Blogolj!

Nem vették észre, hogy változott a törvény a Jobbik elleni nyomozás kapcsán

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a mai nap folyamán nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) beadványa alapján.

Azóta olyan információk láttak napvilágot, miszerint már nincs hatályban az a szakasz az egyesülési törvényben, ami konkrétan utalt arra, hogy az ügyészség törvényességi ellenőrzési hatáskörében bírósághoz fordulhat egy párt működésével kapcsolatban. Egy erre való utalás azonban mégis benne maradt a párttörvényben.

Az ÁSZ eljárásának problémájára Schiffer András ügyvéd, - az LMP korábbi elnöke - hívta fel a figyelmet a Lánchíd rádió péntek adásában.

Ugyanis a pártörvény 10. paragrafusának 4. pontja szerint ha

az Állami Számvevőszék azt észleli, hogy a párt gazdálkodása körében jogellenesen járt el, felhívja a törvényes állapot helyreállítására. Súlyosabb törvénysértés esetén, vagy ha a párt nem tesz eleget a felhívásnak, az Állami Számvevőszék elnöke az ügyész Ectv. 11. § (3) bekezdésének megfelelő eljárását indítványozza.

Ez alapján a párttörvény az egyesülési törvényre (Ectv) hivatkozik, amely korábban súlyos esetben valóban megalapozhatta egy párt megszüntetésének kezdeményezését az ügyészség felé. És itt jön a DE. Mint kiderült az Ectv. 11 paragrafusának 3. bekezdését a parlament egy éve már hatályon kívül helyezte.

Mégis, az egymásnak ellentmondó jogszabályok ténye nem változtat azon, hogy az ügyészségnek van ellenőrzési jogköre a pártok működése felett. Már csak az kérdés, hogy mi lesz ezek után az ügy kimenetele?

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/43264/pics/lead_800x600.jpeg
Aktuális,ÁSZ,Jobbik,nyomozás,plakát,Schiffer András,törvény
 

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.11.27. 05:15
A korrupciós veszély fokozódása, a Gyurcsány-kormány LMBTQ-politikája, a népszavazás álcája, Diego Maradona rejtélyes halála és Vlagyimir Putyin titokzatos leánya pénteki online lapszemlénkben.

Rákay Philip: Nem kérdés, hogy Magyarország újra célkeresztbe kerül

2020.11.26. 16:15
Joe Biden megválasztásával újabb támadásokra számíthat Magyarország, erre pedig már most fel kell készülni – figyelmeztet legújabb videójában Rákay …

Müller Cecília: Egyre több a teszt, ezért egyre több a regisztrált fertőzésszám

2020.11.26. 13:45
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket és …

Blogstar kávéház

2020.11.26. 05:20
A Fidesz-hadtest nyugat-balkáni nyomulása, a multikulturális társadalom önfeladása, Brüsszel rögeszmés büntetése, a Jobbik zuhanórepülése és Oszter Sándor vörös rózsái csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezt a cikket cenzúrázta a “független” Soros-média

2020.11.25. 12:15
Orbán Viktor közzétette Soros Györgynek szánt levelét, miután a Project Syndicate letiltotta azt.

Müller Cecília: Folyamatosan zajlik az egészségügyi dolgozók tesztelése

2020.11.25. 11:55
Megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs, ahol ismertették a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

3806 fővel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma itthon

2020.11.25. 09:30
Ezzel összesen már 185 687 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma az országban. Az elmúlt huszonnégy órában 106-an hunytak el, összesen 4 114 áldozata van már a …

Blogstar kávéház

2020.11.25. 05:15
Dobrev Klára predátor üzemmódja, a Fehér Ház fehér zászlója, a Fradi csodálatos helytállása, Párizs illegális migrástábora és Nádai Anikó tanulságos üzenete szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.11.24. 05:15
A magyar rendvédelem háborgása, Párizs illegális koronapartijai, Brüsszel lopakodó kvótatervei, Törőcsik Mari köszöntése és Curtis szerelmes őrangyala keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.11.23. 04:10
A baloldal szolgalelkű tapsikolása, Franciaország brutális cenzúrája, a belga járványkezelés katasztrófája, az oktatási intézmények leszűrése és Várkonyi Andrea rejtélyes eltűnése hétfői online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?