Blogolj!

80 éves beteg asszonyra támadt a rabló

Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a kübekházi férfival szemben, aki ezen a télen fényes nappal rabolt ki egy idős nőt Szegeden.

A vádirat szerint a 80. életévében járó, mozgásszervi betegségekben szenvedő néni 2017. február 20-án délben Szegeden az egyik társasház alatti átjárón ballagott, amikor a férfi mellé lépett és ököllel arcon ütötte, amitől az asszony a földre esett. A támadó ezt kihasználva a néni vállán levő táskát lerántotta, azzal elfutott, azonban rövid időn belül sikerült őt elfogni, így a kár nagy része megtérült. Az idős asszony az ütés következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottat a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja.

Mivel a férfi nem sokkal a rablás előtt szabadult feltételesen korábbi jogerős szabadságvesztés büntetéséből, így a cselekményt – az ügyészség vádirata szerint – erőszakos, többszörös visszaesőként követte el.

(rual)

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/39430/pics/lead_800x600.jpg
bűnügy,rendőrség,Szeged,ügyészség
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Részeg kamionos, fagyban szenvedő migránsok

2017.06.28. 12:20
Olyan bolgár kamionossal szemben emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség, aki idén januárban öt iraki állampolgárt csempészett Magyarország területére, majd egy benzinkúton berúgott és …

Kannabiszon bukott meg a szegedi narkóárus

2017.06.27. 12:40
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a szegedi fiatalembert, aki kannabiszt árult. A 20. életévét még be sem töltött férfit 2017. …

Négy győrit embercsempészéssel vádol az ügyészség Szegeden

2017.06.26. 09:15
Négy olyan győri férfit helyezett előzetes letartóztatásba Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság, akik nyolc pakisztáni illegális …

Fejszével támadt a szomszédjára

2017.06.22. 12:20
Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség azzal a közel 70 éves hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki egy építkezés miatt veszett össze és támadt rá szomszédjára.

Kocsmabalhéban tört a fog és a borda

2017.06.21. 09:35
A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a három férfival szemben, akik a Szegedhez közeli Forráskúton életveszélyes sérüléssel járó kocsmai verekedésben vettek részt.

Kilenc kiló marihuánát csempészett a szerb „turista”

2017.06.20. 09:30
A feketepiacon mintegy 20 millió forintot érő, kilenckilónyi marihuánagyanús anyagot találtak a fináncok egy szerb rendszámú autóban Röszkén.

Hangfalakban csempészte a narkót a bolgár

2017.06.15. 10:30
Több mint 26 kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak egy személyautóban Röszkén a pénzügyőrök.

Lövöldözés Münchenben, többen megsebesültek

2017.06.13. 10:35
Lövöldözés történt kedden egy müncheni vasútállomáson, több ember megsebesült, az elkövetőt elfogták.

Lövöldözés a Notre Dame-nál

2017.06.06. 17:10
Egy férfi kalapáccsal támadt egy rendőrre a Notre Dame közelében. Egy másik rendőr rálőtt a támadóra, akit ártalmatlanítottak.

Beteg szüleit ütötte és rabolta ki a szentesi férfi

2017.06.06. 09:40
Pénzt követelve ütötte-verte éveken idős és beteg szüleit éveken át az a szentesi férfi, akivel szemben most emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség.

Ezeket a cikkeket olvastad már?