Blogolj!

Blogstar kávéház

Tanulás

Mestertervet valósított meg Orbán.

A Magyar Nemzet arról ír, ha hihetnénk az összeesküvés-elméleteknek, azt mondhatnánk, hogy Benjamin Netanjahu budapesti látogatása, Soros-plakátostul, Horthy Miklós kivételes államférfiúzásáig, egy igazi politikai lángelme tervezőasztalán született meg.

„Orbán Viktornak abban is igaza volt, hogy van mit tanulni Izraeltől. A Fidesz és a Likud testvérpártok, és a nagy izraeli báty már eddig is mutatott egy-két kunsztot a magyar kisöcsnek. A kőkemény stratégiájáról hírhedt amerikai kampányguru, Arthur Finkelstein például tanácsaival mindkettőjüket győzelemhez segítette. Említhetnénk azt is, hogy Izraelben már akkor falakat építettek, amikor Szíriában még háború sem volt, nemhogy menekültek. De szép példát mutattak a külföldről támogatást kapó, palesztin civil szervezetek megregulázásával is.”

A mesterterv

Micsoda mesterterv! Ha hihetnénk az összeesküvés-elméleteknek, azt mondhatnánk, hogy Benjamin Netanjahu budapesti látogatása, Soros-plakátostul, Horthy Miklós kivételes államférfiúzásáig, egy igazi politikai lángelme tervezőasztalán született meg. Első lépés: ha a föld alá bújt is az ember, nem menekülhetett Soros György vigyorától. Az kétségtelen, hogy a plakátkampány önmagában nem volt antiszemita.

Építkezés

Nincs alternatívája az orbáni rendszernek.

Nem a politikai elit alakítja a társadalmat, hanem a társadalom termeli ki a maga elitjét, hagyományai, kultúrája, gazdasági kényszerei és nem utolsósorban: történelmi tapasztalatai alapján. Éppen ezért ma annyi és olyan ellenzékünk van, amennyire és amilyenre igény van – elemez a 24.hu.

„Egy ismerősöm, aki sokáig notórius MSZP szavazó volt, 2010 óta a Fideszre szavaz. Azt mondja, most is utálja Orbánt, de ezek legalább csinálnak valamit. Mindenhol folyik valamilyen építkezés. Hogy háromszor annyiba kerül, meg a haveri vállalkozók kapják a melót? Nem érdekli. Itt mindig háromszor annyiba került minden, mindig a haveri vállalkozók jártak jól, csak a balliberális kormányok alatt mégse készült el semmi. Illetve a négyes metró, ötvenvalahány milliárd pluszért.”

Az orbáni rendszernek nincs alternatívája. Ez van

Miért tűri az orbáni diktatúrát a magyar nép? - kérdezi kétségbeesetten az ellenzék. Nos, a magyar nép egész jól tűri a NER-t, egy tekintélyes része pedig kifejezetten igényli. A Fidesz pedig csak kiszolgálja az igényeket. Nem a politikai elit alakítja a társadalmat, hanem a társadalom termeli ki a maga elitjét, hagyományai, kultúrája, gazdasági kényszerei és nem utolsó sorban: történelmi tapasztalatai alapján.

Magyarkodás

Csisztu Zsuzsánál is betelt a pohár.

Az ATV műsorvezetője közösségi oldalán fakadt ki a balliberális médiának a vizes világbajnoksággal kapcsolatban folytatott gyűlölködése miatt.

„Csak sóhajtani tudok, amikor újságíró kollégáknak a magyar történelem nevezetes korszakait mai köntösben felvonultató fejezetekről a 'nevetséges magyarkodás' jut az eszébe, de még mintha soha nem hallottam volna tőlük olyat, hogy a pekingi olimpiai megnyitón miért kínaiskodtak a kínaiak ezer években mérhető kultúrájukat felvonultatva, vagy az athéni olimpiai megnyitón milyen ciki volt a görögösködés, mert az ókori görög kultúra is eszébe jutott éppen az esemény rendezőjének, mint jogos, a világnak megmutatni érdemes műsorelem.”

Csisztu Zsuzsa keményen odacsapott a ballib károgóknak | Magyar Idők

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/csisztu-zsuzsa-kemenyen-odacsapott-ballib-karogoknak-1971982/ Az ATV műsorvezetője közösségi oldalán vezetett vb blogjában fakadt ki a parttalan gyűlölködés és rosszindulat ellen. Érdemes elolvasni!

Program

Helyben kell segíteni az üldözötteknek.

Oliver Dashe Doeme nigériai püspök a Magyar Hírlapnak adott interjúban arról beszél, a betelepítés nem megoldás, és az Európai Uniónak meg kell akadályoznia a szélsőséges, radikálisan térítő iszlamisták beszivárgását a kontinensre.

„Az iszlám nagyon porózus alapra épül, és még ha jelen is vannak benne a békével kapcsolatos gondolatok, a gyakorlatában egy jól körülhatárolható erőszakos viselkedés tapasztalható. A fiatal muzulmánok és főleg a szélsőséges, radikális iszlám hívei ezt az erőszakos viselkedést tanúsítják a más vallásúakkal szemben. Az iszlámnak van egy programja: mindenkit át akar téríteni, és nem tekinti embernek, aki nem válik muszlimmá. Mindezt akár erőszak, gyilkosságok és harc árán is el akarja érni.”

