Blogolj!

Az osztrákoknál Orbán Viktor is a kampány része

Előrehozott parlamenti választás kezdődött vasárnap reggel Ausztriában, a több mint 6,4 millió választásra jogosult közvetve arról is dönt, hogy milyen irányba terelődjön az ország politikája, milyen kormánykoalíció lehet életképes.


Késő estére már végeredményhez közeli állapotba érhet a szavazatszámlálás, de hivatalos végeredmény csütörtökön várható, a levélben leadott voksok megszámlálását követően.

A választáson 16 párt indul, de az előzetes közvélemény-kutatások szerint közülük csak hatnak van igazán esélye arra, hogy átlépje a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, vagyis a szavazatoknak legalább a 4 százalékát megszerezze.

A várakozások szerint a legtöbb szavazatot az eddigi külügyminiszter, Sebastian Kurz konzervatív pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kapja. A voksok körülbelül egynegyedére számíthat az ÖVP-től jobbra álló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), és hasonló eredményt várnak a prognózisok alapján az Osztrák Szociáldemokrata Párttól (SPÖ) is. A maradék - jóval kevesebb mint 20 százaléknyi - szavazaton a Zöldek, az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS), és az egykori zöldpárti Peter Pilz alapította Pilz Listája osztozik majd, ha a prognózisok beigazolódnak.

Az országban azért kell előrehozott választásokat tartani, mert az SPÖ és az ÖVP közötti nagykoalíció tavasszal válságba került. Mindkét párt értésre adta azt is, hogy a mostani választás után nem kívánja folytatni a közös kormányzást. Az elemzők ezért az ÖVP és az FPÖ koalícióját valószínűsítik, kancellárnak pedig Kurzot jósolják, aki ez esetben Európa legfiatalabb kormányfője lenne a maga 31 évével.

Az osztrák választások kapcsán egyébként elég sokat emlegetik Orbán Viktort, minden vitában felmerül a neve, esetleg tőle idéznek. Kurz még a kampány hajrájában is „versengene” vele, ugyanis szerinte 2015-ben például nem is a szerb-magyar kerítésnek volt köszönhető a menekültáradat megállítása, hanem neki, mivel Macedóniával rendkívül jó viszonyt ápol. Emiatt történhetett az is, hogy a macedónoknak sikerült feltartóztatni a menekülteket és visszaszorítani őket Görögországba. Ellenfele, Heinz-Christian Strache (FPÖ) szerint viszont ez kizárólag Orbán Viktor érdeme volt. (Érdekes, hogy amúgy a Kurz-féle ÖVP a Fidesz testvérpártja, mégis annak riválisa, az FPÖ áll ki a magyar miniszterelnök mellett.)

Összeségében tehát a kampánytémák között kiemelt szerepet kapott a migrációs politika - a felmérések szerint azok a pártok tettek szert nagyobb támogatottságra, amelyek szigorúan korlátozni kívánják a bevándorlást.

 

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/43618/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Ausztria,Sebastian Kurz,választás
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.12.16. 04:30
Michelisz Norbert történelmi diadala, a szocialisták sunnyogása, fejetlenül szúrt kultúrmilliárdok, az alma téli hódítása és Singh Viki kerek popsija hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.12.15. 02:50
Karácsony folytatódó tisztogatása, Schilling Árpád jogsértő listázása, a Soros-blog soros hazugsága, a zaklatások balliberális elviccelése és Dallos Bogi forró csókja vasárnapi online lapszemlénkben.

Elkezdődött az Országházi Gyermekkarácsony

2019.12.14. 14:05
Többszáz hátrányos helyzetű határon túli és anyaországbeli gyereket köszöntöttek a Parlamentben karácsony alkalmával.

Blogstar kávéház

2019.12.14. 04:40
Brüsszel bonyolult Brexit-búcsúja, Orbán Viktor karácsonya, Dobrev Klára vérgőzös EU-kompatibilitása, Gyurcsány szocialista falatozása és Lékai-Kiss Ramóna testvérprojektje szombati online lapszemlénkben.

Teljesen megbolondult az időjárás: 16 fok is lehet a jövő héten

2019.12.13. 14:45
Az időjárás továbbra is a bolondját járatja velünk, szóval jobban járunk, ha még nem rakjuk el az őszi kabátot.

Egyre nagyobb üzlet az illegális migráció

2019.12.13. 09:10
Egyre rosszabb a migrációs helyzet: a Századvég Alapítvány elemzése szerint már-már a kábítószer-kereskedelemhez mérhető üzlet az illegális migráció.

Halálos áldozata is van az orosz nehézcirkálón pusztító tűznek

2019.12.13. 07:00
Az Admiral Kuznyecov nevű repülőgép-hordozón még tegnap alakult ki tűz. Mostanra kiderült, hogy halálos áldozata is van a katasztrófának.

Blogstar kávéház

2019.12.13. 02:50
Boros Johnson tarolása, a szocialisták diktatúrája, Hadházy Ákos váratlan beperlése, a Fradi büszke búcsúja és Hosszú Katinka aranyos NASA-dressze pénteki online lapszemlénkben.

Elkészült a képviselők új irodaháza

2019.12.12. 18:30
Egy évet csúszott, de elkészült a Parlamenttel szemben található épület, amit Szabad Györgyről, az első szabadon választott országgyűlés elnökéről neveznek el.

Ügyvédek estek neki egy kórház dolgozóinak Pakisztánban - videó

2019.12.12. 18:05
A lahori kardiológiai intézetben történt a felháborító eset, hárman meghaltak.

Ezeket a cikkeket olvastad már?