Blogolj!

Csíksomlyói búcsú: a viszálykodás megszüntetésére szólított fel a Veres András

A viszálykodás megszüntetésére, a nemzet és a haza sorsának jobbra fordítása érdekében történő összefogásra kérte szombaton a csíksomlyói búcsú résztvevőit, valamint a szentmisét a televízióban és a rádióban követőket a prédikációt tartó Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

A püspök arra biztatta a jelenlévőket, hogy bizalommal forduljanak Szűz Máriához a kérésükkel, mert tőle még soha senki nem távozott meghallgatatlanul.

"Arra kérem minden magyar testvéremet (.), kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében. Így teremtsük békét önmagunkban, családunkban, országainkban, és legyünk egymás társai a köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében. Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja"

- fogalmazott a csíksomlyói szónok.

Veres András a költő szavaival mondta: ha isten a szűzanya által akart közeledni az emberhez, mi ne akarjunk nélküle közeledni Istenhez. 

Úgy vélte: bár minden emberben ott van az isten utáni sóvárgás, de mindenkinek segítségre van szüksége, hogy felfedezze, hol csillapíthatja "istenéhségét". Max Plank Nobel-díjas fizikus szavait idézve jelentette ki, hogy "bárhová nézünk, soha nem találunk ellentmondást isten és tudomány között, inkább teljes összhangot minden lényeges pontban". 

A szónok természetesnek nevezte, hogy minél magasabbra jutunk a hitben, annál inkább érezni fogjuk hitünk hiányosságait és gyengeségeit. Azért fohászkodott, hogy növekedjen az emberekben a hit, és ne legyen senki elbizakodott, öntelt, gőgös a hitében sem. 

A szentmisét a Csíksomlyóra első ízben ellátogató Miguel Maury Buendía nuncius, a Vatikán bukaresti nagykövete "az európai kereszténységet védő nemes harcosok földjén", "az évszázadokon át határt jelentő földön" köszöntötte a zarándokokat. A nuncius Ferenc pápa üdvözletét és áldását hozta Csíksomlyóra.

A pápa gondolatait idézve a nuncius kijelentette: szükséges emlékezni a múltra, de szükséges észrevenni a remény útjait, amelyek a nagy európai értékekből fakadnak

Ez értékek sorában az emberközpontúságot, tevékeny szolidaritást, a világ felé való nyitottságot, a béke és a fejlődés követését, a jövőre való nyitottságot említette.

A prédikáció megbékélésre vonatkozó üzenetét hangsúlyozta a csíksomlyói búcsún részt vevő Áder János köztársasági elnök a szentmise utáni rövid sajtónyilatkozatában. 

"Veres András püspök úr prédikációjában a béke volt a központi üzenet. Meg kell békülnünk önmagunkkal, békét kell teremtenünk családjainkban, közösségeinkben, városainkban, országainkban. Ennél fontosabb üzenete a mai prédikációnak nem lehetett. Jó lenne, ha minél többen meghallanák"

- nyilatkozta az elnök. 

Emlékeztetet arra, hogy öt éve - amióta betölti a köztársasági elnöki tisztséget - visszajáró zarándoka a csíksomlyói búcsúnak. Megjegyezte, valamennyi alkalommal ugyanazt az élményt kapta. 

A búcsú vélhetően 450 éve üzeni ugyanazt:

"őrizzük meg hitünket, őrizzük meg együvé tartozásunkat, és őrizzük meg azt a közösségi élményt, amit ez a szentmise mindannyiunk számára jelentett az elmúlt években, és jelent ma is"

- mondta.

Áder János az igazi együvé tartozás jelének nevezte, hogy idén is százezrek zarándokoltak Csíksomlyóra nemcsak Erdélyből és  a Kárpát-medencéből, hanem az egész Európából és más földrészekről is. 

A köztársasági elnök kérdésre válaszolva személyes ügynek nevezte, hogy az idei búcsún miért fohászkodott. Reményét fejezte ki azonban, hogy kérése meghallgatásra talál.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/38955/pics/lead_800x600.jpg
Áder János,Csíksomlyói búcsú
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Áder: Batthyány Lajos életútja mutatja, mekkora érték a szabadság és a függetlenség

2019.10.06. 12:20
Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élete és halála ünnepeken és hétköznapokon egyaránt figyelmeztet, mekkora …

Áder a klímacsúcson: Magyarország leszámol a szén-dioxiddal

2019.09.24. 05:25
A magyar köztársasági elnök New Yorkban leszögezte, a klímára nem nyilatkozatok, kommunikációs versenyek hatnak, hanem csakis a végrehajtott programok.

Áder János: joggal lehetünk büszkék arra, amit 1989-ben elértünk

2019.08.20. 10:35
"Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk" - jelentette ki a köztársasági elnök az augusztus 20-ai …

Megvan az önkormányzati választások időpontja

2019.07.26. 10:05
Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő. Az erről szóló nyilatkozatot pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.

Áder János: temetőben vandál módon viselkedni civilizálatlan cselekedet

2019.06.08. 16:10
Áder János köztársasági elnök úgy fogalmazott az úzvölgyi katonatemetőben történtekkel kapcsolatban, hogy ami történt, kegyeletsértő, …

Áder János is részt vesz a pápai szentmisén Csíksomlyón

2019.04.12. 15:55
A Köztársasági Elnöki Hivatal pénteki tájékoztatása szerint Jakubinyi György gyulafehérvári érsek meghívására Áder János államfő is részt vesz a június 1-jei pápai …

Zarándokvonat indul Ferenc pápa csíksomlyói miséjére

2019.03.23. 07:30
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. járata május 31-én Sopronból indul majd a katolikus egyházfő szentmiséjére.

Mondjunk igent a magyarságunkra!

2019.01.01. 07:00
"Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent" - fogalmazott a köztársasági elnök a közszolgálati televízióban elhangzott újévi köszöntőjében.

Áder János: A haza minden előtt (videó)

2018.08.20. 09:25
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját. Facebook-videóban mutatjuk az ünnepi pillanatokat.

Kegyelmet kapott Geréb Ágnes

2018.06.28. 16:35
Kegyelmet kapott Geréb Ágnes Áder János államfőtől, így nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés büntetést végrehajtani.

Ezeket a cikkeket olvastad már?