Blogolj!

Dézsy Zoltán: A félelmemet mindig legyőzte az újságírói kíváncsiságom

A Seuso-kincsek legendás útja több országon átívelő történet, amiben közrejátszott a politika, pénz és a hatalmi harcok. Dézsy Zoltán riporter, rendező a nem éppen kedvező körülmények ellenére a kilencvenes években elhatározta, hogy mégis utánajár a kincsek történetének vállalva a dokumentumfilm során felmerülő kockázatokat. A Seuso-ügyet azóta kibővítette egy tavaly megjelent második résszel is, és a várt bonyodalmak, furcsa esetek nem is maradtak el a nyomozás során. Blogstar-interjú.

A Seuso-kincsek rejtélye kis költségvetésű filmnek indult, de annál nagyobb jelentősége lett. Mesélnél a film forgatásának körülményeiről?

 A Seuso-kincsek rejtélyét   - ami gyakorlatilag a történet első dokumentumfilmes feldolgozása - 1997-ben sugározta először az MTV. (Később rengetegszer megismételték, leadta a Duna Tv és ahogy ez lenni szokott, felkerült a netre is). A témához már a new yorki-per kapcsán, 1993-ban elkezdtem gyűjteni az anyagot, de akkor még a Pincebörtön c. filmem foglalkoztatott. Egy évre rá - az MDF-kormány bukása után - szinte azonnal elvették a műsorkészítési lehetőségeimet a televízióban. Akkoriban így ment ez: szadeszes pártkommiszárok gyakorlatilag élve eltemették a nemzeti oldallal  szimpatizáló tévés alkotókat, "hazaküldték" a Híradó, A HÉT és a politikával-közélettel foglalkozó szakmai csapatot. Státusban maradhattam az MTV-ben még egy darabig, de forgatni nem forgathattam. Nehéz időszak volt ez sok pályatársamnak is. Mit tehet az alkotó szilencium idején? - dokumentumfilmen dolgozik, ír. Így vágtam bele a Seuso-ügybe. A médiatörvény 1996-os változása hozott egy kis rést arra, hogy koprodukcióban leforgathassam a Magyar Televízióval. Nehéz körülmények között, de megszületett az első rész, amely betöltötte feladatát: a nyilvánosság elé tárta az ügyet. Innentől kezdve felkapta a történetet a média, és felfigyelt a közvélemény. A hazai és a nemzetközi média érdeklődése nélkül egyébként a lelet eltűnt volna a szemünk elől. Később, az első Orbán-kormány idején - visszakerülve az MTV-be - A  HÉT felelős szerkesztőjeként több riportot is készítettem az újabb fejleményekről, és folyamatosan dolgoztam a történeten, hátha egyszer filmmé érik. Balatonra jövet-menet sokat megfordultam Polgárdiban és környékén, így gyűjtögetve a riportalanyokat. Noha az informátorok  féltek és félnek ma is (ennek okára később kitérek), sokszor úgy éreztem, hogy karnyújtásra van az ügy megfejtése, eddig lappangó tárgyak előkerülése. Több forrásom, így S. Katika például nagyon hitelesnek tűnt, ő váltig állította, hogy a később meggyilkolt   kiskatona vele szállította Kőszárhegyen a leletet, de akkor még nem tudta ő sem, hogy miről van szó. Beszélt egy alagútról is, ahová vitette Sümegh a kincset, de hogy pontosan hol lehetett ez az alagút, arra nem emlékezett. Most, a Seuso II. elkészültével arra jutottam, hogy ez az "alagút" valószínűleg egy hosszú  pince. Ma már van is elképzelésem, hogy melyik lehet. Mindig figyelemmel kísérem filmjeim utóéletét, így ezt a szálat is végig viszem. Hátha van ott még bármi, ami a történethez tartozik.

A Seuso-ügy kibontakozása során sok furcsa és bizarr eset látott napvilágot, többek között gyilkosságok is. Nem tartottál attól, hogy ha te is kutatni kezdesz, akkor bajba kerülsz?

Rengeteg furcsaság történt a forgatás alatt, néha pedig úgy éreztem, hogy fentről kapok segítséget. Ez megerősített abban, hogy folytatni kell a filmet - pedig  volt ellenszél bőven. A rejtélyes halálesetek nem riasztottak, Sümegh József gyilkosa(i) már fogatlan oroszlánok, ráadásul szerintem nem is tudatos gyilkosság volt. Meggyőződésem, hogy kétszer is beszéltem egyikőjükkel. Azt javasoltam neki, hogy ismerje be a cselekményt, és  hogy nem akarta megölni a kiskatonát, az egész úgynevezett pacek gyilok lehetett. A halálos testi sértés már elévült, nem kell  bíróság elé állnia, vallomása viszont döntő lehetne az ügy szempontjából. Például a rendőrség is lezárhatná a rendkívüli erőfeszítésekbe kerülő nyomozást. Emiatt nem adnak be lappangó, elrejtett leleteket, mert a becsületes "megtaláló" számíthat minimum egy kihallgatásra, esetleg házkutatásra (hátha van ott még több kincs is), esetleg megkérdezik tőle, hogy hol volt 1980 decemberében... Azonban a vágás utolsó periódusában - bizonyítékaim vannak rá - ismeretlen szolgálatok lehallgatták a vágószobánkat. Egyik éjjel hacker-támadás érte a gépünket, el akarták lopni a vágott anyagot, sőt, törlésre is kiadtak parancsot. Egy vagyonba és több napi késébe került, a master helyreállítása. 

