Blogolj!

Blogstar kávéház

Kockázat

Hazatérő dzsihádisták.

Ahogy zsugorodnak az Iszlám Állam területei Irakban és Szíriában, úgy válik egyre égetőbb problémává világszerte, hogy mi legyen a sorsa a hazavágyó külföldi harcosoknak és családjuknak – írja a Magyar Nemzet Online.

„Törvény előtt kell felelniük, és lehetőleg jó hosszú időre rács mögé kell őket dugni – vágják rá a legtöbben, de bizonyítani, hogy valaki mit és hogyan csinált Irakban és Szíriában, már korántsem olyan könnyű. Főleg, hogy nem feltétlenül harcosokról beszélünk. A terroristák gyakran családjukat is magukkal vitték, a gyermek pedig aligha hibáztatható szülei bűneiért. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a visszatérők óriási biztonsági kockázatot jelentenek.”

Hazavágynak az Iszlám Állam külföldi harcosai

„Én csak lazítottam, a barátaimmal lógtam, videojátékoztam és bicikliztem" - így írta le az Iszlám Állam azóta felszabadított szíriai „fővárosában", Rakkában töltött életét a SkyNewsnak adott interjújában Shabazz Shuleman. Az alig 22 esztendős brit fiatalember állítja, volt ugyan fegyvere és egyenruhája, de soha nem bántott senkit, és magát sem bűnözőnek, sem terroristának nem tartja.

Kiigazítás

Futás a felmelegedés ellen.

Egy kutatás, amiben 4,7 millió maratoni befutó idejét elemezték, kimutatta, hogy a hőmérséklet, a globális felmelegedés kifejezetten nagy hatással van a futók idejére, ugyanis 4 és 10 Celsius-fokos hőmérséklet között teljesítenek a legjobban – adja hírül a 444.hu.

„A hőmérséklet a hobbifutókra van a legnagyobb hatással, de zavarja a profikat is: ha a maratoni időket kiigazítanánk a hőmérséklettel, a férfi világcsúcsban is lennének változások. Ez a hatás azonban a férfiaknál erősebb, a profi női futóknál nem ennyire jelentős.”

A globális felmelegedés elrontja a maratonjainkat - 444

Egy kutatás, amiben 4,7 millió maratoni befutó idejét elemezték, kimutatta, hogy a hőmérséklet kifejezetten nagy hatással van a futók idejére. Az elemzéshez az elmúlt 20 év több mint 900 maratoni futóversenyéről érkezett adatokat használtak fel, és kimutatták, hogy a futók 4 és 10 Celsius fokos hőmérséklet között teljesítenek a legjobban.

Ingerlés

Gyilkos négylábúak.

Az elmúlt hónapokban több kutyatámadás történt az országban, a megtámadott emberek közül néhányan súlyosan megsérültek, és haláleset is akadt – az Origo elemzi a hátteret.

„Nem azt akarjuk mondani, hogy minden kutyától félni kell, az viszont biztos, hogy fontos az óvatosság. Az Origónak Wirth-Veres Gábor kutyaoktató elmondta, hogy a kutyák normális esetben nem támadnak emberre. Ha mégis, akkor a leggyakoribb esetben az emberek nem ismerik fel a kutya jelzéseit és tovább folytatják az állat ingerlését. Támadhatnak még területvédelemből vagy félelemből is, amikor sarokba szorítják őket.”

Megvadult kutyák gyilkos támadásai

Az elmúlt hónapokban több kutyatámadás történt az országban. A megtámadott emberek közül néhányan súlyosan megsérültek, de volt olyan is, aki nem élte túl a támadást, köztük egy kisfiú. Az agresszív kutyák többsége harci kutya, volt, de nem mindegyik. Egy férfi 2015-ben költözött egy budapesti, XV. kerületi házba, amihez tartozott egy kis udvar is.

Ellenőrzés

Selejtes gyermekáruk.

Nem árt az elővigyázatosság: a gyerekbiciklik, rollerek, gyerekülések, gördeszkák, görkorcsolyák harmada vérzett el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tesztjén – számol be róla a Hirado.hu.

