Blogolj!

Aradi vértanúk - Országszerte megemlékezéseket tartanak a nemzeti gyásznapon

Országszerte és a határon túl is megemlékezéseket tartanak ma, az aradi vértanúk kivégzésének 168. évfordulója alkalmából.

fotó: mti

A nemzeti gyásznapon a fővárosban, a Parlament előtti Kossuth téren felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország lobogóját. A Fiumei úti sírkertben a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzást tartanak, emellett a sírkertben szabadtéri kiállítással, egész napos rendkívüli történelemórával várják a megemlékezőket. A romániai Aradon a vesztőhelyen felállított obeliszknél tisztelgés mellett koszorúznak.

A központi ünnepségek reggel a budapesti Kossuth téren kezdődnek, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország lobogóját.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által szervezett központi rendezvénysorozat a Fiumei úton, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódik. A nemzeti sírkertben egész nap rendkívüli történelemórával, sétával várják a megemlékezőket.

Szintén a Fiumei úti sírkertben megnyílik az október 13-ig megtekinthető Hátrahagyottak emlékezete című szabadtéri kiállítás, amely az aradi vértanúk szeretteinek állít emléket, nőknek és gyermekeknek, akik egy életen át hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának terheit.

Emellett országszerte több vidéki településen, köztük Pécsen, Debrecenben, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Gyöngyösön, Mosonmagyaróváron, Miskolcon, Szombathelyen, Szolnokon, Makón és Zalaegerszegen tartanak megemlékezéseket, illetve koszorúzást. Áder János államfő Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Sátoraljaújhelyen mond emlékbeszédet. 

A határon túl is több helyen megemlékeznek a magyar nemzeti gyásznapról. A romániai Aradon előbb a Szabadság-szobornál tartanak koszorúzást és megemlékezést. Az eseményen beszédet mond mások mellett Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Gheorghe Falca, Arad polgármestere. Szintén Aradon délután a vesztőhelyen felállított obeliszknél lesz tisztelgés és koszorúzás.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át. 1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.

 

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/43240/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,aradi vértanúk,nemzeti gyásznap
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Éva 2017-10-06 12:58:23
Örök hálával gondolok vértanúinkra, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért. Mi korcs utódok hogyan lehetünk méltók hősies harcukhoz? Nem tudom. Akkor magyar nem magyar összefogott egy nemes ügyért, és most forgácsok vagyunk, fúj a szél szerteszét. Izmusok, ideológiák megtévesztett rabjai vagyunk.
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.02.25. 03:10
A Fidesz tetemes előnye, a pandémia előszele, a kommunizmus keresztény áldozatai, Köllő Babett szürreális galambfeje és Bordán Lili gólyahíre keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.02.24. 04:30
Kelet-Európa demográfiai válsága, a nemzetállamok szuverenista forradalma, Magyarország klímavédelme, a téli Balaton meghódítása és Várkonyi Andrea titkos romantikázása hétfői online lapszemlénkben.

Viharos szél miatt adtak ki figyelmeztetést hétfőre

2020.02.23. 19:40
A kellemes idő úgy tűnik a múlté, ugyanis hétfőn újra feltámad a szél, emiatt pedig az egész országra figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő diákok

2020.02.23. 17:40
Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint egy kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre, miután ma este hazatérnek …

A Külügyminisztérium óvatosságra int az észak-olaszországi utazásokkal kapcsolatban

2020.02.23. 16:10
Olaszország több északi tartományában is rendkívüli a helyzet a koronavírus miatt, ötvenezer ember került vesztegzár alá. …

Ötvenezer embert érint a karantén Olaszországban

2020.02.23. 13:50
Egyre komolyabb a helyzet Észak-Olaszországban a koronavírus miatt: olasz fegyveres erők katonái ellenőrzik a kivezető utakat, leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést, valamint …

Földrengés volt a török-iráni határnál, többen meghaltak

2020.02.23. 12:50
Egy közepesen erős, 5,9-es fokozatú földrengés rázott meg néhány török falut Irán közelében vasárnap reggel.

Két olasz tartományban is karantént rendeltek el a koronavírus miatt

2020.02.23. 08:15
Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében is lezárják az új koronavírus gócpontjait. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ott élők a következő …

Blogstar kávéház

2020.02.22. 21:55
Karácsony kockázatos költségvetése, a Soros-birodalom felsorakozása, Szili Katalin kiállása, a munkaerőhiány kreativitása és Istenes Bence havas lazítása online lapszemlénkben.

Újból többezer migráns várható Európába

2020.02.22. 10:30
Hiába örülünk annak, hogy kezd jó idő lenni, ez azt is jelenti, hogy a migránsok is jobban mozgásba lendülnek.

Ezeket a cikkeket olvastad már?