Blogolj!

Blogstar kávéház

Volt itt minden: világcsúcs, elképesztő kórházi eset, felfüggesztett eljárás és még egy párt is gyanúsan szétesésnek indult.

Váltságdíj

Elképesztő történet egy szegedi nőről, aki Burgaszban kórházba került. A családja szeretné már itthon ápolni, a kórház is fogadná, de Bulgáriából nem engedik el, ameddig nem fizetnek ki hatmillió forintot.

Hatmilliót kér a burgaszi kórház a kómában fekvő fiatal szegedi nő kezeléséért

Hatmilliót kér a burgaszi kórház a kómában fekvő fiatal szegedi nő kezeléséért - A szülők haza szeretnék szállíttatni az autóbalesetben súlyosan sérült lányukat, az illetékes szegedi kórház fogadná is, de a bolgár kórház közel három hete nem adja ki a szükséges dokumentációt, és felvilágosítást sem adnak arról, Vanessza szállítható-e egyáltalán.

Egy hét együttlét

Immár 25. alkalommal rendezik meg a Sziget Fesztivált Budapesten. Ez a legnagyobb ilyen jellegű rendezvények egyike Európában. 

Visszajáró sztárvendégek az idei Szigeten

„Nagyon büszke vagyok arra, amivé a Sziget lett. Felnőtt a gyerek. Néhány év után kikerülhetetlenül elindult abba az irányba, amelybe most is tart. Akkor nem az volt a kérdés, hogy kinek mi az ízlése, hanem az, hogy hogyan lehet megmaradni. A magyar történelem fő kérdése is ez, a megmaradásunk szinte valószínűtlen.

Szétesőben

Úgy tűnik nem lesz túl hosszúéletű a Momentum Mozgalom, legalábbis igencsak göröngyös az út, ami a civil létből a pártá alakuláson át a választásokig vezet.

Megindult a szétesés felé a Momentum

Bomlásnak indult a Momentum Mozgalom, mivel a kispárt két elnökségi tagja rövid időn belül lemondott. A háttérben a baloldali és liberális pártokhoz való viszonyulásról szóló vita állhat. Olyan csapdahelyzetben van a kispárt, amire nincs megoldás, ráadásul megfelelő vezetőik sincsenek, akik legalább meg tudnák kísérelni megoldani a helyzetet.

Eljárás

Felfüggesztette a bíróság a Budaházy György elleni eljárást, sőt még az is lehet, hogy a teljes tanácsot ki kell majd zárni az eljárás további részéből.

A bíróság felfüggesztette a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai elleni eljárást

Felfüggesztette a terrorcselekménnyel és más bűncselekményekkel vádolt, első fokon tizenhárom évre ítélt Budaházy György és 16 társa ellen indított büntetőeljárást, majd az Alkotmánybírósághoz fordult a Fővárosi Ítélőtábla - értesült a PestiSrácok.hu. A döntés oka, hogy a másodfokú tanács tagjai közül évekkel korábban ketten is részt vettek Budaházy és egy társa előzetes letartóztatásáról szóló döntésben, így ...

Csúcs

Hosszú Katinka elképesztő! Sorban szerzi az aranyakat a világkupa-sorozatban, ám most a világcsúcs is összejött.

Úszás: Hosszú Katinka világrekordot úszott 100 vegyesen!

SportFaktor A háromszoros olimpiai bajnok úszónő megszerezte második aranyérmét a berlini rövid-pályás Világkupa második versenynapján.

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/41032/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Kövér László: hűen a kossuthi örökséghez

2017.09.26. 18:05
Kossuth Lajos példája irányt tud mutatni a 21. század magyarjainak is - mondta az Országgyűlés elnöke Pápán, a Kossuth Lajos születésének 215., pápai díszpolgárrá választásának 130. és az …

Brüsszel a "Soros-terv" szerint halad

2017.09.26. 15:50
Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának elmondása szerint Brüsszel a "Soros-terv" szerint halad, holott a milliárdos víziója szerinti kötelező betelepítési kvótáról …

A magyar parlament nemzetiségek bizottsága is elítéli az ukrán oktatási törvényt

2017.09.26. 15:05
Az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottsága támogatja "a jogtipró ukrán oktatási törvény elítéléséről és az …

Blogstar kávéház

2017.09.26. 03:05
Botka vergődése, Simicska füttye, Vona tánca, kormányzati pénzszórás és Pintér Tibor vágyai keddi online lapszemlénkben.

A kormányablak az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér kialakításában is segít

2017.09.25. 21:25
A gördülékenyebb betegellátást fogja szolgálni az az informatikai rendszer, amelynek bevezetésére készül az …

Az ukrán elnök aláírta az új oktatási törvényt

2017.09.25. 21:00
Petro Porosenko ukrán elnök aláírta hétfőn az új oktatási törvényt, amit szeptember 5-én fogadott el a kijevi parlament, és ami a kisebbségi nyelveken történő oktatás visszaszorítása …

Észak-Korea szerint Amerika hadat üzent nekik

2017.09.25. 17:45
Az észak-koreai külügyminiszter szerint Donald Trump hadat üzent nekik, így most már joguk van lelőni azokat az amerikai harci gépeket, amik berepülnek az ország légterébe, vagy csak közel repülnek …

Ausztrália űrhivatalt hoz létre

2017.09.25. 17:25
Az ország a helyi űripar fejlesztésén dolgozik, így nemzeti űrhivatalt hoz létre.

Botka „nagyvonalú” ajánlatot tett az ellenzék felé

2017.09.25. 16:20
Az MSZP "nagyvonalú" ajánlattal fordul "a demokratikus ellenzéki pártokhoz" a listás választási helyek elosztása érdekében - közölte az ellenzéki párt …

A Soros-terv része a határzár lebontása

2017.09.25. 11:55
Az Orbán-kormány azonban kitart a határzár mellett, és arra kéri az embereket, mondják el véleményüket erről a nemzeti konzultációban.

Ezeket a cikkeket olvastad már?