Blogolj!

Kisöpri Botka alól a trónust a VIP-parkolóbotrány?

Szabó Bálint, a Szeviép-károsultakat is képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője annak kapcsán kezdeményezte a szegedi szocialista polgármester visszahívását, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetés alapos gyanúja miatt eljárást indított vezető beosztású hivatalos személyek ellen. A jogi bizottság lepattintotta, de nem adja fel!

Elmenekült Szabó Bálint jogász elől hétfőn a szegedi közgyűlés baloldali többségű jogi bizottsága. A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a szocialisták bukott miniszterelnök-jelöltje, Botka László szegedi polgármester városvezetői tisztségéből történő azonnali visszahívását kezdeményezte. A szegedi önkormányzathoz benyújtott indítványában arra hivatkozott, hogy Botka elveszítette a közbizalmat, miután a VIP-parkolóügyben szeptember 25-én a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetés alapos gyanúja miatt eljárást indított vezető beosztású hivatalos személyek ellen, és az ügyben felmerülhet a polgármester érintettsége is.

A jogász még korábban, október 16-án a szegedi parkolóbotrányt tárgyaló Gyulai Járásbíróság előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: alapos lehet a gyanú, hogy Botka László és társai különböző hivatalos személyeket hivatalos minőségükben megvesztegettek ingyenes parkolóbérletekkel, ezzel olyan jogtalan előnyhöz juttatták magukat és másokat, melyek miatt indokolt volt megindítani ezt az eljárást. Úgy vélte, nagyrészt ez vezetett oda, hogy – a Szabó szavaival élve – „saját korrupciós ügyeibe belefulladt” Botka váratlan gyorsasággal menekült el október 2-án a szocialisták miniszterelnök-jelölti posztjáról.

A Szeviép-károsultakat is képviselő cég ügyvezetője mostani beadványában emlékeztetett, a Botka által összehívott, és sokszor általa is irányított vezetői értekezleteken éveken át százas nagyságrendben osztogattak jogszabályi felhatalmazás nélkül ingyenes parkolóbérleteket mások mellett Botka feleségének és titkárnőjének, az MSZP makói illetőségű megyei elnökhelyettesének, de a megyei és a városi rendőrség vezetője egyaránt kapott ebből a juttatásból. A helyi önkormányzatokról szóló 2011-es törvény pedig kimondja: az önkormányzati képviselő nem folytathat olyan tevékenységet, amely a feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingathatja. Az indítványban megjegyzi, a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztálya vezető beosztású hivatalos személy által a kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat eljárást, indított nyomozást, és

az ügyben több rendőri vezető, valamint maga a polgármester is érintett lehet, ami bőséggel elegendő a közbizalom megingatásához.

Szabó Bálint hiába adta át hétfőn személyesen is indítványát a jogi bizottságnak, és kérte, mivel „az ügy rendkívül súlyos, a döntés pedig közérdekből nem tűr halasztást, a bizottság mai, a közgyűlés pedig pénteki ülésén állapítsa meg Botka László polgármester összeférhetetlenségét”, erre nem került sor. Binszki József DK-s elnök ugyanis átvezényelte a testületet egy másik terembe, miközben biztonsági őröket hívtak a jogászra, s kivezették a városházáról, indítványát pedig nem voltak hajlandóak megtárgyalni.

Szabó Bálint (balra) szót kért, a balos politikusok megfutamodtak...

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint elképesztő és felháborító, hogy egy ilyen beadványt érdemi vizsgálat nélkül próbál meg lesöpörni az asztalról egy szakbizottság, melynek az lenne a feladata, hogy a közgyűlés elé terjessze az anyagot. A Blogstar megkeresésére elmondta:

a bizalmatlansági, összeférhetetlenségi indítvánnyal a szegedi közgyűlésnek törvényességi kötelezettsége 30 napon belül foglalkozni. Amennyiben ezt most pénteken nem teszi meg, akkor kénytelenek lesznek rendkívüli ülést összehívni ez ügyben. Azt ígérte, erre pénteken a városházán személyesen is felhívja a képviselők figyelmét, tehát ott lesz a helyszínen.

Úgyhogy Botka László egyrészt ismét izzadhat, másrészt készülhetnek a biztonsági őrök, mert az elmúlt hónapok történései alapján nem nehéz megjósolni, hogy következik az újabb bevetés. Már csak az a kérdés, kinek a kezére és mikor kerül a bilincs...

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/44463/pics/lead_800x600.jpg
Botka László,MSZP,parkolási botrány,Szabó Bálint,Szeged
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Ismét lezárják a fél országot - erre számíthatunk a hétvégén

2020.04.24. 19:20
Ismét szigorítják a hétvégén a szabadban tartózkodás szabályait a nagyvárosokban. Az önkormányzatok - élve a kormánytól kapott felhatalmazásukkal - több …

Fidesz: az EU nem adott forrást a koronavírus elleni védekezésre

2020.03.27. 18:50
A kormánypárt szerint nincs új a nap alatt: hazudik az MSZP.

Felháborító, hogy luxuskörülmények között élnek a Szeviép-vezérek!

2020.03.10. 04:40
A Botka László vezette balliberális szegedi önkormányzat „házi kedvenc cége” mintegy 500 vállalkozót nem fizetett ki – emlékeztetett a Fidesz a …

A kommunizmus áldozataira emlékezünk

2020.02.25. 15:15
1947-ben ezen a napon vitték el a szovjet csapatok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a Szovjetunióba, ahol nyolc évet töltött fogságban. A politikus letartóztatása és fogvatartása az első …

Szabó Bálint: ki kell borítani végre a szegedi bírósági bilit!

2020.02.08. 06:00
Ha valahol ténylegesen és látványosan sérül a jogállamiság, az egy balliberális polgármester városában, a hozzá kötődő bírósági vezetők és bírók …

Ittasan vezetett a szocialista politikus, az ellenzék szerint csak "kis baki" történt

2020.01.29. 08:25
Horváth Tamás a helyi gimnázium báljáról tartott hazafelé, mikor a rendőrök megállították. Az …

Trükkös: Botka beszállítója tárgyalja Botka ügyvédjének büntetőperét

2020.01.16. 10:40
A PestiSrácok.hu újabb elképesztő összeférhetetlenséget bukkant a Szegedi Törvényszéken.

Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Hunvald Györgyöt

2020.01.13. 14:15
Első fokon egy év szabadságvesztésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a mintegy másfél évtizede Erzsébetváros szocialista polgármestereként elkövetett több …

Elítélték Botka László munkatársait a VIP-parkolóperben

2020.01.10. 14:15
Milliós büntetéseket kell fizetnie Botka László kabinetfőnökének, valamint a volt jegyzőnek és alpolgármesternek is.

Gyurcsány lendületből, végleg bedarálhatja az MSZP-t

2020.01.07. 04:15
2022 után végleg eltűnhetnek a hazai politikai palettáról a szocialisták.

Ezeket a cikkeket olvastad már?