„A gyerekkerékpár vásárlása előtt mindenképp ellenőrizzük, hogy legyen rajta két fék, a láncvédő burkolja be a teljes láncot, a támasztókerekek legyenek elég távol egymástól, terhelésre pedig ne hajoljanak el. A kormány végén legyen kézlecsúszás-gátló bütyök, a szerkezeten ne legyen éles sarok és a nyereg is legyen stabil.”

Gyerekülés, bicikli: a vizsgált termékek harmada elvérzett a teszten

Gyerekbicikli, roller, gyerekülés, gördeszka, görkorcsolya: nem mindegyik veszélytelen a gyerekekre. Az M1 fogyasztóvédelmi magazinjának riportja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium legújabb vizsgálatát mutatta be. Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: a minisztérium akkreditált műszaki laboratóriuma összesen 67 darab olyan terméket vizsgált, amelyet a gyermekek sportolási, szabadidős tevékenységre használnak.

Méltányosság

Röhejes nyugdíjak.

A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége próbál valamilyen nyugdíjkiegészítést kiharcolni azoknak a művészeknek, például Koós Jánosnak és Demjén Ferencnek, akik több évtizednyi munka után 50-70 ezer forintnyi nyugdíjat kapnak.

„Gyimesi László elnök szerint a cél az, hogy az érintettek méltányossági alapon valamilyen nyugdíjkiegészítést kapjanak. Nem hagyományos társadalombiztosítási, hanem valami járadékjellegű megoldást keresnek. Akár a jogdíjak egy részét is fordíthatnák nyugdíjkiegészítésre – tette hozzá.”

Röhejes nyugdíjat kap Koós János, de nem ő az egyetlen

A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége próbál valamilyen nyugdíjkiegészítést kiharcolni az érintett művészeknek.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/44406/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.07.11. 21:45
Aggasztó korona-körkép, sunnyogva hallgató francia baloldali sajtó, Hadházy kínos lebukása, rendkívüli lengyel kampányhajrá és Kulcsár Edina szexizése vasárnapi online lapszemlénkben.

Kánikula után lehűlés

2020.07.11. 17:30
Kicsit fellélegezhetünk, ugyanis este megérkezik a hűvösebb idő hazánkba. Ez persze csapadékkal, néhol pedig heves széllökésekkel is járni fog.

Hat új koronavírusos beteget regisztráltak, ketten elhunytak

2020.07.11. 09:10
Ezzel 4229 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 595-re emelkedett az elhunytak száma, 2974-en pedig már …

Blogstar kávéház

2020.07.10. 22:45
A német migránspolitika pálfordulása, a példamutató magyar járvány elleni védekezés, a haladó nyugat transznemű modellje, a közösségi média fenyegető veszélye és a magyar labdarúgás reménysége szombati online lapszemlénkben.

Hárommal nőtt a koronavírusos betegek száma

2020.07.10. 09:20
Ezzel 4223 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, összesen így már 593-an haltak meg, de 2941-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.07.10. 04:05
Az Európai Unió korrupciója, a koronavírus-járvány tombolása, a radikális baloldal káoszelmélete, a székelyek második esélye és Tóth Gabi szerelmi kürtölése pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.09. 04:45
A jogállamiság különös kompromisszumai, az európai szocialisták sunnyogása, a Nemzeti Konzultáció hasítása, a Balkán gócpontosodása és Farkasházi Réka lángoló szerelme csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.08. 04:00
Karácsony Gergely állati hazugsága, a szélsőbal előretörése, Magyarország rejtett csodái, az innovatív kenyerek térhódítása és Ada megtervezett babaprojektje szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.07. 05:20
Soros György abortuszpártolása, az iskolaőrök elrettentése, Baranyi Krisztina boszorkányüldözése, a britek kristálytiszta részegsége és a magyar Barbie testképzavara keddi online lapszemlénkben.

Feloszlatta magát Mohács képviselő-testülete

2020.07.06. 17:15
Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, ezért legkésőbb százhúsz napon belül helyhatósági választásokat tartanak a Duna-parti városban - közölte a település jegyzője hétfőn.

Ezeket a cikkeket olvastad már?