Blogolj!

Kövér: Soros világkormányzást akar nemzetállami pepecselés helyett

A migráció nem fog leállni, főleg olyan európai politikával, amely meghívót küld a migránsoknak – mondta az Országgyűlés elnöke a „Soros-tervről” tartott nemzeti konzultációval kapcsolatos budapesti lakossági fórumon.

Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió határőrizeti szerve, a Frontex szerint 34-36 millió ember tart Európa felé, a NATO szerint pedig 2020-ig 60 millió migráns indul el Európába - tudósít az MTI.

A Fidesz választmányi elnöki posztját is betöltő politikus szerint Soros György célja, hogy segítsen a migránsoknak, létrehozza az úgynevezett nyílt társadalmat, lebontsa a nemzetállamokat, nemzeti kultúrákat. Hozzátette: „Soros György szervezetei” védelmezik a jogsértő migránsokat és szétzilálják a nemzetállamokat.

„Világkormányzást akar nemzetállami keretek közötti demokratikus pepecselés helyett”, ezzel a demokratikus választásokat kérdőjelezi meg

– hangoztatta Kövér László.

A sajtóban a „Soros-tervvel” kapcsolatban elterjedt, hogy nem pont úgy gondolja, de a terv alapvetően nem változott – jegyezte meg, hozzátéve, „valaki magyarázza már meg, hogy miért van nagyobb szava Soros Györgynek Brüsszelben”, mint a legtöbb tagállam demokratikusan megválasztott vezetőjének. Az EU-ról szólva Kövér László arról beszélt: tanácstalan, mert nem tudja, hogy van-e értelme a vitának, a szavak elvesztették jelentésüket, és ez a belpolitikára is igaz. A szemben álló felek közötti távolság itthon és Európában is nőttön nő. Úgy fogalmazott:

„ugyanazok az idióták és gazemberek az EU-ban is a baloldali pártok élén, mint itthon”.

Kövér László szerint egyébként Soros globális, nyílt társadalmának a lényege, hogy a teremtett világot tagadják, férfi és nő sincs, csak társadalmi konvenciók, ez a végállomás. Isten, haza és család ellen támadnak, hogy „totálisan elhülyítsék”, manipulálják az embereket. Úgy fogalmazott, a Fidesz-kormányzás révén az elmúlt hét évben az ország eladósodottságát sikerül az EU-átlag alá vinni: „a gödör fenekéről másztunk ki” (...), kisebbfajta csodát hajtottunk végre.

Rövid távon az a tét, hogy megőrizzük az eredményeket, hosszú távon pedig az országot.”

A magyarországi ellenzéki pártok közül az LMP-ről szólva a kormánypárti politikus megjegyezte: „mióta Ron Werber elvtárs lett a tanácsadójuk, nagyon kikupálódtak”, a Jobbik pedig „mióta a néppártosodás beindult, a nemzet számára fontos kérdésekben felzárkózott a baloldal mellé”, „az SZDSZ nincs a porondon, de az SZDSZ-izmus halhatatlan”.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/45053/pics/lead_800x600.jpg
Európa,Fidesz,Kövér László,migráció,migránsok,nemzeti konzultáció,Soros György,Soros-terv
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Fidesz: a Gyurcsány-párt ne riogasson a koronavírussal!

2020.02.24. 19:30
A nagyobbik kormánypárt ismét arra figyelmezteti a DK-t és elnökét, hogy a koronavírust ne használja hatalmi céljaihoz.

Fölényes Fidesz-diadal született Harsányban

2020.02.24. 05:50
Közel 70 százalékot kapott a kormánypártok jelöltje a Borsod megyei településen, megsemmisítő vereséget szenvedett a rejtőzködő szivárványkoalíció.

Újból többezer migráns várható Európába

2020.02.22. 10:30
Hiába örülünk annak, hogy kezd jó idő lenni, ez azt is jelenti, hogy a migránsok is jobban mozgásba lendülnek.

Újabb nemzeti konzultációs kérdést hozott nyilvánosságra a kormány

2020.02.21. 17:45
A nemzeti konzultáció harmadik kérdéskörét is közzétette a Fidesz pénteken a Facebook-oldalán: az emberek arról is elmondhatják a véleményüket, …

Megvan a nemzeti konzultáció első két kérdése

2020.02.19. 14:15
Az első két kérdés a „börtönbizniszre” vonatkozik majd a nemzeti konzultáció kérdőívén – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.

Kétmillió forintra büntette Kövér László Hadházy Ákost

2020.02.19. 09:50
Kétmillió forintra büntette az Országgyűlés elnöke Hadházy Ákost, a hétfői molinós akciója miatt – tudta meg az ATV Híradója.

Orbán Viktor memorandumot intézett a Néppárthoz

2020.02.18. 18:20
A miniszterelnök a memorandumban a néppárt stratégiai irányvonalának módosítását javasolja: az EPP térjen vissza a Wilfried Martens-i örökséghez, a néppárt vezető testületeiben a centrista …

A migránsok befogadásához kötné az uniós pénzeket a CDU-elnökaspiráns

2020.02.18. 09:05
Visszasírjuk még Angela Merkelt és Annegret Kramp-Karrenbauert?

Március közepén indulhat az új nemzeti konzultáció

2020.02.14. 11:45
Március közepén várható az új nemzeti konzultáció, amelyben a gyöngyöspatai romák kártérítési ügyével, a győri gyermekgyilkossággal kapcsolatos eljárással, a …

Orbán Viktor: jön az újabb nemzeti konzultáció

2020.02.12. 21:05
A kormány tudni szeretné, miként vélekednek a magyarok „az iparággá vált börtönbizniszről”, a feltételes szabadságra bocsátás szigorításáról, a Szeviép-üggyel összefüggésben …

Ezeket a cikkeket olvastad már?