Blogolj!

Orbán: A nemzeti büszkeség korszaka következik

A nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsváron, a reformáció 500. évfordulójára szervezett jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvényén, ahol a legszorosabb értelemben vett lelkipásztori szolgálatot fogalmazott meg elvárásként a teológus ifjúság számára. A kormányfő beszédében úgy fogalmazott: a jövőt magyar nyelven írják.

Orbán: Megállunk a következő 500 évben is

Nemzeti missziós parancs megkeresni és megtartani a magyar közösségeket, "a mi küldetésünk, hogy kiharcoljuk, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, magyarul tanulhassanak, magyarként élhessenek" - emelte ki. A miniszterelnök - feltévén a kérdést, hogy van-e bennünk még annyi erő, amit a következő 500 év megkövetel - kijelentette: mélyek és erősek azok a gyökerek, amelyek megtartottak, amikor Mohács után három részre szakadt az ország, majd "száz éve öt részre szabdaltak bennünket", megtartottak a kommunista diktatúra idején, és az elmúlt évtizedekben is.

"Ha 500 év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő 500 évben is" - hangoztatta Orbán Viktor. A miniszterelnök megjegyezte: 500 éve a reformáció volt a válasz az utat tévesztett Európa számára. Feltette a kérdést: van-e "református gyógymódja" Európa mostani kulturális elernyedésének, gazdasági térvesztésének, és demográfiai zsugorodásának, az idegen kultúrákkal szembeni önfeladásnak?

Úgy vélte, öt évszázada a reformáció jelölte ki a magyaroknak is a megmaradás ösvényét, megteremtette a magyar nyelvű irodalmat, és "felépítette a nemzeti ellenállás végvárrendszerét: a protestáns iskolákat". Megállapította: az egyházak mai üzenetei Európa, a nyugati világ és Magyarország számára: "maradjatok azoknak, akiknek a Jóisten megteremtett benneteket. Maradjatok meg nemzetbéli, nembéli, és hitbéli mivoltotokban. Tartsátok meg a rendet, és a rend megtart benneteket.

"Közös test tagja vagyunk"

Tartsátok meg a templomot, az iskolát, tartsátok meg magatokat a kereszténységben, és a kereszténység is megtart benneteket". Arra emlékeztetett, hogy 1989-ben is egy temesvári református parókiáról indult útjára a szabadság Romániában. Kijelentette: mindez biztatást és feladatot ró a maiakra. "Feladatot, hogy őrizzük és folytassuk az egyedülálló szellemi és kulturális hagyományt, amelyet itt Erdélyben, az európai vallásszabadság bölcsőjében a reformáció egyházai hoztak létre. Ezt a szellemi és földrajzi tájat be kell laknunk, ahogy a mi dolgunk az is, hogy otthont teremtsünk benne a magyarok következő nemzedékeinek" - fogalmazott.

Megjegyezte: a magyarok határokkal elválasztva és szétszórva is egy közös test tagjai. "Olyan egységes magyar nemzetet építünk, amelynek közösek a céljai, közösek a feladatai, és már közösek a döntései is" - hangoztatta. Közös érdeknek  tartotta, hogy olyan legyen a jövő, amelyben a román nemzet és a magyar nemzet viszonya kiegyensúlyozott, és amelyben a magyarok jogait is elismerik. "Közös érdekünk egy olyan jövő, ahol egy iskola bezárása csak rendszerhiba, valamiféle baleset lehet, de nem az élet rendje" - emelte ki.

Orbán: A jövőt magyar nyelven írják

Orbán: A jövőt magyar nyelven írják

Úgy folytatta: "közös érdekünk egy olyan jövő, ahol nem fordulhat elő, hogy bármely magyar vagy román közösséget megfosztanak attól, hogy a saját nyelvén tanulhasson. Olyan jövő, amelyben a felívelő Magyarország összekapcsolódik a feltörekvő Romániával. Egy olyan jövő, amelyben a visegrádi országok, amelyek az európai gazdaság motorjai, összekapcsolódnak Romániával" - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor a teológus ifjúsághoz szólva kijelentette: a fogyatkozás és a beszorítottság évei után "a növekedés, a gyarapodás a térnyerés, a felemelt fej, és a nemzeti büszkeség korszaka következik" nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében, és a protestáns gyülekezetek ebben a munkában a magyar nemzet előretolt helyőrségei. "Az önök feladata lesz, hogy szolgálati helyükön összegyűjtsék családjaikat és elmondják nekik, hogy a jövőt magyar nyelven írják" - fogalmazott.

Azt is hozzátette, hogy olyan korszak következik, amikor a felívelés és a kiteljesedés korlátai nem kívül, hanem belül vannak. "Arra és addig jutunk amíg a bátorságunk, elszántságunk tehetségünk és a becsületünk elegendő" - fogalmazott. Arra kérte a teológus hallgatókat: legyenek büszkék arra, hogy protestáns lelkészekként indíthatják el a magyarság következő ötszáz évét.

(MTI)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/43033/pics/lead_800x600.jpg
Orbán Viktor,reformáció,Románia
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A V4-ek megvédik a keresztény kultúrát, és nem kérnek Weberből

2019.06.21. 05:05
Az Orbán-kormány számára a legfontosabb, hogy a magyar emberek által szabott irányt erősen képviselje az Európai Unióban.

Közös jelölteket támogatnak a V4-ek az uniós tisztségekre

2019.06.13. 14:45
A Visegrádi Négyek miniszterelnökei erről budapesti megbeszélésükön egyeztek meg.

Orbán Trianonról: a sebeket gyógyítja az idő, de az amputációt nem

2019.06.04. 15:10
A magyarság gazdasági, kulturális és katonai erője napról napra látványosan gyarapodik, és mindezt a közép-európai népek összefogására használjuk – …

Ferenc pápa: a csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége

2019.06.01. 13:40
Mintegy százezres tömeg előtt misézett Csíksomlyón Ferenc pápa, az első katolikus egyházfő, aki az egyház történetében Erdélybe látogatott.

Rákay Philip lerántotta a leplet a baloldali „ikonokról”

2019.05.26. 11:15
A balliberális kánon azért nem bírja elviselni Orbán Viktort, mert erős, autonóm, patrióta nemzetállamok szövetségeként képzeli az uniót, nem pedig egy önfeladó …

Orbán Viktor: számítok önökre vasárnap! (videó)

2019.05.26. 05:00
A miniszterelnök szerint a kormánynak nagy szüksége van az erős választói felhatalmazásra, mert kemény európai csaták és fontos döntések előtt állunk.

Kocsis Máté: éleslövészet van, célkeresztben a jövőnk!

2019.05.25. 08:00
Nincsen felesleges szavazat május 26-án, hiszen óriásit téved, aki azt hiszi, hogy Orbán Viktornak már kellő felhatalmazása van az európai vitákban. A bevándorlás …

Orbán: a politikai baloldal tönkreteszi Európát

2019.05.24. 09:30
A német–francia tengelyű Európa korszaka lejárt. Franciaország, Németország és a visegrádi államok, így néz ki Európa új geometriája – mutatott rá a Bildnek adott interjúban a magyar …

Orbán: egy nép és egy civilizáció identitása a kultúrában tükröződik

2019.05.14. 12:00
A miniszterelnök jelenlétében, ünnepélyes keretek között adták át az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épületét. …

Orbán: megerősítettük stratégiai kapcsolatainkat az USA-val

2019.05.14. 05:00
A gazdaságpolitika, a külpolitika, a biztonságpolitika, a külpolitika, a migráció és az üldözött keresztények ügyében is szoros szövetségese hazánknak a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?