Blogolj!

Horváth Lilla: Az életem éppúgy lehet érdekes más számára, mint ahogyan másé lehet nekem

Horváth Lilla alig húsz éves volt, amikor úgy döntött, hogy Kína legnagyobb városába megy nyelvet tanulni. A kezdeti tervét megvalósította, Sanghaj pedig második otthonává vált az évek során. Tapasztalatait nemrég elkezdte az interneten is megosztani videók formájában, nézőtábora pedig egyre csak gyarapszik.  Milyen magyarként élni egy teljesen más kulturális közegben és hogyan viszonyul most Magyarországhoz? Blogstar-interjú.

 - Elég fiatalon mentél ki először Kínába. Mi vitt rá erre a komoly lépésre? Szüleid, hogy álltak a dologhoz? 

 - Örültek annak, hogy nem látnak annyiszor. Na jó, csak viccelek. Megjegyzem, most sem érzem magam öregnek. Nyelvet tanulni már eltöltöttem jóval korábban egy évet egyedül Amerikában, ott hozzászoktam az önállósághoz. Azután sokat beszélgettem egy Kínában tanuló barátommal, mielőtt döntöttem, hogy idejövök, szüleim pedig mindenkor a támogatásukról biztosítottak. 

A vlogolást nemrég kezdte csak el, de első videóját már majdnem 100 ezren látták. 

 - Hogyan alkalmazkodtál a kintiekhez és hogyan viszonyultak az ottélők hozzád?

 - Kína merőben más életvitelt és kultúrát képvisel, mint Európa, vagy Magyarország, de ha az ember nyitott és kíváncsi, akkor Kínában jó helyen jár. Ha mogorva, bezárkózott és fél a kihívásoktól, akkor jobb, ha nem hagyja el a komfortzónáját, az országot. Nem mondom, hogy itt nem voltak rossz élményeim, de alapvetően jóindulattal találkoztam. 

 - Mik voltak a rossz élmények?

 - Vannak olyan szokásai itt az embereknek, amelyekhez nehezebb volt hozzászoknom, legyen az a hangos étkezés, köpködés az utcákon. Olykor a nyelvi korlátokból fakadó félreértések okoztak problémát.

 - Nemzetközi politikát tanulsz/tanultál, ami a videóidból is kiderül. Nem szoktak a hazai politikai eseményekről kérdezni, hogy most akkor mi is folyik Magyarországon? Mert azért mégis csak más jelenik meg a külföldi sajtóban az országról, ami nem feltétlenül fedi a valóságot.

 - Magyarország nem a kínai média érdeklődésének központja. Fogalmuk sincs és nem is nagyon érdekli őket, hogy milyen belpolitikai csatákat vívnak ebben a számukra értelmezhetetlenül apró országban. Csak Sanghajban két és félszer annyi ember él, mint otthon. Kína számára sokkal inkább a térségünk az, ami felfogható; a közép-kelet-európai országok és lakosságuk, együtt. 

 - Hogyan látod a hazai és a kínai oktatási rendszer közti különbségeket? Mi(k) az(ok), amit mindkét részről lehetne javítani vagy mi az, ami jobban tetszik az egyikben, mint a másikban? 

 - Egész oktatási rendszereket nem tudok így összehasonlítani, nem foglalkoztam még ilyen hatalmas struktúrákkal. Ami a tapasztalataimat illeti a Fudanon, jónak tartom az oktatást. 

Lilla Kína egyik legjobb egyetemére került be.

 - Kínában lényegében a Kínai Kommunista Párt van hatalmon. Bár Sanghaj nem az a város, amiből áradna a kommunista szellem, de ennek ellenére nem tartottál attól, hogy valamilyen szinten befolyásolni fogja a mindennapjaidat, hogy egy ilyen politikai berendezkedésű országban tervezel élni?

 - 1991-ben születtem, nem tapasztaltam, milyen a kommunizmus. Eszembe sem jutott tehát, amikor idejöttem, és nem is mondta senki, hogy ne jöjjek. Mindenesetre jól és biztonságban érzem magam. Kína vendégként és barátként kezel bennünket, külföldi egyetemistákat. Ami az alapkérdést illeti, Észak-Koreába például biztosan nem mentem volna.

