Blogolj!

Egy év haladékot kapott a CEU

A parlament 2019. január 1-jéig meghosszabbította azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit - adta hírül az MTI.

Mindez azt jelenti, hogy egy év haladékot kapott a CEU is, hiszen az eddigi szabályozás szerint 2018. január 1-jéig kellett volna az érintett egyetemeknek megfelelniük a felsőoktatási törvényben előírt feltételeknek.

A Ház 118 igen, 31 nem és 1 tartózkodás mellett döntött kedden a felsőoktatási törvény módosításáról a kormány kezdeményezésére. A Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett indítvány arra hivatkozott, hogy a jogszabály szerinti nemzetközi megállapodást eddig csak a McDaniel College Budapesttel kötötte meg Magyarország, a többi intézmény esetében a tárgyalási szakaszban tartanak.

A kormány - részben a Velencei Bizottság véleményére is utalva - a határidő meghosszabbítását tartotta szükségesnek a jogkövetés megkönnyítése érdekében. Trócsányi László korábban azt nyilatkozta: a kormány kitart azon meggyőződése mellett, hogy a magyar jogszabályok mindenkire kötelezőek, még az amerikai Central European Universityre is. Emlékeztetett: a Velencei Bizottság világossá tette, hogy a felsőoktatási intézmények szabályozása nemzeti hatáskör.

A parlament április 4-én fogadta el a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi működésére vonatkozó szigorításokat. E szerint a jövőben akkor adhat oklevelet ilyen intézmény, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. További feltétel, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény a székhely szerinti országban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősüljön.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/43702/pics/lead_800x600.jpg
CEU,felsőoktatás,külföldi egyetemek,lex CEU,Trócsányi László
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Éva 2017-10-17 21:17:33
Nem kellett volna haladékot adni, nem értek egyet ezzel.
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Hivatalos: Trócsányi László von der Leyen biztosjelöltjei között

2019.09.09. 15:15
Kedden derül ki, az Európai Bizottság német elnöke milyen portfóliót szán a magyar biztosjelöltnek.

Trump kivégezte a liberális véleményterrort

2019.03.22. 07:40
Történelmi jelentőségű rendelete garantálja a konzervatív diákok szólásszabadságát az amerikai felsőoktatásban.

Trócsányi: ma is érvényes a 12 pont

2019.03.14. 15:35
Az elmúlt 30 évben „óriási utat tettünk meg”, ma már olyan „Európában vagyunk”, ahol érvényesül a szólásszabadság – mondta a miniszter.

Ilyen változásokat hozhat a munkahelyi számítógépekre vonatkozó szabályozás

2019.02.27. 20:45
Nemrég a parlament elé került a Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett salátatörvény (olyan törvény, amely által …

Orbán: Soros tehetséges, de veszélyes – nem hagyja csak úgy el Budapestet!

2018.12.23. 10:30
Európa csak akkor lehet sikeres, ha európai marad, Magyarországon a család az első, és nagyon vigyázni kell Soros György spekulációira – mondta …

Trócsányi: 1956 hősei ma is üzennek

2018.11.04. 13:35
Az igazságügyi miniszter szerint kötelességünk átadni a jövő generációnak azt az üzenetet, hogy „büszkék vagyunk az országunk megmaradásért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő hőseinkre”.

Trócsányi: Az önbizalom terén példát vehetnénk a franciáktól

2018.10.09. 19:40
Az igazságügyi miniszter Lázár János országgyűlési képviselővel mutatta be Hódmezővásárhelyen a Párizsi Napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből …

Trócsányi László: Az éles magyar hang megbontja a látszólagos európai összhangot

2018.07.06. 13:20
Komolyan felmerülhet a kérdés: ki irányítja a világot? Van-e még a politikának szerepe a világ dolgainak irányításában vagy a …

Trócsányi László személyesen semmisítette meg a fake news-okat

2018.06.08. 20:40
Párizsi nagykövetsége idején az antiszemitizmus hamis vádjával és a kettős állampolgárság megadását övező értetlenséggel is meg kellett küzdenie. Felvette a …

Trócsányi: kettős mércét alkalmaz a Európai Bizottság Magyarországgal szemben

2017.12.09. 16:05
Kettős mércét alkalmaz Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal szemben az Európai Bizottság a kötelező kvóta ügyében az …

Ezeket a cikkeket olvastad már?