Blogolj!

Magyarország megerősödésével az egész nemzet nyer

Magyarország megerősödésének az egész magyar nemzet a nyertese, hiszen azzal, hogy Magyarország erős országgá vált, és a magyar gazdaság stabil növekedési pályára állt, nemcsak a Magyarországon élő magyarok, hanem a külhoni magyarok is rendkívüli módon meg tudnak erősödni – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szabadkán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságélénkítő programjának nyertes pályázói írtak alá szerződéseket a programot megvalósító Prosperitati Alapítvány rendezvényén.

Hozzátette: Magyarország megerősödésével Szerbia is erősödik, hiszen a támogatott vállalatok Szerbiában tevékenykednek, és ott fizetnek adót. A magyar kormány érdeke, hogy Szerbia erős, európai ország legyen, ezért Budapest minden erejével támogatni fogja Belgrádot az európai integrációja során.

A miniszter aláhúzta, hogy

2014 óta Magyarország kormánya a külhoni magyar nemzetrészek megmaradását szolgáló gazdaságfejlesztési célok megvalósítására fekteti a legnagyobb hangsúlyt a Kárpát-medencében.

Az első és egyben legnagyobb program a Vajdaságban indult, hiszen 2016 és 2018 között a szerb kormány egyetértésével Magyarországról 30 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást és 30 milliárd forintnyi kedvezményes hitelt helyeznek ki a program keretében a vajdasági magyarság számára.

Szijjártó Péter továbbá nemzetpolitikai sikertörténetnek nevezte a gazdaságfejlesztési programot, amelyhez szerinte négy feltételnek kellett teljesülnie. Mint mondta: Magyarország és Szerbia együttműködése a történelem során soha nem volt olyan jó, mint most, és ezt a helyi magyarok legitim vezetője is megerősítette – utóbbival a miniszter Pásztor Istvánra, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjére utalt.

Emellett Szijjártó Péter kiemelte, fontos szempont az is, hogy

a szerb kormány nemcsak beszél a kisebbségek fontosságáról, nemcsak szavakban tiszteli a kisebbségeket, hanem valóban tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat, és erőforrásként tekint az itt élő magyar nemzeti közösségre.

A szerb kormány úgy tekint a vajdasági magyar közösségre, mint ami összeköti a két országot, és nem úgy, mint ami elválasztja” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter, aki emlékeztetett arra, hogy

a Kárpát-medencében van olyan ország (Ukrajna), amely most éppen gyalázatos módon éppen elveszi a kisebbségi jogokat

Szerbia ellentétes irányban halad – magyarázta, hiszen Belgrádban nemrég fogadták el az oktatási kerettörvényt és a felsőoktatási törvényt, amely megerősítette a kisebbségi jogokat.

A gazdaságfejlesztési program megvalósulásához harmadik feltételként nevezte meg Szijjártó Péter azt, hogy Magyarország kormánya nemcsak feladatának, de felelősségének is tekinti, hogy mindenben kiálljon a határon túli magyar nemzeti közösségekért.

“Felelősségünknek tekintjük azt, hogy a határon túli magyarok boldogulásáért mindent megtegyünk”

– húzta alá.

Majd azzal folytatta, hogy a magyar gazdaság ma már van olyan erős, hogy a belső gazdaságfejlesztés mellett időt, energiát, és pénzügyi kapacitásokat tud mozgósítani a határon túli közösségek gazdasági megerősítésére. Ez a magyar emberek teljesítményének köszönhető – szögezte le, majd úgy folytatta: a magyar gazdaság sikere és ereje lehetővé teszi, hogy a nemzet valamennyi tagja, éljen határon innen vagy túl, szintén profitáljon.

Arra is rámutatott, hogy a program keretében tavaly a kis családi vállalkozások pályázhattak a szülőföldön való megmaradásuk érdekében a mezőgazdaság, a turizmus és vállalkozásfejlesztés terén.

A 6208 győztes pályázat számára 9,9 milliárd forintnyi támogatást biztosított Magyarország. Az idei esztendőben a mezőgazdaság és az ipar területén jelentős munkahelyteremtéssel járó nagyberuházásokat támogatják. Harminchatan pályáztak, ebből 23 győztes pályázat született. A beruházás összértéke 26,8 milliárd forint, ebből az állami támogatás mértéke 11,1 milliárd forint. A nyertes pályázók 700 új munkahelyet teremtenek, valamint 4000 családtól és mintegy 300 beszállítótól vásárolják majd az alapanyagokat. A pályázatok anyagi fedezetét az OTP szerbiai leányvállalatától kapott hitelből, magyar állami költségvetési támogatásból, valamint a vállalatok 25 százalékos önrészéből valósítják meg.

A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis-és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/43260/pics/lead_800x600.jpeg
Aktuális,gazdaság,Magyarország,nemzet,Szerbia,Szijjártó Péter,Ukrajna
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.12.15. 02:50
Karácsony folytatódó tisztogatása, Schilling Árpád jogsértő listázása, a Soros-blog soros hazugsága, a zaklatások balliberális elviccelése és Dallos Bogi forró csókja vasárnapi online lapszemlénkben.

Elkezdődött az Országházi Gyermekkarácsony

2019.12.14. 14:05
Többszáz hátrányos helyzetű határon túli és anyaországbeli gyereket köszöntöttek a Parlamentben karácsony alkalmával.

Blogstar kávéház

2019.12.14. 04:40
Brüsszel bonyolult Brexit-búcsúja, Orbán Viktor karácsonya, Dobrev Klára vérgőzös EU-kompatibilitása, Gyurcsány szocialista falatozása és Lékai-Kiss Ramóna testvérprojektje szombati online lapszemlénkben.

Teljesen megbolondult az időjárás: 16 fok is lehet a jövő héten

2019.12.13. 14:45
Az időjárás továbbra is a bolondját járatja velünk, szóval jobban járunk, ha még nem rakjuk el az őszi kabátot.

Egyre nagyobb üzlet az illegális migráció

2019.12.13. 09:10
Egyre rosszabb a migrációs helyzet: a Századvég Alapítvány elemzése szerint már-már a kábítószer-kereskedelemhez mérhető üzlet az illegális migráció.

Halálos áldozata is van az orosz nehézcirkálón pusztító tűznek

2019.12.13. 07:00
Az Admiral Kuznyecov nevű repülőgép-hordozón még tegnap alakult ki tűz. Mostanra kiderült, hogy halálos áldozata is van a katasztrófának.

Blogstar kávéház

2019.12.13. 02:50
Boros Johnson tarolása, a szocialisták diktatúrája, Hadházy Ákos váratlan beperlése, a Fradi büszke búcsúja és Hosszú Katinka aranyos NASA-dressze pénteki online lapszemlénkben.

Elkészült a képviselők új irodaháza

2019.12.12. 18:30
Egy évet csúszott, de elkészült a Parlamenttel szemben található épület, amit Szabad Györgyről, az első szabadon választott országgyűlés elnökéről neveznek el.

Ügyvédek estek neki egy kórház dolgozóinak Pakisztánban - videó

2019.12.12. 18:05
A lahori kardiológiai intézetben történt a felháborító eset, hárman meghaltak.

Egyszerűsített vámellenőrzést vezet be az ünnepi időszakban Szerbia és Magyarország

2019.12.12. 17:05
Egyszerűsítik a határ- és vámellenőrzést a szerb-magyar határon az ünnepi időszakban, december 15. és január 15. …

Ezeket a cikkeket olvastad már?