Blogolj!

A „Krokodil” akarta Mugabe bukását

Chris Mutsvangwa, a zimbabwei függetlenségi háború veteránszövetségének vezetője megerősítette, hogy Robert Mugabe megbuktatott államfőt a ZANU-PF zimbabwei kormánypárt központi bizottságának vasárnapi rendkívüli ülésén hivatalosan is elmozdítja a pártelnöki tisztségből.

Mutsvangwa hozzáfűzte: a gyűlésen egyúttal visszahelyezik tisztségébe Emmerson Mnangagwa alelnököt, akit korábban Mugabe távolított el.

Emmerson Mnangagwa

A „Krokodilként” elhíresült korábbi alelnök igen vitatott alakja az eseményeknek. Korábban a 93 éves Mugabe szövetségese volt, ám most nagy valószínűséggel ő áll a puccs mögött. Továbbá eltávolítják a megbuktatott elnök feleségét, Grace-t a ZANU-PF női tagozatának éléről. „Végigmegyünk az úton” – nyilatkozta az ülésre tartó Mutsvangwa a Reuters hírügynökségnek.

Ezzel Mugabe 37 éves uralma az út végére ért, hiszen a hadsereg szerdán már átvette a hatalmat, majd ezt követően házi őrizetbe helyezte az elnököt saját rezidenciáján. Nemsokkal azután, hogy a vasárnapi pártgyűlésről a források beszámoltak, egy gépkocsikonvoj hagyta el az elnöki rezidenciát az utcán ünneplő tömeg ujjongása és pfujolása közepette. Egyes források azonban azt közölték, hogy az elnök nem tartózkodik a konvojban.

Több százezer ember özönlött a főváros utcáira, énekelve, táncolva és a katonákat ölelgetve. A Reuters arról számolt be, hogy olyan ujjongás tapasztalható, mint amilyen Nicolae Ceasescu 1989-es megbuktatásakor volt Romániában.

Patrick Zhuwao, Mugabe unokaöccse úgy nyilatkozott a brit hírügynökségnek, hogy az agg vezető és felesége „készek meghalni azért, ami helyes”, semmint hogy lemondjanak, és ezzel törvényesítsenek egy „államcsínyt”. Hozzátette, hogy Mugabe a szerdai katonai hatalomátvétel óta alig aludt, de az egészsége egyébként jó.

Victor Matemadanda, a zimbabwei háborús veteránok szövetségének főtitkára felszólította az elnök ellen tüntető nagygyűlés résztvevőit, hogy menjenek az elnöki palotához. A televízió adása alapjántöbb százan indultak el a palota felé.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/44968/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,katonaság,puccs,Robert Mugabe,Szavazás,Zimbabwe
 

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.08.07. 22:40
A rejtélyesen eltűnt Tóth István ügye, az új magyar járványügyi bevetési egység, a Fehéroroszországban fogságba került tévéstáb esete, Benkő László állapotának javulása, valamint a Milan és a Real csatár cserélési tervei a szombati …

Óriási támogatást kap a zeneipar

2020.08.06. 12:30
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megtartotta szokásos tájékoztatóját a legfrissebb kormányzati intézkedésekről.

33 fővel nőtt a fertőzöttek száma, elhunyt egy beteg

2020.08.06. 09:00
Ezzel 4597 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 600 főre emelkedett, 3463-an pedig már meggyógyultak.

Spanyolország besárgult

2020.08.06. 08:15
Az ország eddig zöld besorolásúnak számított, viszont az erről szóló országos tisztifőorvosi határozat szerdai száma szerint már sárga, azaz aki onnan hazatér, karanténba kerül. A döntés péntektől lép életbe.

Bejrúti robbanás: Magyarország egymillió euróval támogatja a kármentést

2020.08.05. 18:05
Magyarország a Hungary Helps programon keresztül egymillió eurós humanitárius segítségnyújtással támogatja a szerdai bejrúti robbanás után az …

Orbán Viktor levélben üzent a libanoni miniszterelnöknek

2020.08.05. 14:10
Orbán Viktor miniszterelnök levélben biztosította libanoni kollégáját, Hasszan Diabot, hogy Magyarország támogatja és segíti Libanont ebben a nehéz időszakban.

Tizenegy fővel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma itthon

2020.08.05. 10:50
Ezzel 4564 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy idős krónikus beteg. A járvánnyal összefüggésben eddig 599-en haltak meg, …

Bejrúti robbanás: Megsérült a magyar követség épülete is

2020.08.05. 10:10
Bár a keddi robbanásban megsérült a magyar nagykövetség épülete is, de magyar érintettről nem tudni, segítséget eddig senki nem kért – közölte a Külgazdasági és …

Magyar szemtanúja is volt a bejrúti robbanásnak

2020.08.05. 07:45
Egy Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a libanoni főváros kikötőjében kedd este történt robbanásnak, amelynek több ezer sebesültje és már több tucat halottja van.

Blogstar kávéház

2020.08.03. 22:25
Irán koronavírus-áldozatainak tagadása, Karácsony Gergely Lánchíd körüli töketlenkedése, II. Lipót szobrának megrongálása, Janicsák Veca veszélybe került házassága és Fucsovics Márton szülővárosában aratott győzelme a keddi online …

Ezeket a cikkeket olvastad már?