, ám a végén mégsem érzi az áhított elégedettséget. A felfokozott elvárás nem találkozott azzal, amit kapott. Nagyjából így érezhetnek most azok is, akik Botka Lászlóban látták a csodafegyvert.

Jós

Fegyverként használják a pártok a közvélemény-kutatási eredményeket a napi politikai csatákban.

Keszthelyi András politikai elemző, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok miniszterelnöki főtanácsadója a 168 Órának adott interjút, melyben kifejti, hibának tartja, hogy az Orbán-kabinet az összes döntésében kizárólag a társadalom többsége által támogatott álláspontot hajlandó képviselni.

„Orbán Viktort sokan olyan vezetőnek tekintik, aki előre megjósolja a meghatározó politikai folyamatokat, képes ráérezni a magyar néplélekre, bármit jelentsen is ez a fogalom. Valójában minden tárgykörben folyamatos és részletes – nem publikus – kutatásokat végeznek a kabinethez közel álló cégek, jórészt a Századvég és a Nézőpont, a kormányfő pedig ezek eredményéhez igazítja 'jövőbelátó' politikáját.

Tükör és fegyver - Keszthelyi András szerint Orbánék minden döntésüket alárendelik a közvéleménynek

Keszthelyi András politikai elemző, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok miniszterelnöki főtanácsadója szerint minden politikai erőnek szüksége van arra, hogy reális képet kapjon tevékenysége megítéléséről. Ugyanakkor a pártok igyekeznek a mérési eredményeket fegyverként használni a napi politikai csatákban.

Kudarc

A migráció helyett a családok támogatásával oldaná meg a kormány a demográfiai problémát.

A manchesteri merénylet rámutat a bevándorlók integrációjának európai kudarcára – vázolja a Magyar Hírlapnak Kiszelly Zoltán politológus.

„A kvótarendszer továbbra sem működik. Ráadásul minden merénylet, így a manchesteri támadás is, csak ez ellen dolgozik. Rámutat ugyanis arra, hogy valójában kudarcos a bevándorlók integrációja, hiszen a második és harmadik generációs migránsok közül is kerülnek ki terroristák. A társadalmi helyzetből fakadó frusztráció kialakulása esetén a radikális iszlám valós alternatívát jelent az érintettek számára.”

Erőközpontocskán dolgozik Botka

A manchesteri merénylet rámutat a bevándorlók integrációjának európai kudarcára - hangsúlyozta lapunknak Kiszelly Zoltán politológus. „Nincs más út, csak előre, az MSZP egyelőre elhitte, kizárólag Botka Lászlóval van esélye nyerni. Pontosabban túlélni" - monda lapunknak az elmúlt hét eseményeit értékelve, a szegedi polgármester hivatalos miniszterelnök-jelöltté választása kapcsán Kiszelly Zoltán politológus.

Védelem

Egy olasz bíróság szerint Magyarország nem biztonságos hely menekülteknek.

Május közepén a legmagasabb szintű olasz közigazgatási bíróság, az államtanács úgy döntött: nem engedélyezi egy ottani menekült Magyarországra szállítását a dublini egyezmény alapján – írja a HVG.

„A döntés arra hivatkozik, hogy 2015 júniusa óta Magyarországon olyan mértékben romlott a menedékkérők jogi helyzete, annyira sérülnek az emberi jogaik, hogy az ország 'a nemzetközi védelem minimális feltételeinek' sem képes eleget tenni. Magyarország tehát megsérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját."

Olasz bíróság: Magyarország nem biztonságos hely menekülteknek

Érdekli a politika, van véleménye róla, a színpadról kizárta; pontosan látja, hova jutott mára a színházi világ. Gyereknap alkalmából: HVG-portré Halász Judittal, aki itt tisztáz egy régi legendát is.

Kísértet

Ukrajnát még ma is százszámra lepik el a Lenin-szobrok.

Még mindig kísért a múlt Ukrajnában – egy fotós és az újságíró arra vállalkozott, megörökíti a nemsokára végleg eltűnő, városi főtereken megcsonkítva vagy még büszkén álló Lenin-szobrokat, és a raktárakba, múzeumokba, mezőkre vagy szeméttelepekre száműzött büsztöket – olvasható a 24.hu-n.

