Blogolj!

Blogstar kávéház

Láb

A demográfiai konszenzust nem rombolhatja ideológiai vita.

Politikai egyezségre kellene jutni a kérdésben, hogy a családoknak adott juttatásokat ne lehessen egy esetleges kormányváltás után megszüntetni – erről Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese beszél a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

„A kormány által felvázolt célok akkor reálisak, ha nem csak a termékenységre alapozunk, hiszen nem elég a gyermekvállalás ösztönzése. Ott van a másik két terület, a halálozás és a kivándorlás, s e kettővel rosszabb helyzetben vagyunk. Úgy kell a demográfia kérdésére tekinteni, mint egy háromlábú székre, amely akkor van egyensúlyban, ha mindhárom láb stabil. Tehát a népesedés kérdését hármas egységként kell kezelni, mindhárom területtel egyszerre kell foglalkozni.”

„A demográfia, akár a háromlábú szék: stabilan kell állnia"

Ideológiai háttértől független politikai megállapodásra van szükség arról, hogy nem változtatjuk meg a családtámogatási rendszer alapjait - mondta lapunknak Kapitány Balázs demográfus. A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese szerint a várható élettartam növelésére, a kivándorlás kezelésére és szakpolitikai „aprómunkákra" is szükség lenne.

Tapasztalat

A Sukoró-perben méltó büntetést kaptak a baloldalhoz kötődő bűnösök.

A Demokrata ezzel együtt megdöbbentőek tartja, a jogerős bírói ítélet kihirdetése után a bukott miniszterelnök és párttársa attól sem riadt vissza, hogy megfenyegesse a független magyar igazságszolgáltatás képviselőit.

„Az elmúlt évtizedekben azt tapasztaltuk, hogy a baloldalhoz kötődő politikusok, állami vezetők a korrupciós botrányokat többnyire valahogy megúszták. A bűncselekmény vagy nem volt bizonyítható, vagy elévült, az időmúlást pedig a bíróság általában enyhítő körülményként veszi figyelembe. Ha mégis bebizonyosodott a bűncselekmény, a baloldal prominensei megúszták némi pénzbüntetéssel vagy valamilyen feltűnően enyhe szankcióval.”

Bűn és bűnhődés | Demokrata

Hosszú idő óta először fordult elő a magyar igazságszolgáltatás történetében, hogy a baloldalhoz kötődő bűnösök megkapták méltó büntetésüket. A Sukoró-perben mégis az a legmegdöbbentőbb, hogy a jogerős bírói ítélet kihirdetése után a bukott miniszterelnök és párttársa attól sem riadt vissza, hogy megfenyegesse a független magyar igazságszolgáltatás képviselőit.

Ábránd

Egyre fokozódik a politikai kormányzás.

A Magyar Nemzet szerint ezzel összefüggésben növekszik a szimbolikus jogszabályok száma-aránya, amelyekhez előbb vagy utóbb – így vagy úgy – köze lesz Áder János köztársasági elnöknek.

„A plakáttörvény visszadobása mindössze arra jó, hogy rendkívüli ülésen fusson neki a Fidesz még egyszer az álságos-cinikus kétharmados részeknek. Elismerem, ez már nem a jogász-államfő gondja. Inkább az ellenzéké. Amelynek muszáj lesz a nyári szünetben is mobilizálnia önmagát. Igaz, ha erre sem lenne képes, akkor mitől, hogyan lenne joga a hatalom leváltásáról ábrándozni?”

Te írd alá, János!

A politikai kormányzás egyre fokozódik. Ezt bizonyítja egyebek közt, hogy növekszik a szimbolikus jogszabályok száma-aránya, amelyekhez előbb vagy utóbb - így vagy úgy - köze lesz Áder Jánosnak. Emlékszünk, hiszen nem volt régen: aktuális balhéink előtt a lex CEU körül bontakozott ki jelentősebb felbolydulás. - Ne írd alá, János!

Barter

Rogán-közeli helikopterrel menekült Habony a sajtó elől.

Miután múlt pénteken Habony Árpád Demján Sándor társaságában leszállt egy luxusrepülőgépről a Liszt Ferenc repülőtéren, a miniszterelnök főtanácsadója „kámforrá vált”, egyedül légi úton távozhatott onnan – olvasható az Index cikkében.

„A Hír TV Célpont című műsorának stábja Habonyék landolása után azonosított is egy Ferihegyre érkező helikoptert. A Célpont stábja a Flycoop Kft. hangárjában talált rá a helikopterre, pár méterre attól a helikoptertől, amellyel Rogán Antal ment tavaly ősszel Nyírtassra. A két gépet nem a puszta véletlen tette egymás mellé a budaörsi hangárban, ugyanis Rogán felesége is a Flycoop Kft.-vel 'barterezte' a lakodalmas utazást.”

