Blogolj!

Botka „nagyvonalú” ajánlatot tett az ellenzék felé

MTI Fotó: Mohai Balázs

Az MSZP "nagyvonalú" ajánlattal fordul "a demokratikus ellenzéki pártokhoz" a listás választási helyek elosztása érdekében - közölte az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn a budapesti sajtótájékoztatón.

Botka László azt mondta, hogy az MSZP a listás helyek felét felajánlja a potenciális szövetségeseknek, az LMP-nek, a Demokratikus Koalíciónak, a Momentumnak, az Együttnek, a Magyar Liberális Pártnak és a Párbeszédnek. A listás helyek elosztásának arányát a választói támogatottság, a március és augusztus közötti közvélemény-kutatási adatok alapján határozták meg.

Ha ajánlatukat elfogadják, akkor minden demokratikus ellenzéki párt ott lehet a parlamentben, nagyon jó választási szereplés esetén pedig önálló frakciójuk is lehet.

Szerinte a magyar emberek döntő többsége kormányváltást akar. Elmondása szerint inden felmérés azt mutatja, jóval többen vannak, akik elégedetlenek az orbáni rendszerrel, mint amennyien elégedettek. "Megvan az ideje a versengésnek és megvan az ideje az együttműködésnek" – mondta.

A miniszterelnök-jelölt szerint a választópolgárok többsége csak akkor fog a demokratikus ellenzéki oldalra szavazni, ha egyértelműen azt látja, hogy ezek a politikai erők valóban győzni akarnak.

Botka László elmondta, hogy az ellenzéki pártoknak tett javaslatát először az MSZP országos választási bizottságával ismertette, amely támogatta azt. Javaslatukat a nap folyamán elküldik mind a hat ellenzéki pártnak.

Botka László beszámolt arról is, hogy mostani ajánlatukról a következő napokban tárgyalásokat kezdenek a pártokkal, a tárgyalásokat ő és Molnár Gyula pártelnök, valamint Hiller István választmányi elnök fogja vezetni.

A pártok az elmúlt fél év közvélemény-kutatási eredményeinek arányában osztoznának a listás helyeken .E szerint az MSZP-nek 16-17, a DK-nak 5-6, az LMP-nek 4, a Momentumnak 2-3, az Együttnek 2, a Liberálisoknak és a Párbeszédnek 1-1 hely járna harmadonként.

Botka az elmúlt hónapokban folytatott tárgyalások alapján úgy látja, hogy a 106 körzetben meg tudnak állapodni a pártok, meg tudják találni a leginkább alkalmas közös jelöltet. A közös listáról viszont nehezebbnek ígérkezik a megállapodás.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerepét firtató kérdésre Molnár Gyula azt mondta, egy tárgyalás kezdetére készítettek ajánlatot. Arra készülnek, hogy nyitott, konstruktív tárgyalást fognak lefolytatni, hozzátéve: az út elején nem szeretnék az út végét meghatározni. Elmondta, nem változtak azok a feltételek, amelyek "áldozatokat követelnek mindenkitől". Szólt arról is, hogy új ajánlatról van szó, és azt kérik a politikai partnerekről, hogy ne a régi válaszokat mondják vissza. Hiller István arról beszélt, hogy a tárgyalásokon a programok összehangolásért felelős. Meggyőződése szerint nincs olyan különbség a programok között, amely megakadályozná a pártok együttműködését. Botka szerint a győzelemnek egy forgatókönyve van: a közös országos lista és a közös jelöltek az egyéni választókerületekben.

Három vagy több párt közös listája esetén a parlamentbe jutási küszöb 15 százalék a jelenlegi választási szabályok szerint.

A DK továbbra is ragaszkodik Gyurcsány listás helyéhez, míg az LMP és Momentum elutasító, a Párbeszéd viszont nyitott Botka ajánlatára, de csak akkor, ha az MSZP rendezi viszonyát a többi párttal. 

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/42845/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Botka László,ellenzék,MSZP
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.07.15. 04:55
A jogállamiság gyurmázása, augusztus 20-a bizonytalansága, a koronavírus mozgatórugója, a magyar postások lázadása és Tóth Andi szexi idomai szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.14. 04:50
Angela Merkel lebegtetése, a Nemzeti Konzultáció hasítása, Hadházy Ákos fantomszervezkedése, a koronavírus-járvány ellentmondásai és Vasvári Vivien szerelmes lubickolása keddi online lapszemlénkben.

Tizenhárommal nőtt a koronavírusos megbetegedések száma

2020.07.13. 09:25
Ezzel 4247 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nem halt meg senki az elmúlt huszonnégy órában, így az elhunytak száma változatlanul 595 fő, 3073-an pedig …

Kétszáz határsértő ellen kellett a rendőröknek intézkedniük a hétvégén

2020.07.13. 07:25
Nem unatkoztak a rendőrök és a katonák az elmúlt napokban sem, ugyanis csak péntektől vasárnapig 199 határsértőt csíptek el.

Blogstar kávéház

2020.07.13. 05:10
Lengyelország illiberalizmusa, a baloldal tudatos álhírgyártása, Angela Merkel politikai öröksége, a migránsok többlethalálozása és Fluor Tomi szerelmi villanása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.11. 21:45
Aggasztó korona-körkép, sunnyogva hallgató francia baloldali sajtó, Hadházy kínos lebukása, rendkívüli lengyel kampányhajrá és Kulcsár Edina szexizése vasárnapi online lapszemlénkben.

Kánikula után lehűlés

2020.07.11. 17:30
Kicsit fellélegezhetünk, ugyanis este megérkezik a hűvösebb idő hazánkba. Ez persze csapadékkal, néhol pedig heves széllökésekkel is járni fog.

Hat új koronavírusos beteget regisztráltak, ketten elhunytak

2020.07.11. 09:10
Ezzel 4229 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 595-re emelkedett az elhunytak száma, 2974-en pedig már …

Blogstar kávéház

2020.07.10. 22:45
A német migránspolitika pálfordulása, a példamutató magyar járvány elleni védekezés, a haladó nyugat transznemű modellje, a közösségi média fenyegető veszélye és a magyar labdarúgás reménysége szombati online lapszemlénkben.

Hárommal nőtt a koronavírusos betegek száma

2020.07.10. 09:20
Ezzel 4223 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, összesen így már 593-an haltak meg, de 2941-en pedig már meggyógyultak.

Ezeket a cikkeket olvastad már?