Blogolj!

Ritkán sztrájkolnak a magyarok

Sokunk számára visszatérő emlék, a párizsi, a londoni, vagy éppen a berlilni sztrájkokról szóló korabeli beszámoló. Annak idején arról szóltak a hírek, hogy az említett városok közlekedése teljesen leállt, megbénult minden. Amikor 1990-ben bekszöntött a demokrácia, akkor mi magyarok is visszakaptuk a jogunkat a munkabeszüntetéshez, ám igazából nagy traumát eddig egyetlen leállás sem jelentett nekünk. 

A legtöbb munkabeszüntetés jó tíz évvel ezelőtt volt, amikor az akkori MSZP-SZDSZ kormány megnyirbálta a sztrjáktörvény biztosította jogokat. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványának összesítése szerint a legtöbb, 16 munkabeszüntetés 2006-ban volt 24 ezer résztvevővel, egy évvel később 13 alkalommal összesen több mint 64 ezren sztrájkoltak,azonban 2011-2015 között évente legfeljebb 1-3 sztrájk volt néhány ezres részvétellel – írta egy hírében tavaly decemberben az MTI. 

Vagyis 2010 óta csak elvétve munkabeszüntetés, amelyeken igen kevesen vettek részt. Ehhez az is hozzájárult, hogy a munkahelyeken csökkent a szakszervezetek aktivitása. 2015-re elértünk oda, hogy a munkavállalók mindössze 9 százaléka vallotta magát az érdekvédelmi szervezetek tagjának, ez 2001-ben még 19,7 százalék volt. Ráadásul a magánszektorban ez az arány mindössze 4,7 százalék volt. Ráadásul több eset is történt az elmúlt években, amelyek nem jutottak el a munkabeszüntetésig, hiszen például az OBI és az Auchan alkalmazottak 2007-ben elérték, amit akartak azzal, hogy sztrájkbizottságot alapítottak. 

Harminc százalékos béremelésért sztrájkolnak a BKK-nál. Ön zsarolt már sztrájkkal?

Szavazok

A legaktívabb a Vasas Szakszervezet volt, amelynek nagyjából 40 ezer tagja van, 2016-ban tizenegy alkalommal állítottak fel sztrájkbizottságot, többnyire béremelés volt a követelés, amelyet sikeresen el is értek, nem egy alkalomal a 2-3 százalékos emelés helyett 10 százalék feletti fejlesztést értek el. 

Szakszervezeti vezetők szerint ennek az is az oka, hogy a nagy cégek tulajdonosai nagyra értékelik a vállalatok körüli nyugalmat, ezért pedig hajlandóak anyagi áldozatokat is hozni. 

A vasutasok is aktívak voltak munkabeszüntetésben, hiszen 1999 és 2009 között tíz alkalommal állították meg a MÁV közlekedését, ráadásul a 2000-es február 1. és 14. között tartott, tehát nem is volt rövid. 

Ugyanakkor egy korábbi cikkben Tóth András, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a következőt mondta: 

Ennél kevesebb munkabeszüntetést Európában csak a Vatikánban tartanak!

Talán ez sem véletlen. 

Címkék: Aktuális, Most, sztrájk
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/36670/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Most,sztrájk
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Már 50 ezer halottja van az Iszlám Államnak

2019.11.19. 09:00
Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek mintegy 50 ezer halottja van.

Izrael elfogott négy rakétát, amelyet Szíriából indítottak el felé

2019.11.19. 08:35
Az izraeli hadsereg közlése szerint légvédelmük kedd hajnalban négy rakétát is elfogott, amelyeket Szíriából indítottak el az ország felé.

Blogstar kávéház

2019.11.19. 05:00
Budapest keserves illemhelyhelyzete, az ellenzéki áskálódás bukása, a liberális elit uniformizáltsága, az őshonos közösségek forradalma és Kelemen Anna brutális villantása keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.11.18. 05:15
A háborús bűnök eltussolása, az érdekkoalíció hatalomvágya, a honi balliberálisok magyarellenessége, a karácsony kopogtatása és Csűrös Karola fájdalmas szerelme hétfői online lapszemlénkben.

Nem volt telitalálat a hatos lottón

2019.11.17. 17:15
Tovább fokozódik az izgalom és jövő héten is lesz miért játszani, ugyanis most nem vitte el senki a főnyereményt a hatos lottón.

Blogstar kávéház

2019.11.17. 02:05
A Balaton önvédelmi háborúja, Hadházy Ákos károgása, az anarchisták fosztogatása, Bihács forrongása és Kulcsár Edina gender partija vasárnapi online lapszemlénkben.

Nem volt telitalálat az ötöslottón

2019.11.16. 20:10
Ma sem volt szerencséje senkinek, jövő hétre csúszik az esetleges telitalálat az ötöslottón.

Százezren követelték a cseh kormányfő lemondását Prágában

2019.11.16. 19:15
Legalább 200 ezer ember követelte Andrej Babis lemondását a cseh fővárosban szombaton. A nagygyűlést a Millió pillanat a demokráciáért nevű civil társulás szervezte.

Továbbra is tragikus a helyzet Velencében az árvíz miatt

2019.11.16. 17:20
Még mindig a legmagasabb fokozatú riasztás van érvényben a városban, ahol vasárnap az ár ismét teljesen víz alá temetheti a szigeteket.

Blogstar kávéház

2019.11.16. 01:55
Soros frontális támadása, Karácsony kínos lebukása, Velence szörnyű tragédiája, a sör veszélyes robbanása és Tóth Vera testvéri vállalása szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?