hirdetés
Blogolj!

Tusványos - Új óvodák létesülnek Kárpát-medence-szerte

Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében - mondta Grezsa István kormánybiztos a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) panelbeszélgetésén szerdán. Jelezte: szeretnék, ha a program folytatódna.

A magyar anyanyelvű óvodásokat szeretnék a programmal támogatni, és egyúttal az a céljuk, hogy a magyar kisiskolások számát növeljék. A program 60 ezerben jelöli meg a lehetséges érintettek számát. Gerzsa kitért az egyházak szerepére is, jelezve: stratégiai partnerek voltak az előkészületek során. Közlése szerint a megszólított stratégiai partnerek minden nemzetrésznél nagy volumenű forrásokat megmozgató elképzeléseket fogalmaztak meg.

A kormánybiztos elmondta, első ütemként 17,1 milliárddal indították el az óvodafejlesztési programot. Ennek fele a történelmi egyházak lebonyolításában zajlik, a másik fele világi lebonyolítókat von be a programba. Erdélyé a legnagyobb forrás, amelyet szorosan követ a Felvidék, csak itt közel kétszáz olyan település van, ahol a lakosságszám indokolná, de nincs magyar óvoda- Szeretnék a kormány elé terjeszteni a program folytatását, amely már a tömbmagyar területeket is érinthetné. A stratégiai partnereket felkérték az újabb programelemek kialakítására. Grezsa István reményét fejezte ki, hogy a program nagyon komoly nemzeti identitást képző erő lesz a jövőben

Burus-Siklósi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke kiemelte: az óvodák, bölcsődék, és az itt folyó programok megerősítése előrelépést hozhat a magyar iskolákba történő belépés terén is. A bővítések, felújítások mellett fontosnak tartotta a szakmai-módszertani tevékenység megerősítését. Játszóterek, óvodaudvarok mellett oktatási terek kialakítását is javasolták - idézte fel. Hozzátette: a következő napokban el is indulhatnak a különböző fejlesztések.

Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyház egyházkerületi tanácsosa azt mondta: aki kétségbe vonja egy ilyen program létszükségletét, nem lát tovább a következő napnál. A program gyümölcsét tíz év múlva arathatják le, ez most még "bimbózó" alakban van. A bölcsőde, óvoda az a szint, ahol a gyermek megtanulja magyarul a meséket, tulajdonképpen itt kezdődik az élete - fogalmazott.

Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa kiemelte: a program segítséget jelenthet az elvándorlás, illetve elrománosodás mérséklésében, megállításában is.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: fontos szerepet játszik a Délvidéken is az óvodafejlesztés, ezért nagy elszántsággal fogadták a kezdeményezést. A fejlesztések közül kitért többek között arra, hogy hat óvodai szórványközpontot alakítanak ki, ezek mikrobuszokat is kapnának, s három szórványóvodát támogatnak. Minden településen, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, magyar óvodai sarkokat alakítanak ki, és szeretnének Szabadkán gyakorlóóvodát létrehozni - jelezte a jövőbeni tervekről. 
    

 

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/40449/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,fejlesztés,óvoda,Tusványos
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.07.22. 00:05
Magyar sportsikerek, újabb nyolcezres csúcs meghódítása, ellenzéki szétesés, újabb közelgő brit királyi esküvő és az ukrán parlamenti választás hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.07.21. 05:25
A kultúra kivéreztetése, a szocialisták személyeskedése, a magyarság lejáratása, Brüsszel illiberalizmusa és Ellie Goulding bombaesküvője vasárnapi online lapszemlénkben.

Több vonat menetrendje is módosult pályafelújítás miatt

2019.07.20. 12:35
Több vonat menetrendje módosult pályafelújítás vagy pályakarbantartás miatt - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

Blogstar kávéház

2019.07.20. 04:55
Ursula von der Leyen narancsszemüvege, a magyarság vegzálása, a migráció kihívásai, Berki Krisztián pályára lépése és Várkonyi Andrea özönvízszerű válása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.07.19. 04:40
A migránsellenes szövetség repedése, az ellenzék kétfrontos aknamunkája, Petőfi Sándor lezáratlan csontkrimije, az önjáró taxiflotta fenntarthatósága és Köllő Babett tűszúrásos fiatalodása pénteki online lapszemlénkben.

A V4-ek elutasították az ngo-hajók által szállított migránsok elosztását

2019.07.18. 19:50
A bevándorláspártiak újabb kísérletet tettek az EU-tagországok belügyminisztereinek csütörtöki, informális találkozóján arra, hogy közös …

Bárki adatait felhasználhatják a felkapott öregítő alkalmazáson keresztül

2019.07.18. 14:30
Adatainkat lopják el, miközben mi épp jókat röhögünk vagy épp szörnyülködünk azon, hogy hogyan néznénk ki öregen.

Felgyújtottak egy filmstúdiót Japánban, többen meghaltak

2019.07.18. 12:20
Huszonhárman meghaltak, harmincnyolcan pedig megsérültek amikor egy férfi szándékosan gyújtotta fel a Kyoto Animation stúdiót.

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

2019.07.18. 12:10
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC …

Vasárnap kezdődik a halásztelki csomópont felújítása az M0-son

2019.07.18. 11:20
Vasárnap megkezdik a halásztelki csomópont felújítását az M0-son, így őszig Halásztelek a szigetszentmiklósi csomóponton keresztül lesz megközelíthető - …

Ezeket a cikkeket olvastad már?