Blogolj!

Blogstar kávéház

Miközben a franciákra lecsapott a terror, az olaszok már lőnek a tengeren.

Terror

Ismét lecsapott egy őrült Párizsra. Katonák közé hajtott a kocsijával az illegálisan Franciaországban bújkáló migráns. Elfogták.

Illegálisan Franciaországban bujkáló migráns a párizsi terrorista

Úgynevezett ILE kartonja volt Hammou B.-nek, a párizsi terroristának. Hammou B. lesben állt Párizs egyik drága elővárosában, megvárta, amíg a terrorellenes katonák megjelennek az utcában, és közéjük hajtott az autójával. Hat katona megsérült, többen súlyosan. A merénylő elmenekült, de délután elfogták Lille közelében.

Rekord

Minden eddiginél több ember fordult meg a Liszt Ferenc Reptéren egy hónap alatt. Júliusban 1,3 millió utas járt a légikikötőben. Csak nem a vizes vébé?

Rekordforgalom a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren

Júliusban sorra dőltek meg a napi utasforgalmi rekordok a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és a hónap végére az is kiderült, minden idők legnagyobb havi forgalmát regisztrálták az 1,3 millió utassal a budapesti légikikötőben. Ha a tendencia nem törik meg december végéig, a forgalom már idén elérheti a 13 millió utast.

Segítség

A Fidesz-KDNP frakciószövetség napirendjén szerepel a Czeglédy-ügy kapcsán pórul járt diákok problémája. Az MSZP ügyvédje sok diákot csapott be.

A kormánypártok segítenék a Czeglédy-ügy kárvallottjait | Magyar Idők

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/kormanypartok-segitenek-czegledy-ugy-karvallottjait-2063614/ A Fidesz-KDNP frakciószövetség napirendjén szerepel a Czeglédy-ügy kapcsán pórul járt diákok problémája - mondta el a Karc FM reggeli műsorában Budai Gyula, fideszes képviselő.

Vége

Elfogyott az olaszok türelme, gyakorlatilag háborús helyzet alakult ki a tengeren. Már lövések is dördültek.

Olaszországnak elfogyott a türelme migránsügyben

Két figyelmeztető lövést adott le az olaszok által is segített líbai haditengerészet hétfőn, amikor egy migránsmentő hajóval találkoztak a partjaik mentén. Az érintett Open Arms nevű hajó személyzete az incidensről úgy nyilatkozott, hogy "elkergette őket" a líbiai parti őrség, pedig szabályosan hajóztak.

Lökés

Márton Anita óriásit versenyzett a szakadó esőben és nagy csatában a második helyen végzett a londoni világbajnokságon.

Óriási magyar siker! Márton Anita ezüstérmes a világbajnokságon!

SportFaktor Az utolsó kísérlete során 19.49-re szállt a súly, amivel a második helyre küzdötte föl magát.

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/41118/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Késes ámokfutó Finnországban

2017.08.18. 16:30
Több embert megsebesített, az elkövetőt elfogták.

Orbán Viktor Európa biztonságának helyreállítását sürgeti

2017.08.18. 10:20
A miniszterelnök úgy fogalmazott: a szörnyű barcelonai támadás megerősíti azon meggyőződésünket, hogy az előttünk álló időszak legfontosabb feladata Európa és az …

Újabb gázolásos merénylet történt Spanyolországban - Frissítve

2017.08.18. 09:00
A gázolásos merényletet a Barcelonától 120 kilométerre délre fekvő Cambrils tengerparti üdülőhely központjában követték el, hét embert megsebesítettek, …

Blogstar kávéház

2017.08.18. 03:50
Agymosott gyermekterroristák, orrcseppfüggő nemzet, öngyilkos netes őrület, szemhéjplasztikázott sztárok és Gyurcsány, a hasznos idióta pénteki online lapszemlénkben.

Terrortámadás Barcelonában, 13 halott, legalább 50 sérült – Frissítve

2017.08.17. 18:15
Barcelona belvárosában egy fehér furgon hajtott a tömegbe. 13 halott és 50 sérült van.

Blogstar kávéház

2017.08.17. 03:10
A gyűlölet forgatókönyve, Botka állóvize, foglyul ejtett többség, posztszocialista másodvonal és a tej drámája csütörtöki online lapszemlénkben.

Macedón kábítószercsempészt vádol az ügyészség

2017.08.16. 10:25
Olyan macedón férfival szemben emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség, aki ez év februárjában több mint 17 kg marihuánát próbált meg Magyarországra csempészni.

Több mint 120 illegális határátlépő a déli határoknál

2017.08.16. 09:35
Ha az elmúlt napok eseményeit számba vesszük, azt mondhatjuk, az átlagosnál is nagyobb teher hárult az elmúlt egy-két napon a déli határon szolgálatot teljesítő rendőrökre.

Nem megoldás a migránsok kötelező szétosztása, ezt az uniós országok sem támogatják

2017.08.16. 09:25
A két évvel ezelőtti magyar javaslatoknak megfelelően őrizni kell az államhatárokat, és a legutóbbi olaszországi …

Blogstar kávéház

2017.08.16. 03:45
Soros aknamunkája, a CEU bizakodása, a Jobbik lebőgése, létszámhiányos multik és halálos homeopátia szerdai online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?