Blogolj!

Megszólalt az elfenekelt táncos

Arccal és névvel vállalva tárta a nyilvánosság elé az ATV Egyenes beszéd című műsorában Maros Ákos táncos, színész, hogyan bántalmazta egykori színházi rendezője – írja az index.hu.

Állítása szerint több mint húsz évvel ezelőtt – akkor 18 esztendős volt – Kerényi Miklós Gábor fenekelte el büntetésből. 

Az Indexnek így mesélte el a történetét: „Fiatal voltam, éltem a világomat, egyszer-egyszer elkéstem a próbáról; ott voltam, csak késtem. Ő meg ordított a mikrofonba, hogy hol vagyok, ki vagyok rúgva, kéri vissza az előleget – óriási balhé volt. A munkatársai csitították, úgyhogy megkönyörült, de azt mondta: az esti próba után természetesen ezt meg kell torolnia, elfenekel, hogy megtanuljam, ne késsek el többet. Mondtam, hogy na persze.”

„Este felmentünk Szegeden az Apáti Kollégiumba. Heteroszexuális vagyok, eszembe se jutott, hogy bármi olyasmire gyanakodjak, sőt, igazából még úgy is éreztem, cool, hogy majd megiszunk valamit együtt a nagy rendezővel. A kollégium egyik termében iskolapadok voltak; becsukta az ajtót, feldöntötte az egyik padot, és eltorlaszolta vele a kijáratot. Azt mondta, vegyem le a nadrágomat, és hajoljak rá egy székre. Ja, és vegyem le az alsónadrágomat is.

"Mondom, ha valami, hát ez nem fog előfordulni. Magamon hagytam. Nagyjából hármat húzott a seggemre, de erősen, nem volt normális a csávó. És elkezdte mondani, hogy tudom, ez most fáj, de ha sírni akarsz, nem baj, hadd jöjjenek a könnyek. Ott kapcsoltam, hogy ebben semmi poén nincs, éreztem, hogy itt valami nem jó, még akkor sem, ha nem vette elő a farkát, nem volt semmi ennyire durva. Felhúztam a farmeromat, és azt mondtam, ezt fejezzük be. Azt mondta, maradjak még. Mondom, nehogy megpróbáljon megállítani, mert lerúgom a fejét. Elrúgtam az ajtó elől a padot, és eljöttem.”

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/44475/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Könnygáz és vízágyúzás köszöntötte a G7-csúcsot

2019.08.25. 09:35
Több százan erőszakosan, több ezren békésen tüntettek a G7-esek csúcsértekezlete kapcsán.

Orbán szerint neurózisa tartja fogságban az ellenzéket

2019.08.25. 05:30
A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára izgalmas nyílt színi vitában fektette két vállra az LMP-s Ungár Pétert.

Blogstar kávéház

2019.08.25. 03:55
Orbán rejtélyes diadalmenete, Bangóné tanévkezdési patkánykodása, a Fidesz rohamszerű aláírásgyűjtése, a világ tüdejének pusztulása és a fitnesznagyi csúcsformája vasárnapi online lapszemlénkben.

Az egész országra figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt

2019.08.24. 13:45
Zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra és vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kajak-kenu-vb: Kopasz Bálint és Csipes Tamara aranyérmes, megvan az első kvóta

2019.08.24. 12:35
Kopasz Bálint és Csipes Tamara aranyérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. …

Gyilkosság Budán - Fegyelmi eljárás indult a rendőrségi ügyeletes ellen

2019.08.24. 12:05
Fegyelmi eljárás indult az ellen a rendőrségi ügyeletes ellen, aki csütörtökön fogadta annak a nőnek a bejelentését, akinek a szomszédjában …

Blogstar kávéház

2019.08.24. 05:20
A kormányzat zavaros rezsikedvezménye, Gyurcsány reklámarca, Karácsony suta kormánybuktatási akciója, az esőerdők gyújtogatása és a modern Lassie csodás hazatérése szombati online lapszemlénkben.

Lázár János: újra kell építeni Vásárhelyt!

2019.08.23. 20:35
Békére és szövetségre van szükség Vásárhelyen, ahol lehet ugyan forradalmat hirdetni, de akkor el kell gondolkozni a fejlődésen – véli Lázár János. A térség országgyűlési képviselője …

Nagy átalakítások zajlanak az innovációs minisztériumban és az EMMI-ben

2019.08.23. 14:55
Gulyás Gergely megerősítette, hogy a kormány úgy döntött, a felsőoktatás irányítása az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) …

Három holttestet találtak egy budai lakásban

2019.08.23. 13:45
Egy budai lakás tulajdonosa 2019. augusztus 23-án 11 óra 55 perckor hívta a rendőrséget, mert nem tudta elérni telefonon a bérlőit.

Ezeket a cikkeket olvastad már?