Blogolj!

Ifj. Lomnici Zoltán: "A magyarok 72 százaléka támogatja a harcot!"

Döntés született a kvótaperben. A bíróság ítélete szerint hazánknak, az uniós előírások szerint migránsokat kell befogadnia. Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA jogi kabinetvezetője úgy véli, hogy a magyarok jelentős többsége támogatja a kormányt abban, hogy folytassa a küzdelmet. Blogstar-interjú. 

Jönni fognak-e most menekültek?

Tekintettel arra, hogy a luxembourgi Bíróság egy konkrét megtámadott tanácsi határozat érvényességéről, uniós jogszabályokkal való összhangjáról döntött, továbbá a kormányzat elvi álláspontja töretlen a kvótarendszer tekintetében, nem látom reális alapját a kényszerbetelepítésnek. Nincsen végrehajtási kényszer, és a kvótaügy évekig elhúzódhat. Ma csupán annyi történt, hogy az Európai Bíróság az alperes Tanácsnak adott igazat, fellebbezni a Nagytanács döntése ellen pedig nem lehet, az eljárás tehát lezárult. Az ügy azonban másodszor is az Európai Bíróság elé kerülhet, mivel az Európai Bizottság is eljárást indított Magyarország ellen azért, mert nem hatja végre az eredeti kvótadöntést, az ún. kötelezettségszegési eljárás keretében. Ebben a második perben valószínűleg a mostani döntéssel összhangban lévő döntés születhet, de elemzők szerint csak a 2018. tavaszi magyar parlamenti választások után fog a döntés megszületni.

Ha jövő tavasszal-nyáron is elmarasztaló döntés születik Luxemburgban, ezt követően az Európai Bizottság várhatóan ismét felszólíthatja Budapestet, hogy meghatározott határidőn belül tegyen eleget az ítéletnek.

Mindezt annak fényében, hogy egyébként az érintett kvótahatározat alkalmazási határideje még most szeptember 26-án lejár!

Az említett időkorlát szűk, akkor mire jó ez az egész?

Az ügy elvi kérdésről szól, vagyis hogy a jövőben bármikor létre lehet-e hozni egy állandó elosztási mechanizmust Európán kívüli migránsok tömeges szétosztására. Az ügy évtizedekre meghatározza Európa jövőjét, így az ügyben meg kell vívni a küzdelmet Brüsszellel. A Századvég friss mérése szerint a magyarok 72 százaléka támogatja is a további harcot ebben a kérdésben.

Tekinthető-e precedens pernek?

Igen, arra vonatkozóan is, hogy az uniós alapszerződésekben lefektetett intézményi egyensúly felülírható-e egy alacsonyabb tanácsi határozattal, vagyis az Európai Tanács és az Európai Parlament szerepének lefokozásával, és hogy a nemzeti szuverenitás, hazánk alkotmányos önazonosságán alapuló pozíciónk – és ebből következő döntési jogunk – bármikor felülírható-e az Európai Bizottság javaslatára meghozott, oktrojált intézményi döntésekkel. Ez mindenképpen új időszámítást jelent az unió intézményi válságfolyamata kapcsán.

Kövér László házelnök zavargásokra számít ősszel, lesz-e Békemenet?

Természetesen senki nem akarja a 2006 őszéhez hasonló események megismétlődését, és csak akkor kerülne sor egy Békemenetre, ha ez az adott rendvédelmi helyzetben – a magyar hatóságokkal együttműködve – józan ésszel, felelősen vállalható, és megtartható. A CÖF-CÖKA jogi kabinetvezetőjeként én csak remélni tudom, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormányok szellemi örökösei – ezúttal nem kormányon, hanem ellenzékben –, esetleg Sorosék érdekeit segítő szövetségeseik nem fogják az ősz folyamán csatatérré változtatni a főváros, vagy akár a vidéki nagyvárosok utcáit.

CÖF finanszírozása: egy kalap alá vehető ez a szervezet a Migration Aid-del, vagy nem?