„Ukrajna szabadságának kivívásakor ötezerötszáz Lenin-szobornak adott otthont, ami alig kevesebb, mint az Oroszországot díszítő hétezer alkotás – annyi különbséggel, hogy Oroszországban azok huszonnyolcszor nagyobb területen szóródtak szét.”

Fotósorozat: Ukrajnát még ma is százszámra lepik el a Lenin-szobrok

Egészben, vagy csonkán, de máig sok városi teret díszítenek az egykori vezető szobrai, de múzeumok poros polcain, illetve raktárakban sincs hiány belőlük. "Egy hétnyi munka kell ahhoz, hogy egyetlen Lenint találjunk" - avat be a részletekbe a fotós Niels Ackermann, aki egy francia újságíróval, Sebastien Goberttel együtt dolgozik a Looking for Lenin címet viselő projektjén.

Kamu

A napozás inkább árt, semmint hasznos.

Kamu, hogy érdemes napozni a D-vitamin miatt – állítja amerikai kutatók legfrissebb eredményeire hivatkozva a 444.hu.

„Az amerikai dermatológiai akadémia szerint az UV-sugárzás károsítja a bőrsejtekben a DNS-t, ami idővel bőrrák kialakulásához vezethet. Ez a pusztító hatás messze meghaladja a D-vitaminból eredő pozitív hatást.”

Kamu, hogy érdemes napozni a D-vitamin miatt - 444

Azt gondolod napozás közben, hogy milyen jól jársz, mert a szervezeted feltankol D-vitaminból? Ez alapvetően tévedés, állítják amerikai kutatók, akik szerint mítosz, hogy a D-vitamint nem lehetne máshonnan beszerezni, csak a napozásból.

Címkék: Aktuális, lapszemle
http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/38776/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2017.09.24. 02:45
Orbán lefejezése, Merkel ördögi fegyelmezése, vasúti terror, forrongó medencék, hazaárulók és provokátorok vasárnapi online lapszemlénkben.

Madrid átvette az irányítást a katalán rendőrség felett

2017.09.23. 19:55
A madridi központi kormányzat szombaton átvette az irányítást a katalán rendőrség felett az október 1-jére kitűzött katalán függetlenségi népszavazás előtt.

Magyarellenes iskolai támadás Erdélyben - Felelősségére figyelmeztet az RMDSZ

2017.09.23. 19:00
A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra …

Magyarország kétféle választ ad az ukrán oktatási törvényre

2017.09.23. 15:30
Magyarország diplomáciai választ is ad az ukrán oktatási törvény elfogadhatatlan módosítására, ugyanakkor folytatja a humanitárius segítségnyújtást is - közölte …

Elképzelhető, hogy megint robbantottak Észak-Koreában

2017.09.23. 13:55
Kis erejű, 3,4-es fokozatú földrengés volt szombaton Észak-Koreában, az epicentruma mindössze öt kilométerre volt a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantás helyszínétől, az …

Blogstar kávéház

2017.09.21. 03:05
A gőgös giccs szimbóluma, szárnyaszegett nemzeti melldöngetés, menekülő cefreceleb és a virtuális játszóterek veszélyei csütörtöki online lapszemlénkben.

Áder János: a vízválság előbb sújthat bennünket, mint a klímaváltozás

2017.09.20. 21:25
Az államfő Ferenc pápa szavait idézte beszédében: Isten mindig megbocsát, az ember néha megbocsát, a természet azonban soha nem bocsát meg.

Blogstar kávéház

2017.09.20. 04:15
Uniós nyüzsgés Felcsúton, iszlám világoffenzíva, relativizált nemi erőszak, trumpista hadüzenetek és felmelegített döglött akták szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.09.19. 04:15
Botka és Gyurcsány párviadala, Szanyi kapitány és a vadállatok, uniós közpénztemető beruházások és Orbán futása keddi online lapszemlénkben.

Dr. Bátyi Zoltán „Az év jogász írója” elismerésben részesült

2017.09.18. 18:05
Az Irodalmi Rádió szerkesztősége ez év elején több országos pályázatot írt ki "Az év jogász írója és költője", " Az év orvos írója …

Ezeket a cikkeket olvastad már?