Blogolj!

Blogstar kávéház

Kezelés

Esernyővel védekezett az újságírók elől menekülő Demszky Gábor.

A korábbi SZDSZ-es főpolgármestert a 4-es metró korrupciós ügyéről faggatta volna az Echo TV, ám ő esernyőt rántott, ráadásul nem is először – emlékeztet a PestiSrácok, utalva arra, hogy 2010-ben a március 15-i ünnepségen a tojászáportól óvták ily módon a testőrei.

„A volt főpolgármester ezúttal maga kezelte az esernyőt, ráadásul meglehetősen hatékonyan. Amikor Bohár Dániel, az Informátor riportere kérdezni kezdte őt a 4-es metró gigakorrupciós ügyéről, Demszky az operatőr elé tette az esernyőt, így akadályozva a felvételkészítést.”

Demszky most nem a tojásoktól, hanem az Echo TV kérdéseitől védte magát egy esernyővel (Videó!)

Demszky Gábor megint hihetetlenül viselkedett az Echo TV Informátorának stábjával, amikor a 4-es metró korrupciós botrányáról kérdezték őt. Ezúttal nem a tojások, hanem az újságírói kérdések ellen védte magát az esernyőjével. Az utóbbi időszakban a volt főpolgármester folyton zavarba jön, amikor újságírókkal találkozik, ám különösen az Echo TV stábjától retteg: velük már harmadszorra viselkedik rendkívül kínosan.

Ígéret

Clinton sikerében bíztak, mégis beelőzi Románia a magyar kormányt Washingtonban.

Hiába dolgozik kőkeményen a magyar diplomácia, nem Orbán Viktor, hanem a megint jól helyezkedő Románia államfője lesz az első, akit megválasztása után hivatalában fogad az amerikai elnök a kelet-közép-európai vezetők közül – írja a Magyar Nemzet Online.

„Klaus Johannis román államfő a NATO-tagállamok vezetői közül elsőként ígérte meg, hogy Románia tartja magát a Trump által rögzített feltételhez, ennek megfelelően az ország már idén a GDP két százaléka fölé emelte a védelemre fordított költségeit (amelyek eddig sohasem haladták meg a bruttó hazai össztermék másfél százalékát).”

Románia beelőzi a magyar kormányt Washingtonban

Bukarestet jóformán teljesen váratlanul érte Donald Trumpnak a novemberi amerikai elnökválasztáson aratott győzelme, a román politikai élet képviselőinek többsége ugyanis mondhatni előre elkönyvelte, hogy Hillary Clinton lesz a befutó. E téren sokatmondó a hazája atlantista irányvonalát egy évtizeden keresztül meghatározó Traian Basescu volt román államfő vallomása, miszerint neki meg sem fordult a fejében, hogy végül nem a demokrata jelölt lesz a Fehér Ház új lakója.

Reakció

Nem látni a közel-keleti válság végét, a migráció folytatódni fog, Afrikából és Ázsiából is újabb tömegek indulhatnak meg.

Bár mindketten populisták, Orbánnak nem kellene túl sokat remélnie Trumptól, Putyin a zűrzavarban érdekelt, az EU nem fog szétesni, de a migrációs krízissel tartósan együtt kell élnie – állítja Robert D. Kaplan, a nemzetközi kapcsolatok amerikai guruja az Indexnek adott interjúban.

„Egyáltalán nem látom sem Orbánt, sem Trumpot realistának vagy pragmatistának. Ők alapvetően populisták, a nemzeti felbőszültség figurái. Ugyanannak a jelenségnek a megnyilvánulásai: a globalizációra adott reakcióé, a kozmopolita elittel szembeni érzéseké.”

Orbán ne reméljen túl sokat Trumptól

Orbán ne reméljen túl sokat Trumptól - Ezt a nemzetközi kapcsolatok amerikai guruja, Robert D. Kaplan mondta az Indexnek adott interjúban. A magyar kormányfő félreérti Amerikát, Putyin a zűrzavarban érdekelt, az EU nem fog szétesni, de a krízis tartós lesz.

Kinyilatkoztatás

Magyar kommentkultúra: gyalázkodásban kiválóak vagyunk.

Számos írás szerint állapította meg, hogy bár a különböző cikkekhez hozzászólók között a világban mindenütt komoly viták zajlanak, az itthoni kommentek magasan a legagresszívabbak közé tartoznak – elemez a Blikk.

„A magyar kommentelő nem vitatkozik, hanem fensőbbséges kívülállóként odamondogat, vagyis nem megérteni és meggyőzni, hanem kinyilatkoztatni, kioktatni akar. Sok portál éppen a minősíthetetlen megnyilvánulások miatt volt kénytelen a hozzászólási lehetőséget letiltani. Pedig az országnak nagyon nem ártana, ha a polgárai képesek lennének egymással higgadtan beszélgetni. Úgy látszik azonban, ehhez a feladathoz még fel kell nőni.”

