Blogolj!

Németország már a kisgyermekes migránsokat is visszaküldené az olaszoknak

Sajtóértesülések szerint Németország újra visszaküldené azokat a kisgyerekes menekültcsaládokat Olaszországba, akik ott léptek be az Európai Unió területére.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése alapján eddig csak a 16 évnél idősebb gyerekkel érkezőket küldték vissza, egy német lap információi szerint azonban a a német kormány már nyár elején változtatott ezen a gyakorlaton.

A Neue Osnabrücker Zeitung című laphoz került hivatalos dokumentumok szerint, június eleje óta már csak a csecsemővel, illetve három év alatti gyerekkel érkezett családok jelentenek kivételt a visszaküldés alól.

A szövetségi menekültügyi és bevándorlási hivatal (BAMF) egyik szóvivője szerint konkrét intézkedés még nem történt ez ügyben, azaz még nem küldött vissza Németország egyetlen 3 és 16 év közötti gyereket nevelő menekültcsaládot sem. 

A németek a változtatást azzal indokolják, hogy Olaszország befogadóképessége "lényegesen megnőtt", így több kiskorú gyereket nevelő családot tud befogadni, mint eddig. Valamint Olaszország garanciát vállalt a családok megfelelő átvételére és elhelyezésére is, ami annyit tesz, hogy nem választják szét a őket és olyan helyen szállásolják el, amely gyerekeknek is alkalmas.

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/40949/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,bevándorlás,migránsok,Németország,Olaszország
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Európában a biztonsági helyzet rossz, a terrorfenyegetettség nagyon súlyos

2017.08.22. 15:40
Az európai vezetők felelőssége a kontinens biztonságának garantálása, és akik erre nem képesek, nincs helyük az európai vezetők között.

Tizenegy határsértőt fogtak el Nagylakon

2017.08.22. 12:15
Augusztus 22-én, nem sokkal éjfél után 11 határsértőt fogtak el a a román-magyar határnál lévő Nagylak közelében a határvédelem járőrei.

Blogstar kávéház

2017.08.22. 02:40
A baloldal piszkos trükkjei, falra festett ördög, multikulti idill, szivárványszínű forgatag és válogatós terroristák keddi online lapszemlénkben.

Kiss Balázs, Korpási Bálint és Lőrincz Tamás is bronzérmes a párizsi birkózó vb-n

2017.08.21. 19:50
Kiss Balázs a kötöttfogásúak 98 kilogrammos kategóriájában, Korpási Bálint a 71 kilogrammos kategóriában nyert bronzérme …

Lelőtték a barcelonai gázolás gyanúsítottját

2017.08.21. 17:15
A rendőrség lelőtte a barcelonai merénylet utolsó szabad lábon lévő gyanúsítottját Barcelonától nyugatra.

Török kamionban bújt el 42 iraki migráns

2017.08.21. 10:55
A csoport tagjai magukat iraki állampolgárnak vallották, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hiteles okmányokkal igazolni.

Blogstar kávéház

2017.08.21. 04:15
Simicska mentőmellénye, Horthy tűzgolyója, Baji gepárdtrükkjei, feszült erőszakmentesség és apokaliptikus ellenzéki lebőgés hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2017.08.20. 05:35
Rakka pokla, fehér felsőbbrendűség, vizes bizonyítékok, kincses gyümölcsösök és a holdfoglalás előjátéka vasárnapi online lapszemlénkben.

Elhunyt Arthur J. Finkelstein

2017.08.19. 19:35
A The Washington Post adta hírül, hogy pénteken hosszú betegség után tüdőrákban elhunyt Arthur J. Finkelstein, az amerikai republikánusok kampánystratégája. A kiváló stratéga 2008 óta a Fideszt is ellátta a tanácsaival, de …

Kereszténység nélkül Európa szétesik, szétmállik az időben

2017.08.19. 18:15
A kereszténység nélküli Európa szétesik, szétmállik az időben - jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szombaton a felvidéki Királyfiakarcsán …

Ezeket a cikkeket olvastad már?