Blogolj!

Orbán ismét keményen nekiment Brüsszelnek a Soros-terv miatt

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a "brüsszeli gépezet" Soros György tervét hajtja végre bevándorlásügyben, de a magyarok a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultáción megüzenhetik Brüsszelnek, hogy kiállnak a nemzeti érdekek mellett.

fotó: mti

A kormányfő a Kossuth rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: Soros György embereket, szervezeteket vásárolt, Brüsszel a befolyása alatt áll, le akarják bontani a kerítést, be akarják engedni Európába milliószám a bevándorlókat, majd kötelezően szét akarják osztani őket, aki pedig nem engedelmeskedik, azt meg akarják büntetni.

Brüsszelben a történések pontosan úgy haladnak - folytatta -, ahogy azt Soros György közzétette, "ez egy tervszerű dolog", Magyarország pedig "nem a hülyék országa", nem lehet úgy tenni, "mintha véletlenül történnének a dolgok".

"Felszínre hoztuk, hogy létezik egy Soros-terv, amit egyébként maga a szerző is bevallott és beállítottuk a politikai élet középpontjába"

– fogalmazott a kormányfő.

A "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultációval kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: ha Magyarország meg akarja védeni az érdekeit, akkor Brüsszelben azt kell éreznie mindenkinek, hogy a magyar társadalom véleménynyilvánításra hajlandó részének nagy többsége kiáll a nemzeti érdekek mellett, amit a kormány is képvisel.

Az EU jövőjével kapcsolatos reformelképzeléseket kommentálva a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben az unió jövőjéről szőnek terveket, aközben "a kezeink között porlad szét a schengeni rendszer", a külső határvédelem helyett belső határok épülnek. Ezt alátámasztandó idézte azt a javaslatot, amely alapján a tagállamoknak három évre joguk lenne visszaállítani a határellenőrzést Schengenen belül. Ugyanígy "éppen most szorítjuk megint korlátok közé" a munkaerő mozgását - jelezte.

Kötelezettségszegési eljárás? Közröhej!

A rádióinterjúban szó volt a civiltörvény miatti kötelezettségszegési eljárásról is. Orbán Viktor politikai ügynek nevezte a jogszabály miatti eljárást. Valójában arról van szó - folytatta -, hogy a brüsszeli bürokraták egy politikai döntést akarnak rákényszeríteni - jogi eszközzel - Magyarországra.

A törvénnyel kapcsolatos brüsszeli beadvány szerinte politikai megrendelésre készült dokumentum, "értelmes jogász még kézbe sem veszi, mert megégeti a kezét", az "közröhej tárgya mindenhol Európában", "annyira nevetséges, hogy azzal nem lehet mit kezdeni". "Ha elfogadnánk, mi is nevetségessé válnánk" - tette hozzá.

"Arról van szó, hogy ha valaki külföldről pénzt fogad el, akkor azt be kell vallani. Pont. Mit sért ez?"

- kérdezte a kormányfő.

Szavai szerint az a kérdés, hogy meddig bírja Brüsszel "ezt a köznevetség tárgyává válást". Az egész EU azért van bajban, azért nincs becsülete az európai vezetésnek, mert ilyen döntéseket hoznak az ottani bürokraták, "ilyen dolgokkal inzultálják, sértegetik a tagállamokat" - jegyezte meg.

A törvényeket még a milliárdosoknak is be kell tartaniuk!

CEU-ügyben Orbán Viktor megismételte: a törvényeket mindenkinek, még a milliárdosoknak, az amerikai-magyar kettős állampolgároknak és az általuk pénzelt szervezeteknek is, be kell tartaniuk. A szóban forgó bonyolult ügy pedig jelenleg szakértői szinten van - mondta a CEU-ról.

Az Európai Parlament jogállami eljárásával kapcsolatban a miniszterelnök azt idézte fel, hogy "múltkor is járt itt egy delegáció Brüsszelből", amelyik a magyarországi beruházásokat ellenőrizte, és megállapította, hogy azok léteznek, Magyarország semmilyen értelemben nem lóg ki a sorból.

"Ami ezen túl van", az ismét csak politikai természetű támadás, "nyilván arról van szó, hogy el kell foglalniuk magukat a képviselőknek, amíg mi helyettük is védjük Európát". Miközben a magyar kormány ezt a munkát végzi, "ők ott bent kényelmesen, a tutiban finnyáskodnak", de "lerázzuk ezt magunkról, mint kutya a vizet" - fogalmazott.