Rogán-közeli helikopterrel menekült Habony a sajtó elől

Miután múlt pénteken Habony Árpád Demján Sándor társaságában leszállt egy luxusrepülőgépről a Liszt Ferenc repülőtéren, a miniszterelnök főtanácsadója "kámforrá vált" - írta múlt héten a Magyar Nemzet. A lap azért jutott erre a következtetésre, mert a Habonyra várakozó autó Habony nélkül hagyta el a repülőteret, míg a tanácsadó és egy titokzatos hölgy a reptér kisrepülőgépes termináljába menekült a rá váró sajtó elől.

Fagyasztás

1,7 milliárd dollárra rúg az Iszlám Állam évi költségvetése.

A terror elleni küzdelem egyik legfőbb fegyvere a terroristákhoz köthető pénzügyek felszámolása, de csak papíron, mert az elmúlt másfél évtizedben az derült ki, egyetlen bomba képes nagyobb kárt okozni a terrorszervezetek pénzügyi rendszerében, mint a tartós pénzügyi szigor – írja az Origo.

„A terrorakciókat a pénzügyek figyelésével nem lehet megakadályozni, az egész nem több mint hangzatos politikai, retorikai fogás. (…) A terrorista pénzek üldözése nem vezet eredményre, ráadásul rendkívül időigényes és drága. Nincs az a bankszámla, amelyet befagyasztva hatékonyan lehetne küzdeni a terrortámadások ellen. A pénzcsapok elzárására átcsoportosított hatalmas összegeket máshová kell fókuszálni, és új stratégiát kell kitalálni a terrorizmus megfékezésére.”

A terrorszervezetek titkos pénzügyei: ebből él az Iszlám Állam

A fejlett világ minden eszközt bevet az egyre több áldozatot követelő terrorizmus megfékezése érdekében. Az egyik ilyen hangzatos intézkedés, hogy a terrorizmust éltető pénzcsapokat el kell zárni, a gyanús emberek bankszámláját be kell fagyasztani. Azonban úgy tűnik, hogy ez nem igazán vezet sikerre, hiszen ezzel az eszközzel még egyetlen terrortámadást sem sikerült megakadályozni.

Címkék: Aktuális, lapszemle
http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/39372/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A hatóság elrendelte az Auróra Kioszk és Auróra Kert azonnali bezárását

2017.06.28. 17:40
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalának jegyzője szerdán bezáratta az Auróra utca 9. és 11. szám alatti Auróra …

Igazi sztárparádé lesz a vizes vb megnyitóján

2017.06.28. 15:00
Emeli Sandé, Eötvös Péter, Herczku Ágnes, Bogányi Gergely, valamint további 510 művész működik közre a budapesti FINA vizes világbajnokság július 14-i nyitórendezvényén.

Leállt a MÁV szervere

2017.06.28. 13:05
Elektromos kábelátvágás miatt leállt a MÁV Déli pályaudvaron lévő szerverterme, az erről üzemeltetett informatikai rendszerek délelőtt 10 óra után leálltak. Szünetel az internetes jegyértékesítés is.

Blogstar kávéház

2017.06.28. 03:50
Ellenzéki harakiri, megszívatott diákmunkások, életveszélyes metróbuhera, Merkel őrülete és Zuckerberg jótékonysága szerdai online lapszemlénkben.

Fidesz: a Soros-szervezeteknek átláthatóan kell működniük

2017.06.27. 11:15
A Fidesz szerint a Soros-szervezeteknek átláthatóvá kell tenni működésüket.

72 órán belül életbe lépnek az átmeneti beutazási korlátozások Amerikában

2017.06.27. 07:10
Az amerikai külügyminisztérium szerint a legfelsőbb bíróság döntése nyomán 72 órán belül, már csütörtökön életbe lépnek a Trump …

Blogstar kávéház

2017.06.27. 03:30
Orosz rulett Budapesten, bűnözői körök a honosítás körül, ellenzéki gyűlöletverseny és bődületes szakmai baki, no meg Soros lemeztelenített valósága keddi online lapszemlénkben.

Brutális hőség jön!

2017.06.26. 06:45
A hét közepén 40 Celsius-fok körüli meleg lehet Magyarország térségében - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán egy európai előrejelzésre hivatkozva.

Blogstar kávéház

2017.06.26. 05:10
Hétindítói kávézásunk főszereplői: Botka, a sírásó, Orbán, a játékos, Putyin, a médiatanár, Bochkor, az egyéniség és Fekete-Győr, a 21. századi.

Domoszlón is fölényes fideszes győzelem született

2017.06.25. 22:10
Újabb időközi polgármester választást nyert meg fölényesen a Fidesz-KDNP jelöltje. Ezúttal a Heves megyei Domoszlón győzedelmeskedett a szavazatok több mint felét megszerezve Paulenka …

Ezeket a cikkeket olvastad már?