hirdetés
Blogolj!

Gulyás Gergely: A kormány nem mondhat le az értelmiségről

A Fidesz frakcióvezetője szerint fontos a szolidaritás, de nem szabad, hogy ez „az értelmiség oldaláról kritikátlanságot jelentsen, mindennek a megtapsolását, mindennek az éltetését jelentse, mert az más koroknak a rossz emlékű hozadéka lenne”.

A kormány mögött a nemzet-, a család- és a gazdaságpolitikára is kiterjedő világos eredmény áll, amely hatalmas előrelépés a 2010-es helyzettel összevetve – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület közgyűlésén, Budapesten, a Polgárok Házában.

Az MTI tudósítása szerint a politikus azt mondta, a polgári oldal kormányzása alapján kijelenthető: aki országépítésben gondolkodik, az jó szívvel számíthat a Fidesz-KDNP-szövetségre – fogalmazott a politikus. Gulyás Gergely hozzátette: a Fidesz-KDNP-nek pedig számítania kell azoknak a szövetségére és szolidaritására, partnerségére és barátságára, akik értelmiségiként a jobbközép világ meghatározó személyiségei.

A frakcióvezető előadásában jelezte, az országgyűlési választásig csak néhány hónap van hátra, ami számadási kötelezettséget jelent. Úgy fogalmazott: ha összehasonlítják a 2002-2010 közötti kormányzás teljesítményét a mostanival, akkor „a balliberális oldal pártjainak nincs is értelme elindulni a választásokon”.

A 2010 óta elért eredmények között kiemelte a nemzetpolitikai intézkedéseket, köztük a kettős állampolgárság lehetővé tételét, amellyel „lassan száz évvel Trianon után eljutunk oda, hogy (...) az akkor élők utódai és Magyarország között újra közjogi kötelék” van. Gulyás Gergely beszélt a családpolitikai lépésekről, a családi adózás bevezetéséről, valamint a kormány „felelősségteljes konzervatív gazdaságpolitikájáról” is, amellyel mérsékelték az államadósságot, a gazdasági növekedés pedig stabil.

Hallgatóságának azt is mondta, hogy egy egyesületnek a közélettel kapcsolatosan igenis van teendője, és nem érdemes az egyesületi világot leegyszerűsíteni arra „az önmagát civilnek nevező társadalmi szervezetek világára, amelyek egyébként az elmúlt években is csak külföldi támogatásokból működtek”. A civil világban a jobbközép, polgári, konzervatív oldalnak is részt kell vennie, a kormánnyal szemben pedig mércét kell meghatároznia – jelentette ki Gulyás Gergely. Szerinte kulcsfontosságú, hogy fennálljon egy szolidaritás a polgári oldal vezetőivel szemben, de ez „nem szabad, hogy az értelmiség oldaláról kritikátlanságot jelentsen, mindennek a megtapsolását, mindennek az éltetését jelentse, mert az más koroknak a rossz emlékű hozadéka lenne”.

A fideszes politikus megjegyezte azt is:

ha bármely kormány lemond arról, hogy az értelmiségnek is elfogadhatóvá próbálja tenni saját politikáját, akkor lemond arról, hogy hosszú távon a történelmi értékítélet is kedvező lehessen.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke arról beszélt – idézve Orbán Viktor miniszterelnököt –, hogy „a kormányzásunknak a saját magával szemben támasztott igénye, hogy mindazok, akikért felelősséget vállalunk – azokért is, akik nem szavaztak ránk –, azok jobban éljenek, mint amikor elkezdtük a kormányzást”. Szerinte a jobb élet feltételeinek biztosítása jó úton halad. Előrelépésre van ugyanakkor szükség például a versenyképes nemzeti nevelés kérdésében, a kultúra területén és a magyar vidék életképesebbé tételében – mondta Balog Zoltán.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/45095/pics/lead_800x600.jpg
Balog Zoltán,értelmiség,Fidesz,Gulyás Gergely,Magyar Polgári Együttműködés Egyesület
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Éva 2017-11-25 15:16:03
Kevés értelmes értelmiségi létezik. A bárdolatlanság felsőbb iskolákat végzettek körében vészesen elharapódzott.
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Infantilissá vált a bosszúszomjas magyar ellenzék

2019.07.14. 05:05
Elfogadhatatlan európai parlamenti viselkedéssel veszik semmibe a magyar választópolgárok döntését.

Szájer elárulta, miért lett hazánk az unió fekete báránya

2019.06.25. 05:45
A Fidesz EP-képviselője rendesen odavágott a birodalomépítő Brüsszelnek.

Orbán Viktor: számítok önökre vasárnap! (videó)

2019.05.26. 05:00
A miniszterelnök szerint a kormánynak nagy szüksége van az erős választói felhatalmazásra, mert kemény európai csaták és fontos döntések előtt állunk.

Kocsis Máté: éleslövészet van, célkeresztben a jövőnk!

2019.05.25. 08:00
Nincsen felesleges szavazat május 26-án, hiszen óriásit téved, aki azt hiszi, hogy Orbán Viktornak már kellő felhatalmazása van az európai vitákban. A bevándorlás …

Félő, hogy mindennapjaik részévé válik a bevándorlás

2019.05.24. 05:05
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint csak a kormánypártok képesek megfékezni a tömeges illegális migrációt, ezért kell rájuk szavazni május 26-án.

Lázár János: a magyarság az erős nemzetállamokban érdekelt

2019.05.20. 08:00
A május 26-i EP-választás sorsdöntő jelentőségű, hiszen irányt mutat Európának – véli Lázár János. Az országgyűlési képviselő szerin a liberális mainstream …

Júliusban berobban a családvédelmi akcióterv

2019.05.16. 11:15
Ha a migránskártyáknál nem merült fel a tiltott állami támogatás, jó lenne, ha a babaváró támogatást sem sorolná ebbe a körbe Brüsszel – mondta Gulyás Gergely. Azt is bejelentette: hamarosan …

Kövér: aljas és perverz, amit Brüsszel az európai fajtával tesz

2019.05.16. 05:05
A házelnök szerint ahelyett, hogy azon gondolkodna Európa, miként lehetne a családok biztonságát helyreállítani, tömeges lakosságcserével próbálja meg …

Új csúcsjelöltet keres a Fidesz az Európai Bizottság élére

2019.05.07. 05:55
A jelenlegi jelöltek ugyanis – beleértve Manfred Webert – alkalmatlanok a tisztségre.

Terroristavezért támogatott Brüsszel – videón tájékoztat a Fidesz

2019.05.04. 14:15
Elég abból, hogy Brüsszel a migráción keresztül a terrorizmust is pénzeli – így a kormánypárt.

Ezeket a cikkeket olvastad már?