Helyben kell segíteni az üldözötteknek

A héten hazánkban járt Oliver Dashe Doeme, a nigériai Maiduguri püspöke, akivel a humanitá­rius segítség megfelelő formájáról és a muszlimok és keresztények békés együttélésének lehetőségéről beszélgettünk.

Befutó

Soros már Trump ellen készül.

Soros György nem sokkal Donald Trump elnöki győzelme után konferenciára hívta a demokrata párt támogatóit, akik zárt ajtók mögött vitatták meg, hogy ki lenne a legideálisabb jelölt a hatalom visszaszerzésére – számol be róla az Observerre hivatkozva a Hirado.hu.

„Július 15-én Kamala Harrist, a 2020-as amerikai elnökválasztás demokrata jelöltaspiránsát látták Clinton adományozóinak jól ismert körében. Amerikai lapok szerint ő lehet a demokraták 2020-as befutója.”

Soros már a következő amerikai választásra készül

Hillary Clinton veresége után, még novemberben összegyűltek a demokrata vezetés pénzügyi támogatói, hogy közös álláspontra jussanak a Donald Trump legalkalmasabb kihívójának személyét illetően. Soros György nem sokkal Donald Trump elnöki győzelme után konferenciára hívta a demokrata párt támogatóit, akik zárt ajtók mögött vitatták meg, hogy ki lenne a legideálisabb jelölt a hatalom visszaszerzésére.

Pörgetés

Sajátos módszerrel erősítettek a magyar női pólósok.

Egységesebbek, magabiztosabbak, higgadtabbak a vb-n eddig brillírozó női vízilabda-válogatott tagjai, amióta Csernus Imre pszichológus foglalkozik velük – állítja a Blikk.

„Csernus a vb előtt újabb húzással pörgette fel a lányokat, mindenkivel leíratta a fogadalmát, melyet a vízilabda-szövetség közzé tett a Facebook-oldalán.”

Így segíti Csernus a pólós lányokat - Sajátos módszer miatt verik sorra az ellenfeleket

A budapesti vizes világbajnokságon két sikerrel kezdett a csapat, legutóbb kedden 24-5-re verte Franciaországot, s a gálának is beillő csoportmérkőzésen minden magyar játékos gólt lőtt. A közös munka a tavaly januári Európa-bajnokságon kezdett beérni, Belgrádban aranyérmes lett Bíró Attila (51) szövetségi kapitány együttese, a riói olimpián pedig negyedik helyen végzett.

Címkék: Aktuális, lapszemle
http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/40466/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Európában a biztonsági helyzet rossz, a terrorfenyegetettség nagyon súlyos

2017.08.22. 15:40
Az európai vezetők felelőssége a kontinens biztonságának garantálása, és akik erre nem képesek, nincs helyük az európai vezetők között.

Blogstar kávéház

2017.08.22. 02:40
A baloldal piszkos trükkjei, falra festett ördög, multikulti idill, szivárványszínű forgatag és válogatós terroristák keddi online lapszemlénkben.

Kiss Balázs, Korpási Bálint és Lőrincz Tamás is bronzérmes a párizsi birkózó vb-n

2017.08.21. 19:50
Kiss Balázs a kötöttfogásúak 98 kilogrammos kategóriájában, Korpási Bálint a 71 kilogrammos kategóriában nyert bronzérme …

Lelőtték a barcelonai gázolás gyanúsítottját

2017.08.21. 17:15
A rendőrség lelőtte a barcelonai merénylet utolsó szabad lábon lévő gyanúsítottját Barcelonától nyugatra.

Blogstar kávéház

2017.08.21. 04:15
Simicska mentőmellénye, Horthy tűzgolyója, Baji gepárdtrükkjei, feszült erőszakmentesség és apokaliptikus ellenzéki lebőgés hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.08.20. 05:35
Rakka pokla, fehér felsőbbrendűség, vizes bizonyítékok, kincses gyümölcsösök és a holdfoglalás előjátéka vasárnapi online lapszemlénkben.

Elhunyt Arthur J. Finkelstein

2017.08.19. 19:35
A The Washington Post adta hírül, hogy pénteken hosszú betegség után tüdőrákban elhunyt Arthur J. Finkelstein, az amerikai republikánusok kampánystratégája. A kiváló stratéga 2008 óta a Fideszt is ellátta a tanácsaival, de …

Kereszténység nélkül Európa szétesik, szétmállik az időben

2017.08.19. 18:15
A kereszténység nélküli Európa szétesik, szétmállik az időben - jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szombaton a felvidéki Királyfiakarcsán …

Blogstar kávéház

2017.08.19. 05:30
A gyilkos terrorizmus és a Soros-terv, Szent István hagyatéka, óvodai jogsértések és helikopterező bulibárók szombati online lapszemlénkben.

Késeltek Németországban, egy ember meghalt

2017.08.18. 19:30
Az elkövetőt vagy elkövetőket még keresik.

Ezeket a cikkeket olvastad már?