 - Az évek során megváltozott valamilyen módon Magyarországgal kapcsolatban a viszonyod? 

 - Természetesen megváltozott a viszonyom a hazámmal, kívülről látva érzékelem már például, hogy micsoda bonyolult nemzetközi rendszer része. És tudok egy külföldi fejével, eszével gondolkodni, amikor belépek a határon, akit nagyon nem mindegy, hogy mi fogad egy számára idegen országban. 

 - Hogy jött az ötlet, hogy vlogot indíts? Nem tartottál eleinte az esetleges negatív visszajelzésektől, vagy az effajta „kitárulkozástól”?

De, tartottam tőle. Nem gondolom egyébként, hogy kitárulkozom, vagy bizalmaskodom. Nem rólam van szó, hanem a helyzetről, amiben benne vagyok. Az én életem éppúgy lehet érdekes másnak, mint ahogyan bárki másé lehet nekem. Az a kérdés, hogy tud-e valami fontosat, érdekeset mondani számomra. A videóim alatt a látogatóimtól föltett kérdésekből azt érzékelem, hogy nekem talán ez sikerült valamelyest.

 - Van-e hosszútávú elképzelésed ezzel kapcsolatban?

 - A visszajelzések jók és a videózást én is élvezem, szóval egy darabig biztosan csinálni fogom.

 - Mik a terveid a jövőre nézve? Kint maradsz Sanghajban vagy esetleg másik országban is szívesen élnél? Tervezed, hogy visszaköltözöl Magyarországa? 

 - Előbb-utóbb hazamegyek. Egyelőre azonban biztosan itt maradok. 

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/38865/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Horváth Lilla,Interjú,Kína,Sanghaj
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Késes ámokfutó Finnországban

2017.08.18. 16:30
Több embert megsebesített, az elkövetőt elfogták.

Újabb gázolásos merénylet történt Spanyolországban - Frissítve

2017.08.18. 09:00
A gázolásos merényletet a Barcelonától 120 kilométerre délre fekvő Cambrils tengerparti üdülőhely központjában követték el, hét embert megsebesítettek, …

Blogstar kávéház

2017.08.18. 03:50
Agymosott gyermekterroristák, orrcseppfüggő nemzet, öngyilkos netes őrület, szemhéjplasztikázott sztárok és Gyurcsány, a hasznos idióta pénteki online lapszemlénkben.

Terrortámadás Barcelonában, 13 halott, legalább 50 sérült – Frissítve

2017.08.17. 18:15
Barcelona belvárosában egy fehér furgon hajtott a tömegbe. 13 halott és 50 sérült van.

Nem megoldás a migránsok kötelező szétosztása, ezt az uniós országok sem támogatják

2017.08.16. 09:25
A két évvel ezelőtti magyar javaslatoknak megfelelően őrizni kell az államhatárokat, és a legutóbbi olaszországi …

Blogstar kávéház

2017.08.16. 03:45
Soros aknamunkája, a CEU bizakodása, a Jobbik lebőgése, létszámhiányos multik és halálos homeopátia szerdai online lapszemlénkben.

Ünneplő emberekre dőlt egy fa Madeirán, egy magyar áldozat is van

2017.08.15. 21:45
Nagyboldogasszony miatt összegyűlt tömegre dőlt egy fa Madeirán, legalább tizenketten meghaltak, köztük egy magyar is.

Melocco Miklós lesz a SZEGEDma Klub vendége

2017.08.15. 19:20
A szobrásszal augusztus 17-én, csütörtökön beszélget Csúri Ákos a Bistorant rendezvénytermében.

Bakondi: a belbiztonságot fenyegetik az embercsempészekkel együttműködő szervezetek

2017.08.15. 16:30
Fenyegetettséget jelent a belbiztonság számára azon nem kormányzati szervezetek (NGO-k) tevékenysége, amelyek sokszor az …

Blogstar kávéház

2017.08.15. 03:00
Végtelenített nyugdíjasgate, baloldali túlélési esélyek, szocialista Bourbonok, Ferenc pápa majma és az akadémiai futballpélda keddi online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?