Blogolj!

Botka is a kormánypártok szekerét tolja?

2017.08.02.
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint ugyanis az MSZP miniszterelnök-jelöltje annál nagyobb szívességet nem is tehetett volna a Fidesznek, minthogy nyilvánosan leárulózta egyik párttársát.

Értelmetlenné vált a baloldal hallgatása a Czeglédy-ügyben

A Fidesz szerint a Botka-Gyurcsány koalíciónak be kellene fejeznie a hallgatást, és választ adni arra a kérdésre, jutott-e az MSZP-hez és a DK-hoz az elcsalt hárommilliárdból.

Vizes vb: Az ellenzék most is csak kritizálni tud

2017.07.14.
Az MSZP, a DK és az Együtt szerint korrupció, káosz és fejetlenség jellemzi a pénteken kezdődő vizes vb-t, a Fidesz viszont arra kéri az ellenzéki pártokat, tegyék félre "kicsinyes hatalmi érdekeiket és ne fúrják" a rendezvényt.
Címkék: Aktuális, DK, Fidesz, FINA17, MSZP

Egy kiló aranyat foglaltak le Czeglédy titkos széfjéből

Erős a gyanú, hogy a Czeglédy Csaba által vezetett bűnszervezet különböző szolgáltatásokat végzett a szocialistáknak - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

Fidesz: Soros szövetségeseinek röszkei látogatása a nyomásgyakorlás része

2017.05.05.
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy miután Európát tömeges bevándorlás és terrortámadások sújtják, Soros György brüsszeli szövetségesei - a magyar baloldal asszisztálásával - Európa schengeni határánál arról beszélnek, hogy a kerítés, a jogi határzár és a tranzitzóna "felesleges".

A DK népszavazási kérdést nyújtott be a CEU érdekében

2017.04.05.
A Demokratikus Koalíció pártigazgatója szerdán népszavazási kérdést nyújtott be annak érdekében, hogy a Közép-Európai Egyetem (CEU) tovább működhessen Magyarországon.

Ezeket a cikkeket olvastad már?