Blogolj!

Magyarország válaszolt az Európai Bizottságnak CEU-ügyben

Magyarország hétfőn megküldte válaszleveleit az Európai Bizottságnak a civiltörvény és a felsőoktatási törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásokban, és ezekben bemutatta, hogy a kifogásolt korlátozások szükségesek és arányosak - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Völner Pál hozzáfűzte: "arról nem tehetünk, hogy a korlátozások Soros György érdekeit sértik", de Soros György sem állhat a törvények felett Magyarországon, és remélik, hogy az EB is "visszaáll a jogi talajra, amin ezek a szabályozások születtek".

Továbbá hangsúlyozta, hogy véleménye szerint elsősorban politikai jellegű ügyekről van szó, és nem jogvita folyik az EB és Magyarország között, ezt támasztja alá az is, hogy például Hans Timmermans, a bizottság alelnöke még azelőtt nyilatkozott a CEU ügyében, hogy a levél megszületett volna.  

Völner Pál kifogásolta, hogy a korábbi két hónap helyett most csak egy hónap állt a rendelkezésükre a válaszlevelek megírására.

"Szisztematikusan és önkényesen csorbítják a védelemhez való jogunkat, ebből is látszik, egyfajta statáriális jelleggel minél hamarabb döntést akarnak hozni ezekben az ügyekben" - jegyezte meg.

A felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban elmondta: az eljárás a második szakaszban van, az úgynevezett indokolt véleményt kellett megválaszolnia a kormánynak, hozzátéve, hogy a felsőoktatás nemzeti hatáskörben van az Európai Unióban, ezért eleve vitatható a bizottság hatásköre a kérdésben. 

Emellett a kettős mércére is felhívta a figyelmet, mint mondta, Németországban, Spanyolországban és Csehországban külföldi egyetemi háttér nélkül nem működhetnek külföldi egyetemek, Szlovákiában pedig megkövetelik az EGK-térségben lévő székhelyet. 

Tehát, ha a mi szabályozásunk nem megfelelő, akkor ezekkel az országokkal szemben is eljárást kellene indítani - tette hozzá. 

Kifogásolja az EB a nemzetközi szerződés megkötésének szükségességét is, de ez az államtitkár szavai szerint "semmi akadályt nem jelent együttműködő felek között", erre példa a Maryland állammal a közelmúltban megkötött megállapodás is. A névhasználattal kapcsolatos szabályt is szükségesnek nevezte a közhitelesség érdekében. 

Az egész szabályozás azt szolgálja, hogy a fantomegyetemeket, a tényleges háttérrel nem rendelkező egyetemeket, a nem értékes diplomákat adó egyetemeket ki tudjuk szűrni - hangsúlyozta.  

A külföldről finanszírozott szervezetekre vonatkozó törvény miatt indult kötelezettségszegési eljárás elmondása szerint az első szakaszban van, hivatalos levélre kellett válaszolnia a kormánynak. Megjegyezte: a Velencei Bizottság előzetesen véleményezte a törvénytervezetet, legitimnek nevezte a szabályozás célját, és az Országgyűlés ennek a véleménynek az ismeretében, egy módosított javaslatot fogadott el.  

Mint mondta, az EB kifogása szerint a regisztráció gátolja a tőke szabad áramlását, de ez nem felel meg a valóságnak, hiszen továbbra is bárhonnan kaphat támogatást egy civil szervezet. Hozzátette:a szabályozás átláthatóságot és a pénzek átlátható áramlását biztosítja.

"Azért van szükség az átláthatóságra, mert látható, hogy világszerte a civil szervezeteknek nevezett NGO-k beavatkoznak a politikai folyamatokba, nem vonatkozik rájuk a párttörvény és a szabályozás alól kibújva befolyásolják a közvéleményt"

- mondta.

Hozzátéve, hogy az Egyesült Államokban és Izraelben is van hasonló törvény, sőt az EU maga is készült egy hasonló szabályozásra.

Az államtitkár arra a felvetésre, hogy a szabályozás ellen leginkább tiltakozó civil szervezetek nem regisztráltak még a bírságon, úgy fogalmazott: ezek politikai akciók, és nyilvánvaló, hogy ha hivatalos bejelentés érkezik, akkor megindulnak a hatósági eljárások, aminek a vége akár a civil szervezet törlése is lehet. 

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/41269/pics/lead_800x600.jpg
CEU,civil szervezetek,civil törvény,Európai Bizottság,külföldi egyetemek,Soros György,Völner Pál
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Brüsszel a "Soros-terv" szerint halad

2017.09.26. 15:50
Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának elmondása szerint Brüsszel a "Soros-terv" szerint halad, holott a milliárdos víziója szerinti kötelező betelepítési kvótáról …

A Soros-terv része a határzár lebontása

2017.09.25. 11:55
Az Orbán-kormány azonban kitart a határzár mellett, és arra kéri az embereket, mondják el véleményüket erről a nemzeti konzultációban.

A "Soros-terv" fejenként 9 millióval támogatná a migránsok integrációját

2017.09.22. 14:30
Egy minimálbért kereső magyar ember 9 év alatt kereshet annyit, amennyit Soros György egy migráns integrációjára akar költeni - …

Hamarosan kész a Soros-konzultáció menetrendje

2017.09.15. 09:10
Napokon belül kidolgozzák a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultáció menetrendjét. A korábbi konzultációk egyszerre voltak papíralapúak és internetesek, valamint tájékoztatást is …

Az ellenzék kész a migránsok betelepítésére

2017.09.09. 12:45
Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő szerint az ellenzék Brüsszelben is "szorgosan nyomkodta a gombot", amikor a kvóta "kierőszakolásáról" szóló, illetve az ezt …

Kvótadöntés: a politika megerőszakolta az európai értékeket

2017.09.06. 12:20
A magyar kormány világossá tette: az igazi jogi csatározás csak most, az Európai Bíróság döntése után kezdődik. Minden eszközzel küzdünk az ellen, hogy illegális …

Nesze semmi, fogd meg jól: Juncker kétirányú utcába hívja Orbánt

2017.09.06. 07:55
Az Európai Bizottság elnöke szerint ugyanis a szolidaritás "kétirányú utca", nem pedig "à la carte menü".

Soros György hivatalosan is terrorista lehet?

2017.09.04. 20:25
A szükséges százezer helyett közel 130 ezer aláírás gyűlt össze az Egyesült Államokban Soros György milliárdos ellen, így a Fehér Háznak kötelessége foglalkoznia az üggyel.

Orbán: A szolidaritásnak a védelemben is érvényesülnie kell

2017.09.01. 09:25
Ezt írta a miniszterelnök Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének.

ÉLŐ: Kormányinfó 96.

2017.08.31. 13:30
A nyári szünet utáni első Kormányinfó – összességében a 96. – izgalmasnak ígérkezik, hiszen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő izgalmas nyár után áll az újságírók elé.

Ezeket a cikkeket olvastad már?