Bár az összevetés meglehetősen abszurd, annyit meg kívánok jegyezni, hogy a CÖF-CÖKA, illetve a Civil Együttműködési Tanács nemzeti elkötelezettségű magyar és határon túli szervezeteket fog össze, és tevékenysége a Migration Aid-del szemben hazánk nemzeti szuverenitásának megvédésére, nem pedig az ellen irányul. A CÖF-CÖKA céljait bárki támogathatja, társadalmi felelősségvállalás keretében, ugyanakkor a szervezet elnöke, Dr. Csizmadia László egyértelművé tette, hogy nem fogadnak el külföldi pénzt, – legyen az norvég forrás vagy éppen Soros György pénze – ezért értelemszerűen magyar adományokból számíthatnak a céljainkkal egyetértők támogatására.

Nem is lehet komoly tömeget toborozni egy ilyen rendezvényre, az emberek egyre apatikusabbak.

Mi nem ezt érzékeljük. A magyar emberek élénken figyelik a közélet eseményeit, valamint a Brüsszellel folytatott permanens küzdelmet.

Megjegyzem, a CÖF-CÖKA elkötelezett Magyarország békés és biztonságos belső viszonyainak fenntartása mellett,

ugyanakkor fontosnak tartja a nemzeti kormány mögött álló magyar emberek véleményének megjelenítését is, adott esetben egy békés demonstráció keretében. Megítélésem szerint ugyanis a nemzeti erőknek is jogok van az önvédelemhez, nemzeti identitásunk, illetve önazonosságunk melletti kiálláshoz.

http://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/42180/pics/lead_800x600.jpg
béke,Brüsszel,CÖF,ifj. Lomnici Zoltán,kvóta,migráció
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A Közép-Európát érő kihívásokról beszélt az ENSZ közgyűlésén Szijjártó

2017.09.22. 20:55
Kiemelte, Európának a hidegháború lezárása óta nem kellett ennyi súlyos kihívással szembenéznie, mint jelenleg. Komoly probléma a …

A "Soros-terv" fejenként 9 millióval támogatná a migránsok integrációját

2017.09.22. 14:30
Egy minimálbért kereső magyar ember 9 év alatt kereshet annyit, amennyit Soros György egy migráns integrációjára akar költeni - …

Ha egyszer bejönnek a migránsok, többé nem szabadulunk meg tőlük

2017.09.22. 05:50
Senkinek ne legyen illúziója, ha ezt most elrontjuk, többé nem lehet jóvátenni - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Rétvári Bencével és Bayer Zsolttal …

Harangozó Attila: Hazánk Európa egyik legbiztonságosabb országa

2017.09.21. 08:50
Immáron öt éve vezeti a Szegedi Ítélőtáblát dr. Harangozó Attila, aki szerint a magyar bíróságokon magas színvonalú, időszerű bíráskodás zajlik, semmi nem …

Bakondi György: Életveszélyes Botkáék migránsbarátsága

2017.09.20. 09:00
Huszonnegyedik órájához érkezett az Európai Unió, hogy átvizsgálja az eddigi, kudarcokkal teli migrációs politikáját. A kötelező betelepítési kvóta sikertelen, és ha a …

Kamionban bujt el Röszkén az afgán

2017.09.19. 13:25
A férfit a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Iraki embercsempészt vádol az ügyészség

2017.09.19. 10:00
Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azzal az iraki állampolgárságú, kurd anyanyelvű, de olasz tartózkodási engedéllyel rendelkező férfival szemben, aki magyar bűntársával együtt …

Orbán Viktor: Magyarország nem bevándorló ország

2017.09.18. 15:30
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával elindult az őszi rendes ülésszak az Országgyűlésben. A kormányfő beszámolt az eddig elért gazdasági és családpolitikai …

A tél közeledtével sem enyhül a migrációs nyomás

2017.09.18. 09:40
Megvan a veszélye, hogy felértékelődik a Görögországtól Bulgárián át Románián keresztül húzódó útvonal.

Több milliárdos népességcsökkenés lesz, ha nem változtatunk

2017.09.17. 12:20
Viccelődnek vele, pedig egyáltalán nem tréfa. A magyar űrkutatás világhírű, de a lépést tartani kellene a többi nemzettel, ha nem akarjuk veszélyeztetni eddigi …

Ezeket a cikkeket olvastad már?