Szerinte egyébként a Magyarországról jelentést készítők is mind "Soros emberei", "az ő tenyeréből esznek", a jelentésük pedig arról szól majd, hogy jobb lenne, ha nem lenne kerítés, jobb lenne beengedni a migránsokat, és pénzt adni nekik.

Orbán Viktor megerősítette, hogy a visegrádi négyek miniszterelnökei a legközelebbi brüsszeli csúcstalálkozó előestéjén találkoznak Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel, és egy "baráti beszélgetést" folytatnak majd.

Marosvásárhely és Ukrajna

A marosvásárhelyi iskolaügyet és az új ukrán oktatási törvényt firtató kérdésre válaszolva a miniszterelnök kifejtette: Romániában "előrébb vagyunk, mint voltunk", mert a kormánypárt elnökével, Liviu Dragneával sikerült személyes kapcsolatot kialakítani, ami "mintha rejtegetne valami reményt a jövőre nézve". Ukrajnával viszont nem így áll a helyzet, egyelőre az oktatási törvény miatt kisebbségi jogsérelmet elszenvedett országok együttműködését próbálják létrehozni - mondta. Úgy fogalmazott: nem fenyegetni akarják Ukrajnát, hanem meg akarják vele értetni, hogy miközben "háborúban állnak" vagy legalábbis "határkonfliktusuk" van Oroszországgal, a gazdaságuk bajban van, az EU-n kívül pedig nem számíthatnak senkire, aközben nem lehet a kisebbségek már elért jogaiból elvenni.

Belpolitikai kampány és a Jobbik

A magyar belpolitikai helyzetet úgy kommentálta: az, hogy egyszer csak sok miniszterelnök-jelölt tűnik fel, mint eső után a gomba, abból nem következik, hogy a kampány megkezdődik. A kormánynak nem áll módjában részt venni a kampányban egyelőre, mert dolgozni kell - jelentette ki, hozzátéve: kampány akkor lesz, ha a kormány - a választások előtt 2,5-3 hónappal - elvégezte négyéves munkáját.

Arra a felvetésre, hogy az Alapjogokért Központ szerint az ügyészség kérheti a Jobbik megszüntetését, ha az nem működik együtt az Állami Számvevőszékkel, Orbán Viktor úgy reagált: ezt a kérdést nem szeretné beemelni a politikai térbe, mert ez egy technikai, jogi, ellenőrzési, pénzügyi kérdés. A törvényeket be kellene tartani, és akkor nem lenne baj - mondta.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/43249/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Tizenegy fővel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma itthon

2020.08.05. 10:50
Ezzel 4564 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy idős krónikus beteg. A járvánnyal összefüggésben eddig 599-en haltak meg, …

Bejrúti robbanás: Megsérült a magyar követség épülete is

2020.08.05. 10:10
Bár a keddi robbanásban megsérült a magyar nagykövetség épülete is, de magyar érintettről nem tudni, segítséget eddig senki nem kért – közölte a Külgazdasági és …

Magyar szemtanúja is volt a bejrúti robbanásnak

2020.08.05. 07:45
Egy Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a libanoni főváros kikötőjében kedd este történt robbanásnak, amelynek több ezer sebesültje és már több tucat halottja van.

Blogstar kávéház

2020.08.04. 23:40
Márki-Zay magyarázkodása, Bejrút tragédiája, Kaleta visszatánca, a kisvárdai futballcsapat koronavírus-harca és a volt spanyol király inkognitóba vonulása szerdai lapszemlénkben.

Senkit nem zaklattak az Operettszínházban

2020.08.04. 20:00
Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere júniusban bízott meg egy vizsgálóbizottságot azzal, hogy derítse ki, van-e alapja a Budapesti Operettszínházról megjelent zaklatási híreknek

Kilenc újabb fertőzött, egy halálos áldozat

2020.08.04. 09:30
Az elmúlt huszonnégy órában elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg és kilenccel, 4553-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.

Blogstar kávéház

2020.08.03. 22:25
Irán koronavírus-áldozatainak tagadása, Karácsony Gergely Lánchíd körüli töketlenkedése, II. Lipót szobrának megrongálása, Janicsák Veca veszélybe került házassága és Fucsovics Márton szülővárosában aratott győzelme a keddi online …

Harminchatan fertőződtek meg egy családi rendezvényen

2020.08.03. 16:30
A koronavírusos betegek Győr-Moson-Sopron megyében kapták el a fertőzést.

9 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon

2020.08.03. 08:45
9 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4544 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Több mint százötven határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

2020.08.03. 08:00
Nem nyugszanak a migránsok: az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 154 határsértő ellen kellett intézkedniük a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?