Magyar kommentkultúra: gyalázkodásban kiválóak vagyunk

Azok az indulatos, sokszor tolerálhatatlan hozzászólások, amelyek például a CEU-ügy miatt elkeseredettségének hangot adó - amúgy tősgyökeres Fidesz-szavazó - Ürge-Vorsatz Diána klímakutató Facebook-posztjához érkeztek, nemcsak azt mutatták meg, mennyire nem vagyunk képesek elviselni a miénktől eltérő véleményeket, de a hazai kommentkultúra hihetetlenül alacsony nívójára is rávilágítottak.

Életszerű

Nemcsak ráfizetéses lehet a fővárosnak a Nagy Futam és a Red Bull Air Race, de még a lakókat is zavarja a zajongás.

Augusztus közepén napokig sportrepülők süvítenek a belvárosi százezrek hétköznapjait pokollá téve, ami a 444.hu szerint akkor is törvényekbe ütközhet, ha sok ezer rajongójuk is van ezeknek a versenyeknek.

„Egy néhány órás autós és repülős bemutatóra – ami szinte minden országban van – nem túl életszerű, hogy bárki is Budapestre utazna. És azt sem szabad elfelejteni, hogy nem csak vonzzák, de akár taszítják is az embereket az események.”

Ráfizetéses lehet a fővárosnak a Nagy Futam és a Red Bull Air Race, és még a lakókat is szívatják vele - 444

A fővárosi hivataloknál megszaporodnak a panaszok, amikor felbőgnek a Forma-1-es versenyautók a május 1-jei hétvégén és augusztus közepén napokig sportrepülők süvítenek a belvárosi százezrek hétköznapjait pokollá téve. Természetesen sok ezer ember rajongója ezeknek a versenyeknek, és gyakori érv, hogy néhány napra ki lehet bírni, nem kellene pattogni a lakóknak.

Felfedezés

Bajban az Európai Tanács elnöke.

Donald Tuskot felelősségre vonná Varsó a szmolenszki repülőgép-katasztrófa után általa vezetett lengyel kormányzat mulasztásaiért – jelenti a 888.hu.

„Az ügyészség a vizsgálatok alatt meglepő felfedezéseket tett: az eddig kihantolt 27 áldozat közül két holttestet összecseréltek, kilenc áldozat koporsójában pedig más személyek maradványait voltak. Lech Kaczynski koporsójában például két másik ember maradványait is megtalálták.”

Bajban az Európai Tanács elnöke

Az Európai Tanács jelenlegi elnökét, Donald Tuskot felelősségre vonná Varsó a szmolenszki repülőgép-katasztrófa utáni lengyel kormányzat...

Címkék: Aktuális, lapszemle
http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/38961/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Európában a biztonsági helyzet rossz, a terrorfenyegetettség nagyon súlyos

2017.08.22. 15:40
Az európai vezetők felelőssége a kontinens biztonságának garantálása, és akik erre nem képesek, nincs helyük az európai vezetők között.

Blogstar kávéház

2017.08.22. 02:40
A baloldal piszkos trükkjei, falra festett ördög, multikulti idill, szivárványszínű forgatag és válogatós terroristák keddi online lapszemlénkben.

Kiss Balázs, Korpási Bálint és Lőrincz Tamás is bronzérmes a párizsi birkózó vb-n

2017.08.21. 19:50
Kiss Balázs a kötöttfogásúak 98 kilogrammos kategóriájában, Korpási Bálint a 71 kilogrammos kategóriában nyert bronzérme …

Lelőtték a barcelonai gázolás gyanúsítottját

2017.08.21. 17:15
A rendőrség lelőtte a barcelonai merénylet utolsó szabad lábon lévő gyanúsítottját Barcelonától nyugatra.

Blogstar kávéház

2017.08.21. 04:15
Simicska mentőmellénye, Horthy tűzgolyója, Baji gepárdtrükkjei, feszült erőszakmentesség és apokaliptikus ellenzéki lebőgés hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.08.20. 05:35
Rakka pokla, fehér felsőbbrendűség, vizes bizonyítékok, kincses gyümölcsösök és a holdfoglalás előjátéka vasárnapi online lapszemlénkben.

Elhunyt Arthur J. Finkelstein

2017.08.19. 19:35
A The Washington Post adta hírül, hogy pénteken hosszú betegség után tüdőrákban elhunyt Arthur J. Finkelstein, az amerikai republikánusok kampánystratégája. A kiváló stratéga 2008 óta a Fideszt is ellátta a tanácsaival, de …

Kereszténység nélkül Európa szétesik, szétmállik az időben

2017.08.19. 18:15
A kereszténység nélküli Európa szétesik, szétmállik az időben - jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szombaton a felvidéki Királyfiakarcsán …

Blogstar kávéház

2017.08.19. 05:30
A gyilkos terrorizmus és a Soros-terv, Szent István hagyatéka, óvodai jogsértések és helikopterező bulibárók szombati online lapszemlénkben.

Késeltek Németországban, egy ember meghalt

2017.08.18. 19:30
Az elkövetőt vagy elkövetőket még keresik.

Ezeket a cikkeket olvastad már?