hirdetés
Blogolj!

A kormány kiállt Szijjártó Péter mellett

A miniszterek számára is véget ért a nyári szünet, amely után már tart az első kormányülés. Ennek szünetében tart sajtótájékoztatót Kovács Zoltán kormányszóvivő. 

Elkezdte őszi ülésszakát a kormány, s az első tanácskozás szünetében Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tartott. 

A mai napon biztonsági kérdésekről tárgyaltak a miniszterek, s elsősorban az elmúlt időszak eseményei szolgáltatták a témát. 

"Még akkor sem dőlhetünk hátra, ha tudjuk, hogy hazánk a tíz legbiztonságosabb ország között van" – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki hozzátette, hogy a biztonság érdekében törvénymódosításokra is szükség van. Arra kérték Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tekintse át az európai szabályozásokat és ezekből kiindulva terjesszen javaslatokat a kormány elé. 

Újságírói kérdésre Kovács Zoltán reagált a hazánk és Hollandia között kialakult konfliktusra is: a kormány egyetért Szijjártó Péterrel és a nyilatkozatávak. 

"A leghatározotabban visszautasítjuk a holland nagykövet mondatait, elvárjuk a holland külögyminsztériumtól, hogy lépjen az ügybe. Semmi szükség nincs az ilyen kijelentésekre. Teljesen egyértelműen párhuzamot vont a holland nagykövet a magyar kormány és a terroristák között."

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/41607/pics/lead_800x600.jpg
Hollandia,Kovács Zoltán,Most
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

ÉLŐ: Orbán Viktor és Matteo Salvini sajtótájékoztatója

2019.05.02. 17:00
Matteo Salvini olasz belügyminiszter Magyarországra látogatott és Orbán Viktorral közösen sajtótájékoztatón számol be a megbeszélésről.

Lövöldözés volt Hollandiában egy villamoson

2019.03.18. 12:40
Lövöldözés volt hétfő délelőtt a hollandiai Utrecht városában, hárman meghaltak, többen pedig megsebesültek – tudatta a helyi rendőrség a Twitteren.

Orbán: a keresztény kultúra ügyében nincs kompromisszum!

2019.03.14. 11:55
A miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből.

Kovács Zoltán: a sorosozás nem összeesküvés-elmélet

2019.03.05. 05:35
A milliárdos spekuláns intézményi hálózata komoly hatalmat gyakorol anélkül, hogy valaha is választói felhatalmazást kapott volna erre – állítja.

Az Európai Bizottság bevándorlókontinenssé tenné Európát

2019.03.03. 14:15
A magyar kormány éppen ezért a magyar emberek érdekeit védi, még a pártfegyelem megsértése árán is.

Így erőszakolja meg magát az Európai Unió

2018.12.02. 13:35
A jelenlegi bevándorlási válság már a demokrácia próbája – mutatott rá Kovács Zoltán.

Hollik István az új kormányszóvivő

2018.11.25. 10:25
Kovács Zoltán más területen segíti majd a kormány munkáját.

Kukába a közös uniós határvédelemmel!

2018.10.21. 09:20
Elfogadhatatlan kezdeményezésnek nevezte a kormányszóvivő a közös uniós határvédelmet és az európai bevándorlási ügynökséget.

Kovács Zoltán: A kormány megküzd a Soros-univerzummal

2018.06.05. 21:50
A kabinet világossá tette: Magyarország az első. Ezért folyamatosan zárja be azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül lehetőség volt arra, hogy bizonyos emberek vagy szervezetek aktívan …

Gulyás Gergely: Magyarország biztonsága az első

2018.06.05. 15:30
A közelgő európai uniós csúcstalálkozón a magyar kormány szeretné elérni, hogy ne fogadják el a kötelező kvótákat – fogalmazott a keddi Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető …

Ezeket a cikkeket olvastad már?