A rendszerváltás előtti években kezdtem a tényfeltáró riporteri pályát, sokszor fenyegettek meg, még többször ért retorzió. Félelmemet azonban mindig legyőzte az újságírói kíváncsiságom. Betartom a szakma szabályait, bizonyos fokig fel vagyok készülve  pár dologra  - mindenre azonban nem lehet. Ugyanakkor mellettem van a nyilvánosság és az igazság, de ez mind kevés lenne, ha nem támogatnának az égiek. Amikor már-már elfáradtam illetve elakadtam a film készítésében, mindig megsegített Isten. Véletlenek vagy inkább útmutatások sorozata segített. Végtelenül hálás vagyok alkotótársaimnak, akik nélkül nem születhetett meg volna a Seuso II, így a Zeon-csoportnak, Pánovics Rajmund operatőr-vágónak, vagy éppen Farkas Attilának, aki a meggyilkolt kiskatonát alakította. 

A hosszan tartó alkudozásról csak nagyon kevés ember tudhatott. Mi lehetett az oka ennek a nagy titkolózásnak?

Amikor pénzről, hatalmas összegekről tárgyalnak mindig kötelező a diszkréció. Különösen akkor, amikor úgy kellett megfogalmazni a megszerzésről szóló kontraktusokat, hogy az átadó felek is biztonságban érezzék magukat. Enélkül - a magas összeg ellenére - nem lehetett volna megállapodni velük. 

 A történet egyértelműen mozivászonért kiált. Egyszer említetted is, hogy valószínűleg a Filmalap már dolgozik a megfilmesítésen. Tudnál esetleg erről bővebben mondani valamit?

Igen,  pályatársaim már dolgoznak a megfilmesítésén. Nemzetközi forgalmazásra is számíthat a produkció, ami fontos, mert a külföldi nézőknek is el kell mesélni a történetet, az igazunkat, és erre pedig egy nagyszabású játékfilm a legalkalmasabb. Szerencsére Andy Vajna saját kezébe vette az ügyet.

- A Seuso II.-ben szóba kerül egy fehérvári milliárdos is, akinél állítólag több darab van még a tárgyakból. A történet ezen része hogy áll jelenleg?

- Kérdéseket tettem fel neki, ő erre erőből válaszolt. Nem is értem, miért. Biztos magára vette. A Seuso II.-ben nem utalok földrajzi illetőségére, nyugodt lehet.

 - Szerinted van arra esély, hogy a többi tárgy is végül előkerül?

- Bízom nagyon. Bármi megtörténhet, és erre van is esély.

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/40392/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Dézsy Zoltán,Interjú,Seuso-kincs
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2017.07.20. 04:00
Orbán mesterterve, Soros mesterkedése, Csisztu kifakadása és Csernus doki pólós trükkjei csütörtöki online lapszemlénkben.

Tusványos - Új óvodák létesülnek Kárpát-medence-szerte

2017.07.19. 17:50
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében.

Bombariadó a nemzetközi vonatjáratokon

2017.07.19. 12:40
Bombafenyegetés miatt a rendőrség átvizsgálja az összes nemzetközi vonatot- közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Blogstar kávéház

2017.07.19. 03:10
Pokoli nyarak, bibliai mesék, nyílt muszlimellenesség, balliberális látszatkoalíció és jobbikos kuncogás szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.07.18. 03:55
Orbán levele, Marcon korlátai, a nyugati pénzemberek bolsevista sameszai és a magyarok lelkére törő sátánfajzat keddi online lapszemlénkben.

Óriási siker: Budapest rendezheti a 2024-es rövidpályás úszó vb-t

2017.07.17. 13:15
Budapest rendezheti a 2024-es rövidpályás úszó-világbajnokságot.

Blogstar kávéház

2017.07.17. 04:40
Uniós pesszimizmus, Soros vigyora, Gyurcsány csábítása, Orbánbasi és a fideszbirkák, no meg külföldön habzó magyar sör hétindító online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.07.16. 04:50
Határokon átívelő nemzetegyesítés, nemzetállamok feletti massza, momentumos uszítás és szocialista hónaljszag vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.07.15. 05:35
Látványos csúcsgála versus giccses hakni a Duna partján, balatoni halbotrány és Szanyi kapitány gyorsulási versenye szombati online lapszemlénkben.

Felborult egy busz Ceglédnél, 16-an megsérültek

2017.07.14. 18:45
Felborult egy munkásokat szállító autóbusz Cegléd határában péntek délután, a balesetben tizenhatan megsérültek .

Ezeket a cikkeket olvastad már?