Blogolj!

A haza minden előtt

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Drámai mértékűnek nevezte a politikai közbeszéd állapotának romlását Áder János köztársasági elnök, ezért az 1867-es kiegyezést ajánlotta követendő történelmi példaként az újraválasztását követő ünnepélyes eskütétele alkalmából elmondott beszédében hétfőn az Országgyűlésben.

Áder János elmondta, az elmúlt években elnöki munkája központi kérdésévé a magyar érdekek és értékek képviseletét, a teljesítmény megbecsülését, a normativitást és a jövő nemzedékek iránt viselt felelősséget tette. Eredetileg az elmúlt öt évről akart szólni, de az elmúlt hónapok politikai közbeszédét figyelve úgy gondolta, inkább a következő egy évről beszél.

Meggyőződése ugyanis – fogalmazott a politikai közbeszédről – “ha így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk. Mindent megkérdőjelezünk. Minden – akárcsak hallgatólagos – megállapodást semmibe veszünk. Minden határt átlépünk.”

Hozzátette, ha van szándék arra, hogy ne így legyen, az 1867-es kiegyezés olyan történelmi példa, “amiből erőt meríthetünk a cselekvéshez”. Bár Kossuth, Széchenyi, Deák véleménye eltért bizonyos kérdésekben, az nem vitatható, hogy mindig a “haza üdve” lebegett a szemük előtt, és érveiket a másik iránti tisztelet hangján ütköztették. Erre példaként idézte Kossuth Deákhoz írt Cassandra-levelét: “Barátom! (…) Mi nemcsak elvrokonok, de barátok is valánk, a szó nemesebb értelmében, férfi korunk szebb szakán keresztül, midőn még egy irányban haladtunk, a hazafiui kötelesség ösvényén”.

A köztársasági elnök – mint mondta – a közbeszéd színvonalának romlásáért nem akarja “porciózni” a felelősséget, “de a politikai számosság okán mindig a kormánypártoké a nagyobb”. Nem érdemes azonban “méricskélni”, ki kezdte előbb – folytatta -, “közös a felelősségünk a közbeszéd jelen állapotáért”. Jelezte ugyanakkor: a parlamenti választásig hátralévő egy évben a választópolgárok többsége biztosan nem akar “egy kitörésre készülő vulkán tetején” élni. Hogy példát adjon, az államfő beszédében megkövette mindazokat, akiket elnöksége alatt egy rossz mondattal, indulatos megjegyzéssel vagy durva szóhasználattal megbántott, megsértett.

Áder János egyetértést javasolt abban a három kérdésben, hogy mindannyian Európa polgárai vagyunk, mindannyian a magyar nemzethez tartozunk, és mindannyian tisztességes, becsületes, nyugodt életre vágyunk.

Az európaisággal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy 1990-ben pártállástól független egyetértés volt az Európai Unióhoz csatlakozás szándékában. Ahhoz pedig, hogy e konszenzus a brüsszeli intézményekkel való napi vitákon felülemelkedve megmaradjon, Deák Ferenc 1867-es gondolatait – amikor a Habsburg Birodalom és a magyar nemzet érdekeinek összehangolása volt a feladat – ajánlotta a képviselők figyelmébe. Deák akkor kiállt a Habsburg Birodalom mellett úgy, hogy Magyarország alkotmányos jogaiból ne vegyenek el többet, mint amennyi a birodalom szilárd fennállásának biztosításához feltétlenül szükséges. Áder János azt javasolta, cseréljék ki a szövegben a Habsburg Birodalmat az EU-ra.

A magyar nemzethez tartozásról szólva az elnök azt sürgette, hogy adják vissza a nemzeti ünnepek méltóságát, és “ne abban versenyezzünk, ki hogyan tudja a másik rendezvényét megzavarni”. Emellett szolidaritást kért, egyetértést abban, hogy ugyanaz a figyelem jár annak, akit hitéért vagy nemzeti kisebbséghez tartozása miatt üldöznek, mint akit származása miatt. A határokon túl élő magyarokért viselt felelősség ne csak alkotmányos rendelkezés maradjon, hanem ciklusokon átnyúló közös programmá váljon – szorgalmazta.

A tisztességes, becsületes, nyugodt élettel kapcsolatban azt nyomatékosította, hogy a család szent, a gyermek sérthetetlen, ezért óva intett attól, hogy a közszereplők családtagjai, különösen a gyermekek a politikai diskurzus részei legyenek, mert “az ő életük az ő magánügyük”, nem tartozik a politikusokra, hogy közülük kinek milyen a nemi identitása, vallási meggyőződése, politikai eszmélése.
Javasolta: legyen közös erőforrás a reformkor, március idusa, 1867, 1956. És amikor érveinket összemérjük, mindig ugyanaz a négy szó legyen a szemünk előtt: “A haza minden előtt” – zárta beszédét Áder János.

 

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/38025/pics/lead_800x600.jpg
Áder János,Aktuális,eskü,köztársasági elnök
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Egyre több a szabályszegés, az emberek türelme fogy

2020.04.05. 11:55
Az operatív törzs ma is megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját.

Blogstar kávéház

2020.04.04. 21:40
A maszkviselés egyszeregye, az ellenzék hiteltelensége, Olaszország csúcspontja, Svédország következetlensége és Ubrankovics Júlia szexi karanténszelfije online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.04.03. 22:10
Az Európai Néppárt boszorkányüldözése, Brüsszel sértegetései, Giuseppe Conte felelőtlensége, a veszélyhelyzete próbatétele és Jaksity Kata állásvadászata online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.04.03. 04:55
Az Európai Unió munkahelyvédelmi akcióterve, Brüsszel övön aluli támadása, a német munkanélküliség elszabadulása, Karácsony Gergely kudarca és Csukás István utolsó kívánsága pénteki online lapszemlénkben.

Újra sűrítik a BKK járatait

2020.04.02. 07:30
Mivel a járvány idejére alaposan lecsökkent a tömegközlekedési járművek utasforgalma, így a BKK úgy döntött, hogy április elsejétől csökkenti a járatokat és a szombati menetrend lesz érvényben. Ez viszont a gyakorlatban …

Blogstar kávéház

2020.04.02. 05:15
A kormánykommunikáció kacskaringói, Karácsonyék hatalomféltése, a koronavírus-járvány tézisei, a migráció kockázatai és Vámos Erika lángoló szerelme csütörtöki online lapszemlénkben.

Koronavírusos Győr polgármestere

2020.04.01. 21:45
Dézsi Csaba András az első magyar politikus, aki igazoltan megfertőződött a koronavírussal.

Gulyás Gergely: változatlanok maradnak a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben

2020.04.01. 16:15
Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint …

Újabb hat repülőgép hoz védőeszközöket Budapestre

2020.04.01. 13:15
Ahogy már múlt héten is több tonna védőfelszerelés érkezett Magyarországra, úgy most szerdán is hat repülőt várnak Budapestre.

Budapesten van a legtöbb koronavírusos megbetegedés

2020.04.01. 08:20
Sokáig szenzitív adatként kezelték a betegek adatait, valamint a megbetegedések országos eloszlását, de a hivatalos kormányzati oldalon már megtalálhatóak a pontosabb országos adatok is.

Ezeket a cikkeket olvastad már?